Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)

az olvasóból. A beszéd szintjén megnyilvánuló függőség, minthogy a Petelei-féle írnokról van szó, tudati síkon teljesedik be komikusán; még ha epizodikus kliséalak is az. A kommunikációs alárendeltség (azaz Ötvösné végső fenyegetése) elemi rettegéshez vezet. Elvégre ő, az Ötvös-család végletesen gyermekszintre lefokozott 'feje', ideiglenesen kérdésessé teszi felesége (rög)eszméjét, leánya időtlen álmait, s egyúttal a szakrálisnak feltüntetett 'nagy kódot', illetve a 'sors könyvét' dekódoló profán jövendöléseket. A nyelvileg többszörösen de- heroizált alakot érő polifon iróniát Sára, az alázatos szavú cseléd, utólagos véleménye tetézi be, amely szerint „szegény Miska" „jámbor volt, istenfélő."57

Gogolnál'a hatalmi nyelvhasználat aspektusai, mégpedig a „méltóságos uram" „szörnyű szavai"-ba58 és a főhős lázbeszédébe sűrítve, tragikomikusán jutnak érvényre, akárcsak Peteleinél; bár Ötvös Miska nyelvi balfogásai során a tragikus hatáshoz képest a komikus lényegül a mérvadóbb esztétikai tapasztalattá. Az orosz elbeszélésben egyedi poétikai megoldással a nyelv irracionális dimenziója az alternatív tartománynak az imaginált világba beillesztésekor és posztumusz játékba vonásakor kap jelképes formát. Továbbá az „árva betűmásoló" előképe, Akakij Akakijevics is számos szempontból sokszorosan meghatározott és lefokozott fiktív lény. A kancellárián reprodukálja az érdektelen beadványokat, amelyeknek száma végtelen, ráadásul sablonra gyártott valamennyi, mindennek ellenére „néfnelyik betűt különösen szerette"59; s ekképpen emelkedik felül jelsokszorosítói helyzetén.

„Gogol szövege azt modellálja, hogyan keletkezik mrráció a szkázból. A dolog érdekességéhez tartozik, hogy a szöveg a történés történetté való átalakítását a köpönyegrablás eseményével hozza összefüggésbe, szinte azzal motiválja: Akakij Akakijevics, miután megfosztják köpönyegétől hatszor, hat kitüntetett pétervári helyszínen mondja el újra a megtörtént eseményt, melynek utolsó realizációját, a hivatali pálya végét, tehát a csinovnyik-halálát megélő hős - környezete számára érthetetlen beszédszövevénye, a fantasztikumot funkcionálisan előlegező megnyilatkozásai alkotják. [... Akakij a rablás áldozatából így alakul át az áldozatról szóló igaz történet - mondjuk így - első fogalmazványainak hírmondójává, a szkázközlemények tárgyából a cselekmény-elbeszélés alanyává. A fantasztikusnak titulált befejezés a kisemberről szóló »szerény kis történet« végét - s egy síkváltás - beiktatásával - a »pétervári elbeszélés« születését demonstrálja, mellyel persze együtt kell hogy járjon a hős »második élete«, az, amelynek létmódja az általa szájhagyományozás útján terjesztett történet szövege."60

A Petelei-novella elsődleges elbeszélője, minthogy kiváltképpen hozott anyagból dolgozik, egyrészt a nyelvi komikum architextuálisan kínálkozó lehetőségeit aknázza ki. Másrészt a groteszk hatás megteremtésekor a Gogol-féle improvizáló módszert követi, eredeti leleményességgel imitálja. Technikailag az intonációs s a fonikus, a szó- s a névjátékkal él; egyéni rutinnal szövevényes és ellentmondásos mondatokat szerkeszt; indulatteljes, vagyis az élőnyelvre jellemző állandósult szintaktikai kapcsolatokat dolgoz bele a saját szövegébe; a stílustörés eljárását is átmenti; latinizmusokkal „fertőzi meg"61 önnön szólamát; váltogatja, kontaminálja a különféle hangnemeket, és ő maga is rájátszik egyikre-másikra. Kiemeli a szereplői beszéd paralingvisztikai jellemzőit (az artikulációt, a mimikát stb.). A torz alvilági megnyilatkozásnak szintén lényeges, komikusán sorsfordító s deux ex machina-szerű szerepet tulajdonít; a környezeti zörejnek, a riasztó lármának és a dallamos természeti hangoknak pedig metaforikus jellegűt; ráadásul a főhősnő is hiperbolizálja-metaforizálja azokat, a 'másvilágról' megszólalódnak meg arcot ad. Petelei művében a nyelvi játékosság nemcsak kommunikációs kör zártságát, szűkre fogottságát, így a megnyilatkozó (Lotti) jelekre ráutaltságát s megtévesztettségét, valamint a hatalmi nyelvhasználatot (az Ötvösné-félét), de a beszédzavart is (az Ötvös Miskáét) ironikusan vagy komikusán kifordítja. Mi több az írás műveletébe feledkezést a Gogol-szövegtől eltérően, amely „másolásgyönyör "-nek62 tünteti fel, pejoratív minősítéssel viszonylagossá teszi, a tollnoki tevékenykedést meg komikusán leki90