Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje

nemegyszer Az eltűnt idő nyomában alkotóját). A legkevésbé sem meglepő, hogy mind Déry, mind Márai elutasítóan nyilatkozik a „régi" és a neoavantgárd művészet törekvéseiről, az „absztraktokról" (78-86., 258-259., 402. - Napló 1958-1967: 34., 110-111., 217., 243., 267.; Napló 1968-1975: 92. etc.), nem meglepő, noha lázas ifjúságukban egyikük is, másikuk is közösséget vállalt az avantgárddal, és szinte magától értetődik, hogy a francia „új regényéről egyaránt lesújtóan ítélkeznek (85-86. - Napló 1958-1967: 257.). Van példa arra is, hogy ugyanarról merőben más a véleményük: Déry szerint az „urbánus-népi" szembenállás koholt ellentét, „álkérdés" (445-447.) - Márai - tudjuk - nem így látta ezt; Déry hisz a humánusabb börtön embernevelő hatásában (558-561.) - Márainak nincsenek efféle illúziói (Napló 1958-1967: 265-266.). Puszta véletlen, de kuriózum voltában is az észjárások hasonlóságát jelzi: mindketten eltöprengenek azon, hogy a „primitív" afrikai népeknek nincsenek szavaik az elvont fogalmak megnevezésére (533. - Napló 1968-1975: 7-8.) - nem véletlen, hanem szükségszerű, hogy mind Déry, mind Márai az anyanyelvet tartja az írók hazájának. Fölemelő látni e „találkozást", fölemelő olvasni: „Az írónak a nyelv a hazája. (...) Nyelvéből kilépni az írónak legföljebb a nyelve tud, a tolla nem. (...) papírja fölé hajolva, amikor teremteni kíván vagy kényszerül, az anyanyelv vonzásába kapaszkodik. Olyan hatalmas inger ez, amelyre másképp, mint honi nyelvén, nem tud válaszolni. (...) 1957- ben (...) hazámban: nyelvemben akartam megmaradni" (449-450.). - „Az igazság, hogy az író csak anyanyelvén tudja teljesen, feltétlenül kifejezni magát. Az emigrációba úgy viszi el az anyanyelvet, mint valamilyen titkos szerződést, ami életének értelme, amit ruhája bélésébe rejtve ment át az idegenbe. És ott megőrzi, minden áron, minden módon... mert máskülönben nem tud írni, csak dadog" (Napló 1958-^1967: 280-281.); „Bizonyos, hogy az anyanyelv elemi szükségesség az író számára. (...) Az »ország«, a »nép« még nem »haza«. A tényekből - az országból, a népből - akkor lesz csak »haza«, ha az anyanyelv nevet ad a tényeknek. Nincs más haza, csak az anyanyelv" (Napló 1968-1975: 287.). Fölemelő látni, olvasni e vallomásokat, de - Márai sorsának ismeretében - keserű is.

Álljon itt végezetül két hosszabb idézet, mindkettő 1972-ből. Szavaikban, mondataikban, szövegükben semmi hasonlóság, némi közük mégis van egymáshoz, magvuk rokon.

Déry : „Nem, nem vagyok hajlandó beállni azoknak a Muszáj-optimistáknak a sorába, akik jobb tudomásuk ellenére, talán emberi büszkeségből, s merő dacból, talán a maguk lelki egyensúlya érdekében, talán hordaösztönből, az emberi nem nagyságáról perorálnak. Akik Müchhausenként a saját hajuknál fogva húzzák ki magukat a pöcegödörből, s a körmükkel vélik lepöckölhetni a féceszt, amely rájuk ragadt. Akik azt hiszik, hogy egyfelől elhallgatás, másfelől buzdítás révén megjuhászíthatják az emberi gonoszságot, az ostobaságot kiművelhetik. Egy oly földtekén, ahol (...) ami kevés értelem felgyűlt bennünk, az soha nem képes helyreütni a kárt, amelyet az ocsmány Erőszak, nyakában a Butasággal tesz bennünk és körülöttünk. - Nem, nem vagyok optimista. S nem is hallgatom el sem kertemben, sem kertemen kívül" (209-210.).

Márai: „Soha nem süllyedt még olyan mélyre egy civilizáció szellemi és erkölcsi szintje, mint a mi időnkben. Elég megállani egy újságosstand előtt és megnézni a folyóiratok színes címlapjait; elég felcsavarni a televízió gombját; belépni egy moziba; megbámulni a bestsellerlistának nevezett pellengér szégyentábláját... Elég felnyitni egy újságot és elolvasni egy időszerű editorialt, amely kézdörzsölve magyarázza, hogy a terrorista a valóságban a társadalmi igazságot teszi rendbe, amikor bombát dob és meggyilkol ártatlanokat (...); elég meghallgatni a Kupecet és a Szatócsot, aki Ügynöknek nevezi magát és a világszínpad számára, a tömeghülyítés és nemzetkábítás céljaira, készpénzért szállítja a gladiátorokat; az írót, a művészt, a politikust, akik tehetetlenül engedelmeskednek a politikai vagy üzleti komisszárnak; a tudóst, aki a katasztrófa lehetőségeinek minden változatát szakmányba adja el a Hatalomnak... Felébredni ebben a világban, kidörzsölni egy több

86