Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)

dolgozott két évet. A felvételi bizottság elnöke éppen ez a román festő, Andrei Iuta volt. Ekkor ugyanis már csak három magyart vettek föl hét román mellett. Arra ügyeltem a felvételin, hogy ne ugyanahhoz a modelhez üljek le rajzolni, mint riválisaim, Kemény és Bertalan. Végül felvettek, de éppen abban az évben váltotta ki apám az iparengedélyt, és iparos fiának nem adtak ösztöndíjat. Ősszel kezdődött az év, nem volt ösztöndíjam, nagyon sokat koplaltam. Ez 1956 őszén volt. Kenyeret kaptam a menzáról, vettem egy kiló szilvát, teát reggel adtak, mást nem. Szerencsére akkoriban rendszeresen közölték verseimet, az Utunk- nál a versrovatot Szőcs Pista szerkesztette, és ha tehette, kéthetente közölt tőlem vagy egy verset, vagy egy rajzot, ezzel pótoltam az ösztöndíjat. Esténként sokat sétáltunk Pistával, ő vezette az Irodalmi Kört, nagyon sokat tanultam tőle. Ő akkorra már megjárta a fogságot, világjárt ember volt. László Gyulának volt a tanítványa ő is, meg a felesége is. Még azoknak a tanároknak volt a tanítványa, akiknek a neve jelentett valamit. Valamikor a mi főiskolánkon együtt volt a színművészet, zeneművészet és a képzőművészet. Mind a Mátyás-házban volt. Aztán elkezdődött a nyesegetés, a színművészetet lehozták Vásárhelyre, a zeneakadémiát átvitték a szembelévő épületbe, maradt a képzőművészet, de vegyesen, mert többen voltak a románok, mint a magyarok. Ion Andreescu Főiskolának hívták akkor már az iskolát, amikor én odajutottam. A festészet, ahová engem felvettek, hatéves volt. Mikor én odakerültem, Kovács már nem tanított, őt már menesztették. Engem Mohi Sándor tanított, ő akkor volt az öszvér korszakában.- Ez mit jelent?- Már lenn a Duna-deltában láttam egy kicsi öszvért, ami nem tudta, hogy nyihogjon vagy nyerítsen. Mohi akkor úgy írta a nevét, hogy Alexander Mohi. Miután a románok nem fogadták be, Mohi Sándor maradt. Mikor engem tanított, akkor még a kettő között volt. A főiskolán tanított még Kádár Tibor is, aki eléggé egzaltált ember volt, s csúf véget ért. A műterem egyik felében voltak heten a románok, mi voltunk a másikban hárman. Együtt laktunk velük, nem volt köztünk különösebb probléma azon túl, hogy időnként leszólták példáiul a Fadrusz-szobrot. Festészetben is más látásmód jellemezte őket. Mi inkább a nagybányaiakhoz meg az expresszionistákhoz húztunk, ők színben úgy gondolkoztak, hogy alig-alig voltak különbségek. Finom szürkékkel, lágy zöldekkel festettek. A magyar festők erőteljesebbek, temperamentumosabbak. Ez már a főiskolán is meglátszott. Mi Pest felé kacsintottunk, ők Bukarest felé. Mikor már kiállító festő voltam, jött egy román szobrász, aki korábban festőnek készült, ő mondta, hogy nekünk, latinoknak erősebb érzékünk van a művészet iránt. - No fene\ - gondoltam. Pedig a kolozsvári főiskola jobb volt, mint a bukaresti. Bukarestben nem tanulták meg a mesterséget. Valami stiklit kellett kitalálniuk, amivel pótolják azt.- Ekkor, az egyetemi évek alatt ismerkedtél össze Szilágyi Domokossal is.- Gólyabálon hoztak össze bennünket. Vásárhelyről átjövő színiakadémiás lányok jöttek át a Bolyaira, magyar szakra, ők egy évvel előbb jártak, Szisznek voltak az évfolyamtársai, pedig ő nálam két hónappal volt kisebb. Mint költőt a költővel ismertettek össze minket. (A barátai Szilágyi Domokost Szisznek szólították!) Az én akkori verseim eléggé áprilysak, az övéi pedig szabólőrincesek voltak. Az Egyetemi Könyvtárba érkezett egy válogatott Szabó Lőrinc-kötet, Illyés Gyula előszavával. Szisz minden lélekfurdalás nélkül megtartotta a könyvet. - Annyi pénzt összeszedek, amibe a büntetés kerül - mondta -, ezt itt úgysem olvassák. Elveszítem. Megtartotta magának, s kifizette a könyv árának kétszeresét. Ezt megtette más kötet esetében is, ha megtetszett neki egy könyv, kifizette az ár kétszeresét, s megtartotta, így volt ez az 1957-ben megjelent Juhász Ferenc Tenyészet országa esetében is, az egyik Ko- dolányi-regény ugyancsak hasonló sorsra jutott. Könyvre és magára sohasem sajnálta a pénzt. Amikor pénze volt, akkor nem gyűjtött, mindig nagylelkű volt, csakhogy erre ritkán volt lehetősége, mert csak akkor lehet nagylelkűnek lennünk, ha van pénzünk. Javasolta egyszer Szisz azt is, hogy fejjük meg az Alapot, kérjünk pénzt Majtényi Eriktől. Valami indo56