Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Orosz László: Egy monográfia előmunkálatai (Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete - 1790-1867)
egyéb társas összejövetelek költészete, amelynek Kecskemét irodalmi múltjából is jól ismert művelője, illetve gyűjtője voltt Mátyási József, Császári Lósi Pál, Kecskeméti Csapó Dániel. Rokonságot tartott, hosszú ideig keveredett is ez a „közköltészet" a népköltészettel. A népköltési gyűjtés (Erdélyi János) és Petőfi felé vezetett innen út. A könyv Táj és irodalom című, több fejezetre tagolt részében a megye tájainak ihletet adó, gyakran szimbolikus jelentést keltő szerepéről van szó. Csak néhányat említve: bizonytalan hitelű történelmi események irodalmi megjelenítése juttatta Rákos mezejét és Visegrádot a nemzeti sors jelképes jelentőségű színhelyévé, Petőfi emelte - Kerényitől számba vett előzmények után - a Duna-Tisza közét a legjellegzetesebb magyar tájjá, egyben a szabadság szimbólumává. Mint említettem, az 1849 utáni rész jóval rövidebb az előzőnél. A kettévágott megyét (Pest-Pilis, Pest-Solt, az utóbbi Kecskemét székhellyel) cs.kir. megyefőnök igazgatta, így nem rendelkezhetett kellő önállósággal kulturális törekvések támogatására. A kiadók és nyomdák többsége továbbra is Pest- Budán működött, az írók, költők jelentős része azonban vidéken keresett menedéket, megélhetést. Az irodalmi élet átszerveződésének korábban számon nem tartott sajátosságaként említi Kerényi, hogy az előfizetés-gyűjtésben a nők veszik át a vezető szerepet. (Talán kevésbé kellett tartaniuk attól, hogy a magyar irodalom érdekében végzett tevékenység miatt a hatalom szemében gyanússá válnak? A megyék 1848 előtti kultúratámogató szerepét többen is nosztalgikusan idézték fel: az ismert és alacsony színvonalú anekdotizmusa miatt jogosan bírált Vas Gereben mellett Balog István „agg-színész" himnikus hangú múltidézéséről olvashatunk. Az „alkalmazott" (alkalmi) költészet tovább élt, művelése alól a Nagykőrösön tanárkodó Arany János sem vonta ki magát. Kecskeméten és Nagykőrösön jelentős fordítói gárda állt össze, fontos helytörténeti művek születtek, Kecskeméten Katona-, Kiskőrösön és Kiskunfélegyházán Petőfi-kultusz bontakozott ki. A kecskeméti Horváth Döme 1865- ben kiadott, Részvét lapjai című antológiájának előszavát a könyv hátsó kötéstábláján is idézi Kerényi: „Ismeretes dolog, hogy a nemzeti közérzület és műveltséget négy évtizeddel ezelőtt, leginkább az irodalom szülte. Az is ismeretes tény, hogy e válságos időkben, nemzetül fennmaradásunkat csakis az ápoló irodalom által már régebben előrehaladott műveltségünknek, s azóta folyton fejlődő irodalmunknak köszönhetjük." Kelmeiség vagy cpigonizmus? - teszi fel a kérdést a könyv utolsó fejezetének a ríme. A tájnyelvben tobzódó „kelmeiséggel" (Erdélyi János kifejezése) szemben Pest megyében, épp a Kecskeméthez meg Nagykőröshöz kötődő Bulcsú Károly és Losonczy László költészetében inkább az epigonizmus jelentkezett. Arany János mutatott rá erre mind a kettőjük verseiben. Könyve Függelékében dokumentumokat közölt Kerényi: lapengedélyek és a Marczibányi- alapítvány ügyében készült iratokat, bizonyító anyagot Pest megye és a magyar színészet kapcsolatára, Vitkovics Mihály hagyatékáról készült írásokat, a vád papnövendékek magyar egyletének alapszabályait, végül Pest megye 1847. júniusi felségfolyamodványát Táncsics Mihály ügyének felülvizsgálatára. Kerényi könyve Pest megye monográfiája előmunkálatainak a keretében készült. Nem feladatom arra kitérni, az általa feltárt, elrendezett és értelmezett anyag mennyire járul hozzá a monográfia teljességéhez. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy irodalomtörténészek érdeklődéssel és tudásuk jelentős gyarapodásával fogják forgatni, újra meg újra elővenni ezt a gazdag forrásanyagot feltáró, a benne való tájékozódást személy- és helynévmutatóval segítő kötetet. (Budapest, 2002, Pest Megye Monográfia Közalapítvány) 125
