Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

(Lefaragni) Csak azt szeretném tudni, hogy miért az alkonyat utáni napszakról szólnak álombéli történeteim. Talán azért, mert ezek az egyedüli meghitt perceim, amikor eltöprenghetek, hiszen a nappalaim még mindig zűrzavarosak és túlzsúfoltak. Nappal továbbra is túl sok emberrel találkozom, ami nemcsak az idegeimet őrli fel, hanem illúzióimat is rombolja. Gyakran találkozom a tegnapi ellenzék tagjaival. Szívesen emlegetik ellenzéki mivoltukat, s úgy viselkednek, mintha ma is ellenzékiek lennének. De zavarba jönnek a tegnapi ígéretek hallatára. Volt azokban némi túlzás is, mondják. Túloztunk egy kicsit, vallják be. A nemzed érdekek ostorozásában főleg. A nemzeti érdeket mindenek fölé kell helyezni, ismerik el. Ugyanezt a zavart ismerem fel a kisebbségi politikusok retorikájában is, csak más előjellel: ők mintha arra döbbentek volna rá, hogy a lehetetlent követelték Milosevictől. S most viszont le kell faragni azt a lehetetlent. Alkonyodik. Az alkonyban húzódom meg.

(Vallomás) írok - tehát menekülök. Másoktól, de legfőképpen - magamtól.

(A győztesekről, az új esztendő küszöbén) A győztesek rendszerint olyanok, mint a dögkeselyűk. Azt azonban elismerem, hogy jó szimatuk van. Pontosan tudják, hogy mikor kell győzni. Legalább öt perccel a küzdelem után. Vagy ha éppen nagy tekintélyt akarnak kivívni maguknak, akkor még ennél is később.

(Vége)

75