Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)
kot is kellett írnunk, hogy miért kellene nagyon az az igényelt pénz, s azt találtuk ki, hogy édesanyánknak mosógépet akarunk venni az Irodalmi Alaptól kapott pénzen. O megkapta a támogatást, én nem. Igen rosszul esett ez nekem, mert több versem jelent meg akkoriban, mint neki. Később derült csak ki, hogy Majtényinak Bukarestben köröndi szolgálója volt, s tőle tudta, hogy Korondon nincs is villany. Márpedig az a mosógéphez nélkülözhetetlenül szükséges. Gyomorfekéllyel feküdtem a kórházban ötvennyolc januárjában, akkor már volt ösztöndíjam, és rendesen beosztottam amim volt, mert itthonról nem számíthattam pénzre. Szisz fölvette a honoráriumomat, és hát nem mindért ananász konzervet vett! Azok voltak az első ilyen konzervek Kolozsvárott. Egy versnek majdnem akkora honoráriuma volt akkoriban, mint egy tanítónő fizetése. Jött fel a kórházba, és egy ölnyi konzervet hozott: - Gondolkodtam, Lajos úr, hogy mit hozzak magának. Fölvettem a honoráriumát, s hoztam ezeket. Később is ilyen volt. Annyira kerültünk volt mi a barátsággal, hogy este elkezdtünk beszélgetni, s nem tudtunk elválni. Fönn laktam a Vörösmarty Kollégiumban a második emeleten, ledobtam onnan a matracomat, az ágyneműmet, ágyat vetettünk az udvaron, betakaróztunk, és folytattuk a dumát. Emlékszem, egyszer pünkösd este úgy elbeszélgettünk, hogy reggel, mikor vittem föl az ágyneműmet, a kapus csak meresztette a szemét, honnan jövök én ilyenkor így felpakolva. Szisz verseit már korábbról ismertem, ő egészen másfajta verseket írt, mint én. Időnként elmagyarázta, hogy mi a rossz az én verseimben, és az övéiben mi a jó. Legelőször engem ő biztatott, hogy miért érdemes írnom. A képi látásomra hivatkozott. - Lajos úr, maga a zenétől meg nagyon messze van! - mondta ugyanakkor nem egyszer. Jártam koncertre én is, de ő rendszeresen járt, ha tehette. Igaza volt, mert Mozartot, Lisztet, Kodályt ismertem, de amikor Bartókhoz kerültem, az már tőlem messze volt. Később, mikorra kijöttem a börtönből, akkor kerültem közelebb Bartókhoz. A zenében ő biztosan előttem járt. Végül fogadtunk vele és unokatestvérével, Boros Zoltánnal közös lakást, szemben a Bolyaival, s hárman laktunk. A letartóztatásom előtt nem sokkal sárgaságos lettem, ezért aztán 1958 őszén vissza kellett költöznöm az internátusba. Ott diétás kosztot kaptam, emiatt a kényszerű lakhelyváltozás miatt letaróztatásomkor már benn voltam a Vörösmarty Otthonban.- Nem érezted a börtön előszelét?- Hogy lefognak? Valamit éreztem. De nagyon biztos voltam a dolgomban, igencsak szabadszájú voltam, talán az eredetem adta ezt az önbizalmat. Meg az is, hogy egy évet már dolgoztam, a főiskola is jól ment, két négyesem volt, a többi jeles. Akkor még az ötös volt a legjobb. Kolozsvárra kerülésem óta udvaroltam a nagykendi pap lányának, Péterffy Irénkének, s szerelmes voltam, mint egy süketfajd. Irénkét ötvenhatban ismertem meg, együtt gyalogoltunk esténként kilométereket, s vigasztaltam, mert aki udvarolt neki, meg az unokatestvérei is, pesti fiúk, disszidáltak ötvenhat végén. Ahogy tudtam, vigasztaltam. Ötvenhat szilveszterén táncolni kellett. Csárdás volt. Az akkori és ottani mezőnyben én ezeket a falusi táncokat jól jártam. Eljutottunk egy olyan pillanatig, amikor mindenki leállt körülöttünk, s csak minket nézett. Nagyon ment a tánc akkor. Szerintem itt dőlt el a dolog köztünk. Ez a vigalom Irénke bátyjának, Péterffy Lászlónak - aki később Jékely veje lett - a lakásán volt. Irénke a Bolyai egyetemre járt, magyar szakra. Elsőéves volt, ő vette meg volt a fekete szalagot az évfolyamnak, amit feltűzött mindenki a magyar forradalom leverésekor. Akkor több napon keresztül ezzel a szalaggal jártak a diákok. Később ez lett az ő egyik fő bűne, amiért tíz évre ítélték. Megkaptam rendszeresen az Irodalmi Újságot, azt is, amelyikben Illyés Egy mondat a zsarnokságról című verse volt, odaadtam Irénkének, nekem eszembe sem jutott, hogy ő azt lemásolja. De annyi verset lemásoltunk mi magunknak! Vásárhelyen én is lemásoltam Háy Gyula cikkét, hogy Miért nem szeretem Kucserát? Nem volt ebben semmi rendkívüli. 57
