Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)
Pozsvai Györgyi Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása Petelei István Árva Lotti című novellájáról' (Interpretációs útválasztás) A Petelei-szakirodalom e művet, amelyhez már első közlésekor sikertörténet kapcsolódott, alapvetően két oldaláról közelítette meg. A kortárs ítészek közül Haraszti Gyula mint „a kitartó, igaz hűség szatírájáét emelte ki a novellisztikából publikálásakor is és posztumusz is; mintegy metaleptikusan e szövegnek a Petelei-értékelésbe vissza- írására tett kísérletet nekrológjában.2 A novellisztika értelmezéstörténetének hozzánk közel eső szakaszában, az 1980-as években Bodnár György, méltatva a „zsánerkép" és a „társadalomrajz" hagyományán túli, méghozzá a lélektani novella hagyományát kialakító írásokat, úgy tartotta: „Ennek az elbeszélésnek az éltetője azonban nem az illúzióélet kinevettetése vagy megsajnáltatása, hanem a várakozás lélektanának ábrázolása."3 Az Arm Lotti újraolva- sása során az alapmonográfiához foghatóan,4 főként Németh G. Béla tanulmányát követve,5 a lélektani, valamint a tragikomikus-groteszk vonatkozásokra viszonylag egyforma súlyt szándékozom fektetni. Csakhogy nem szociálpszichológiai-ideológiai keretek között, hanem Dobos István6, valamint Györke Ildikó megállapításait7 elfogadva, prózapoétikai, s azon kívül nyelvelméleti és esztétikai támpontok mentén interpretálom ezt az alapvetően kettős arculatú alkotást; amely feltevésem szerint immanensen önreferens, valamint e vetületben saját hagyományát játékosan kikezdő és felülíró műfajpoétika letéteményese. A szövegközi műolvasatom horizontja pedig a Petelei-novellisztikára terjed ki, s Jókai, Mikszáth meg Bodor Ádám prózája után végül Gogol A köpönyeg című elbeszélését érinti. (Kct profán próféta és két /tragi/komikus korreferátor) Petelei e kisepikái művében az anekdotikus elbeszélés- és szerkesztésmódot a lélektani elemzés és megjelenítés ellensúlyozza, s így a poén minimalizálódik, tragikomikus-gorteszk hangoltságba oldódik bele. A fiktív szövegvilág két egymással rímelő s egymást ellenpontozó eseménysorból, illetve nyelvi cselekedetekből épül fel, amelyek közül a (z elbeszélt) múltbeliek motiválják a jelenben lepergőket és/vagy a jövőben kibontakozókat. A novella bevezető egységében ugyanis az idő négy síkja csúszik egymásra; ráadásul nem egyetlenegy kiváltságos narrátor, hanem két hősnő együtt idézi vissza a múlt egy távoli és egy ahhoz képest közelebbi epizódját. E szereplő-történet- mondók két jóslatot (re)konstruálnak a hajdani idők leglényegesebb közlési eseményeiként. A(z elbeszélt) múltra, illetve a (fikcionált) jelenre vonatkozó reflexióik meg egyben előlegezik a közeljövőt, mármint a beláthatónak vélt aznapi nyelvi fejleményeket. Az Árva Lotti tehát a Petelei-novellisztikára jellegzetes fogással a végkifejlet irányából épül fel, s ezért e 'témafelvillantó' szereplői párbeszéd 'értelmi félhomályossága'8 még sűrűbbé válik. A másodlagos, valamint a harmadlagos elbeszélés síkján megszólaló két-két korreferenstől az elsődleges narrátor veszi át a szót, aki addig a novella nyelvi világát/horizontját kitáró szereplői lokúciós beszédaktusok körülményeinek szemléltetésére szorítkozik. Történetelőadói pozícióba helyezkedik, s retrospektív módon feleleveníti a rég- és a közelmúltat. Az időben legtávolabbi közlésektől, a két jövendöléstől kezdve sorban kitér valamennyi, a (fikcionált) mát meghatározó, feszültségben tartó nyelvi műveletre. A főhős any76
