Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Sándor Iván: Nem Oidipusz, nem Antigoné, bizony Iszménénk a főalak; miért?...
álljon? Ha mégis, akkor ugyan kivel? mivel? A halál előtti egyenlőség esélyében kétségtelenül találkozhat a hatvan év előtti és a mai közöny. Ott játszódhat újra mindaz, ami viselőjével történhetett, mindaz, ami másokkal történhetett és ráterhelődött. Ez a tér a hajszálvékony, immár láthatatlan sáv. Mi teheti még ezt a teret láthatóvá? A leírhatósága - elbeszélhetősége. Mondjuk, egy regényben. I déztem már - máshol - George Steiner szavait a mélyben szunnyadó titokról, amely megóvhatja a lelket a fölbomlástól. Minden bizonnyal létezett ilyen titok Meursault számára is. A végső hajnalon küldött magáról alig megfejthető jeleket. Iszménénk számára ma ez a titok a fel nem ismerés mélyén, a szörnyű feledés cinkosságában szunnyad. Nem villan fel az önismeret, a nyomozati út esélye. Ilyen léte történelmi szituáltsága és ontológiai ténye. Mindkettőt együtt és teme- tetlenül fogadja sírjába ezredfordulós kultúránk. Némely hagyomány szerint Iszménét a Théba ellen folytatódó harcokban ölték meg. Egy másik változat szerint fivére, Eteoklész fia bosszút esküdött apja haláláért, és ennek lett egyik áldozata ő is. Említés történik egy Iszméné nevű folyami nimfáról, és a neki szentelt szertartásokról. Kirkegaard elfogadhatatlannak tartja, hogy Szophoklésznél egyedül Iszméné marad életben. Azzal, hogy életben marad és visszagondol a Laiosz dinasztia sorsára, egyedül Iannisz Ritszosz próbálkozott 1972-ben. Nála Iszméné taszító alaknak látja Antigonét. Körülbelül ezzel egyidőben született egy értelmezés (Gerald E Else), amely szerint Iszméné azért tűnik el a Szophoklész-dráma második részében, mert ő az egyetlen épelméjű szereplő. Gondolunk újra a háttérre. Mikor Szophoklész eljut a Kolonosz-drámához, már túl vagyunk a 420-as évek kavargásán, a Nikiász-féle békén, a háború újrakezdésén, Mélosz kegyetlen elpusztításán, a balvégzetű szicíliai expedíción, a 411. évi államcsínyen. Rögtönözzük tovább Iszméné útját. Apja-testvére, anyja, fivérei, nővére, nagybátyja, unokatestvérei (közöttük szerelme) halottak. Homály, hamisságok, árulások, vádaskodások, tagadások, elégtétel-adások, elégtétel-hiányok, hiábavalóságok, rettegés, sírgyalázás kíséri. G uglielmo Ferrero írta Európa első világháború utáni helyzetéről, hogy az egész nyugati civilizációt fenyegető dilemmáról, az eluralkodó bizonytalanság következményeiről fogalmat nyerhetünk a negyedik század történelméből. O a Római Birodalom széteséséről beszélt az időszámítás utáni időkből. Ezredfordulós helyzetünkben az európai ember lelki helyzetét fenyegető dilemmáról, az eluralkodó identitásválság okairól és következményeiről, fogalmat nyerhetünk az időszámítás előtti görög történelem negyedik századának emberi helyzeteiből. Iszméné?ik a maga pelopszi-múltjában az első világháborúig is nehezen tud visszapillantani. Különféle hírnökök egymással ellentétben álló információira kénytelen hagyatkozni. Hogyan is keveredtek bele elődei a harcokba? Ki volt a vétkes? Ki az áldozat? Mi szülte a fásultságot? Milyen szerepe volt Trianonban a 7
