Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Tarján Tamás: Elég a jóból (Magyar badar)

szorgalmazva): érzékelteti azt is, hogy a műfaj alapvetően irodalom- és nyelvkritikai irányultságától nem idegen a társadalom - és ideológiakritikai attitűd sem, de - mégoly áthágható - szabályai és rigid képlé- kenysége nem erre, hanem inkább a fikcionáló, pszichologizáló személyiségrajz, személyiségkritika felé mozdítják (maradva a sírvers-párhuzamnál: míg azt a konkrét alakmegnevezés élteti, teszi vibrálóvá és mulatságossá, ezt a kitaláció, az egyedi, játékos névadás, mellyel a limerik vizes lepedőjét egy nem létező, ám típusában létezhető úrra vagy nőre húzzák rá. Ilyen személynevek a kötetben - majdnem mindig az első sort záró, kétszeresen rímhívó helyen Klerensz, Kettyenke, Torokka, Orálka, Onlájnka, Francka, Erke, Csórika és a többi. Ezeknek gyakorta kicsinyítő képzős - nem feltétlenül feminin - nominációi is sokat elárulnak a hangütésről). A leglényegesebb tudnivaló - s ennek ismeretében szinte bármely betűvető felléphet a limerikezés első, bár még igencsak alsó lépcsőjére az a a b b a rímképlet és a b rírnű sorok kurtább, begubózóbb, kontrasztáló volta az a rímszerkezet fölényével szemben. A versmérték, a sorhosszúság elhanyagolhatóbb, magyarra - vagy más nyelvre - józanul adaptálható (hiszen sokszor az angolok sem tartják be).

A 300-as határszámnál megállapodó Várady kilenc fejezetbe osztotta anyagát. Az I. (Mire jó a limerik?) tíz verse ars (fals) poeticául szolgál. AII. (Nagy hegy a Popocatepetl) a lokális célzatú limerikekből foglal magába negyvenötöt, a III. tizenegy verssel az állatoké (Élt a skót felföldön egy holló). A IV. és V. voltaképp a klasszikus limerick továbbélése (Volt egy úr...; Volt egy nő... - általában úgy hívtak, úgy hívják folytatással), összesen huszonöt darab. A VI. a helyhez és személyhez nem kötött badarságok ciklusa (Ült az új rabtárs a cellában): ez a kilenc mű inkább előbbre kerülhetett volna, hogy ne szakítsa meg a VII. (Bell elmúlt fölöttünk ezer év!) felé az utat. Ebben - negyvenegy limerikben - a minimálformula (mely el is illanhat) a történelem kisebb-nagyobb alakjaira siklatja át magát (Volt egy ős, úgy hívták, Bolond; Volt egyszer egy nagy bölcs, Hegel; Megmondta a Lukács api; Van egy úr, úgy hívják: Grespik; Millenáris stb.). De hasonló a VIII.-ban az a harminc is, amely az irodalom és a művészet igazi és zseb-géniuszaira koncentrál (.. .ebbe tunkolt maga Proust is!). A 172. limeriknél aztán a könyv végre megkezdheti már eddig is várva várt legigazibb, legszínvonalasabb önmagát. Innentől a IX.: a Piroska pedig - hamm! Bekapta, fejezetben „az található, ami a fundamentalista felfogás szerint egyedül méltó a limerik névre. A mi antológiánk liberális - ha úgy tetszik, puhány - felfogásban készült, de azért hogy, hogy nem, ez a része a legterjedelmesebb". Vagyis a „szexlimerikeké". Be- nyomakodott ez a téma már a korábbi fejezetekbe is, persze. Az általában csak számmal, néha címmel jelölt - vagyis részben az angol közléstradíciót követő - vershalmazban a 47. rímszavai (a helyen) ezek voltak: Márokpapi - jár ott tapi - már ok, Kati! (Egyelőre monogrammal illessük csupán a szerzőt: T. Gy. Idézetek helyett, takarékosságból és poén-lenemlövésből, a továbbiakban is jobbára az a + monogram hivatkozással élünk.) Ez a 47. az „elég jó" kategóriájába sorolható, nem lévén sokkal több egyszerű rírn-au- tomatizmusnál. „Elég jó", többek között, a 2. (limerik? - megrimelik - rimalik; V. Sz.), a 22. (d'Orsay - orrspray?" - d'Orsay?"; G. A.), a 44. (Isztimér - Kriszti mér - hisztimér; T. Gy.), a 48. (Nagylak - ablakszaklap; I. A.), a 81. (Marcella - szar cella - parcella; Cs. K.), a 133. (hajsza - kivajazva -bajsza; I. A.). A legutóbbiból kiviláglik, hogy mint minden, a limerik is múlandó (a sírvers tréfás változata akkor lesz oda, ha alanya meghal). A rímeivel jelölt TV-limerik „a Csigán a Jakupcsek, / Magyar 1: Papp Endre bajsza" kijelentéseket teszi. Hol van már a „Csiga"...? s milyen messze a TVl-től ama végkielégített bajusz!

Az antológiát e sorok írója is úgy olvasta - nem végig, hanem részletekben -, hogy a szerzők kilétét csupán találgatta, utólag azonosította. „Elég jó" hozzávetőlegesen 220-240 van a kötetben. „Kiváló" a többiből vagy 40. Remek arány!

A „kiválóak", bár a IX. fejezetben sűrűsödnek, másutt is képviseltetik magukat. Szemelgetve: 1. (versbe szédül - versbeszédül - persze médül; M. L. A.), a 39. (Apostag - lakos tag - a posta (g); O. O.), a 62. (leve tette - levetette: - húslevet ette; M. L. A.), a 85. (Antónia - aggódnia - agónia; T. Gy.), a 88. (Etel - esetei - Net el!; V. Sz.), a 126. (Lukács api - mint a kapi, - elmehet a pi...; V. Sz.), a 167. (Petri - pedri - Eh, tri!; V Sz.). Aligha kétséges, hogy e kiválasztás szubjektív, véletlenszerűségében is jelzi azonban a rímálmokat, a literarizálást, a variativitást, az egész antológia nem fakuló üdeségét. S hogy a limerik az igazság erejével ható „hamisportré".

A IX. fejezet „főszövegéből" tulajdonképp limeriktípusokat kellene kiszedegetnünk. Például azt az alakzatot, mely egy 3-4 sornyi viccet rejt a műformába, tehát tulajdonnevet keres saját maga felsziporká- zásához. Ilyen vicc-limerick az előszóban angolul idézett pazar badar darab az öregemberről, aki azért vett feleségül három nőt, mert „Egy, az képtelenség a bigámia pedig bűn, uram!" Az öreg lehetne fiatal is, és csak azért Lyme a lakhelye, hogy összecsengjen. Ennek „felel meg" a 199.: a szexet „két kapura" játszó nő legyen Laura, és így belefér - ha tényszerűen nem is őbelé - az ura (Cs. I.).

A leltárszerű idézés semmivel sem jobb, mint a lineáris olvasás, nem hagyható azonban említetlenül a 204. (N.A.), a 211. (Ramadánon - a madámon - ama dánon; M. L. A.), a 218. (Dalma - nyugalma - nyal

104