Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)
ra. Ekképpen menti át, illetőleg fordítja ki a szűkös novellaformában az akár Akakij Akakijevics genealógiájával, akár Tristram Shandyével huzamosan bíbelődő módszert. És mihelyt Ötvös Miska beteljesíti az intertextuálisan előírt szerepkörét, e műben az Ötvösné által belekódoltakat véghez viszi, noha a fonákjukra fordítva, a kompilátor-narrátor az epizodikus kliséalakot eltünteti a 'süllyesztőben'. Ámde a groteszk elbeszélés hagyományától eltérően ál-elégikus epitáfiumot ró az „árva betűmásoló" végső nyughelyére, a betéttörténet és/vagy -novella anekdotikus poénját pedig rezignált hangoltságba oltja bele, s mindezen szólamokat ironikus reflexiók járják át. Ilyeténképpen követi is, egyszersmind felül is írja a magyar és a világirodalom kisepikái tradícióját. „Árva Miska rég ott porlik a temetőkertben felesége mellett; az ismerősök - vidám leánypajtások, jókedvű fiatalság, fáradtan vállaikon a láthatatlan s mégis oly nehéz terűvel - haladnak a kikerülhetetlen úton, melyen az árva betűmásoló ért el nyogodalmába.. ,"S4 A nyelv fonadékaiba belebonyolódás is közelállóvá teszi Ötvös Miskát az említett novellavilágok alakjaihoz.55 Csakhogy számára egy, a nyelv hatalmát ellensúlyozó irracionális tartományba átlépés lehetősége nem adatik meg posztumusz, mint előképének, Basmacskinnak, hanem (mint az iménti szövegidézet példázza) ál-elégikus s rezignált hangzatba fordul át tragikomikus élettörténete. Noha a Petelei-szöveg narrátora a (recens) befogadói horizontnak megfelelően anekdotikus poént jelez előre, de a betételbeszélés végén ignorálja az olvasói beállítódást, valamint a novella- (és/vagy történet)zárás hagyományos módszerét is. A Petelei-novella és a Gogol-elbeszélés párhuzamos olvasására három szempont mentén teszek kísérletet. Ugyanis mindkét alkotásban a név, az írás és a beszéd vonatkozásában nyilvánul meg legerőteljesebben a fiktív alak tragikomikus lefokozásának művelete. A világirodalmi kontextusban megsokszorozódó, sablonizálódó, egyedi kontúrját-karakterét elveszítő szereplő Akakij Akakijevics Basmacskin is, Ötvös Miska is. Hisz előképük a mindenki céltáblájául szolgáló kishivatalnok, amelynek meg a jámbor, ám balga s szerencsétlen everyman az őstípusa. A köpönyeg elsődleges történetmondója a névadás eseményére, az Árva Lottie pedig az átkeresztelés aktusára kitérve legitimáló célkitűzéssel szólítja meg a fiktív olvasót. Petelei kompilátor-narrátora a 'sors könyvével' összefüggésben, valamint a fiktív tollnoktársaknak és a néhai feleségnek alárendelt pozíció tekintetében játssza ki komikusán az eredeti név módosításának, Árvára 'átírásának' szükségszerű gesztusát. S ekképpen, vagyis a hőst egy, a suta keresztnevével komikusán alliteráló-egybecsengő ragadványnévvel leminősítve távolítja el a befogadót a részvétteljes beállítódástól. Gogolnál ,,[a] név a hangzók sűrű ismétlődésével is hangsúlyozza viselőjének azt a tulajdonságát, hogy hiányzik belőle minden »egyediség«, vagyis valójában nem ad választ - a névben szintén elrejtett - »milyen« (»kakoj«) kérdésre. Akakij Akakijevics nevének groteszk hatását erősíti, hogy (az eredetiben is) felidézi az ürülék képzetét, ugyanakkor emlékeztet az ártatlanságot, jámborságot, szelídséget jelentő görög »akaréta« szó alakjára. Az »akakésziosz« kifejezés Hermész görög isten egyik homéroszi alapvonása, amely az említetteken túl a »halottidézés« jelentését is a főhős nevébe rejti."56 Ötvös Miska nyelvontológiailag önálló tevékenységre, akár írásban, akár szóban eredeti megnyilvánulásra képtelen. A „táblán" Akakij Akakijevics duplikátumaként csupáncsak érdektelen iratok reprodukálására bátorkodik. Az „árva betűmásoló" minősítés szerint, még e szövegeknek is a legjelentéktelenebb részleteivel bíbelődik s bajlódik, továbbá újramotivált Petelei-alakként alázatot gyakorol a 'sors könyve' irányában. Ötvösnének a 'nagy kódra' visszamutató, sőt őt utasító szavai előtt szintén meghajlik. Az elveszített élettársa nyelvi hatalmának olyannyira kivetett e kliséfigura, hogy az tudatában posztumusz is 'megszólal', s a végső meghagyásoknak igyekszik eleget tenni. A fonikus játékot is magába sűrítő beszélő név és/vagy titulus lefokozó, de e sablonhős újabb meg újabb beszédműveletei során sem a védtelenség domborodik ki, hanem komikus módon az egyéni cselekedetre képtelenség. Az Akakij Akakijevics-hasonmás nyelvi csetlése s (végső) botlása részvét helyett nevetést vált ki 89
