Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)

jának a domináns, valamint az apának és a férjjelöltjének a fordulatot hozó kommunikációs fellépését különböző nézőpontból láttatja, egyben viszonylagossá teszi. S így feltételezett alkotótársától, az olvasótól várja el, hogy összképet hozzon létre a múltról, a jelenről és a jövőről.

Árva Lotti megnyilatkozása, amelyhez a Sáráé kapcsolódik, számvető lendülettel nyitja meg a múlt (nyelvi) horizontját; e novella tehát dialogikus életelbeszélésként veszi kezdetét. A hajdani időkből két cigányasszony látnoki szavai villannak fel e két szereplő-narrátor gondolatvilágában. Több évtizedes várakozói alapállásból artikulálódik a visszaemlékezés, amely során (vagyis a fiktív jelen időben) a szubjektív történetelőadói helyzetből (pl. a főszereplő lelki feszültségéből) adódóan még az addigiaknál is sokkal vontatottabban telnek-múl- nak a percek s az órák. A múltba tekintés alkalmával - amelynek keretéül egyébként lehan- goló-nyomasztó környezet rajzolódik ki - egymásba csúszik az emlékezés és az álmodozás-ábrándozás, valamint az ébrenlét diszpozíciója, és az alvó állapot által kínálkozó, s e többszörösen ambivalens helyzet narratív síkon kilépési lehetőséget nyújt. A szöveg-, illetve nyelvi világ szereplői megnyitásából és feltárásából következik az, hogy az elsődleges elbeszélő és az (implicit) olvasó ismeretei végesek, bizonyos téren még e két szereplőéhez képest is. Mivel például csak a mű második részében konkretizálódik, hogy egy szereplőtársi „előbejelentés", megnyilatkozói „előaktivitás"9 motiválja a szereplői életelbeszélést, illetve teszi feszültté a várakozói hangoltságot. A valamikori férjjelölt, Dezső Balázs partnerének, Ötvös Lottinak ígéretet tesz meglátogatására. E nyelvi cselekvés típusa szerint a (fiktív) befogadóra van szabva.

A főhős „szekvenciakezdeményező" beszédcselekvése, amely „meghatározza a rákövetkezőt"10, az alvás és az ébrenlét, illetve éberség köztes állapotában hangzik el. A határhelyzet jelképállományát gazdagítva, az emberi test ágyban nyugvó, a halál és a(z) újjászületés helyéhez van kötve. A rögzítettség ellenére visszautat tesz meg a narratív tudat, és a múlt ábrándvilágát (re)konstruálja úgy, hogy egyben groteszk módon meg is ifjodik attól. Másfelől pedig a végső beteljesedés reménye indítja és újítja meg a már koros szereplő-elbeszélő tudatát, amikor az a profán próféciák nyelvi beválásaképpen, igazolódásaképpen leánykérést helyez kilátásba. Es szimbolikusan gyertya fénye lobban fel és oszlik szét a komor hangoltságú szobában. A gyertya nemcsak a remény fényeként világít a homályos és nyomasztó színhelyen, azonkívül élet- és haláljelkép,11 s mivel a lángja el-ellobban, baljóslatúvá is átminősül mindannyiszor. Ilyeténképpen a színdramaturgia szintén szögesen ellentétes szemantikai vonatkozásokat tesz érzékivé, sőt elmélyíti az azok közötti feszültséget. Miként a következő idézet illusztrálja, a sárga (test)szín a gyér fénynél és a kék (sötét lepeljszín mellett tompa tónussá válik, amely jelképesen a betegség és a halál képzetét társítja:

„Csendesen terjed el a gyertya fénye. A homály erősebb a nagy szoba szegleteiben, hogy- sem elűzhetné. A megvasazott székek, tengernagy cserefa asztal, a politúros szekrény, a virágos függönyök - alig látszanak. Egyedül a Sári ráncos sárga arcát s sovány - a kék pokróc lombjai alól kilátszó - karjait világítja meg jobban."12

A lét, valamint a fény- és a színszimbolika szemantikai köreihez foghatóan a hangé is metszik egymást. A kora hajnali szürkületben felharsanó kakas lehetséges, hogy jelképesen az adott állapotot pozitív irányba megfordító nap közeledtét jelzi előre, éppúgy az, hogy vészhelyzetre figyelmeztet. Az előbbiekben részletezett bonyolult jelképvilág esztétikai vetületű jelentéshálóba szövődik bele. Pragmatikailag groteszk állapotként hat, hogy az idős, ráadásul halálára készülődő szereplő tudatában ifjú nőhöz illő vágy, bár leányálomként is torz ábránd kerül előtérbe a múltból. E rögeszme újfent életre kel, és miképpen a két jóslat, megszállja a tudatot, sőt hatalmába keríti. Nyelvi önerőre s önmozgásra szert téve,13 éber várakozói alapállásba készteti a fiktív alanyt, miután a valamikori férjjelölt látogatási ígérete alapján felcsillan a beteljesülés lehetősége.

77