Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

ez nem számít, hiszen a licitálás fontos, nem az elszámolás. A rés publika Érosza kevés embert kínoz. Nem száz nap múlt el, hanem közel egy év. És mindeddig nem akadt egy vezető - sok van belőlük, - aki elszámolt volna tegnapi ígéreteivel.

(Az uralkodó eszmék) Nagyszabású tanulmányban tisztázza Schöpflin György a Balkánfogalmat. Szerinte Misha Glenny igen meggyőzően bebizonyította, hogy Délkelet-Európá- ban a 19. század végén a modernitást hadi felszerelésekben és a társadalom militarizáci- ójának fokában mérték. A Felemás Modernizátor természetesen az állam volt, hiszen kizárólag az állam volt képes ilyesfajta modernizácót megvalósítani. A társadalom kimaradt ebből a folyamatból, ezért úgy vélte, hogy a modernizációt felülről oktrojálják rá, minekutána a modernizációt nemzetidegennek, hagyományellenesnek tartotta. S erre rímel Schöpflin megállapítása. A kommunizmus „ezzel párhuzamos tapasztalat volt - írja -, jóllehet a helyi elitek inkább erőszakkal vezették be, a régió feletti ellenőrzést gyakorló nagyhatalommal titokban együttműködve." A kommunizmus tehát szervesen épült a hagyományra, jobban tisztelte a hagyományok velejét, mint ahogy azt a mai hagyományápolók gondolják. Több mint tíz éve az egypártrendszeri törmelékek mindinkább bizonyítják, hogy a hagyomány továbbra is zabálja a modernizációt. Újra kiderül, hogy a politikai hatalmat sokkal könnyebb megváltoztatni, mint az uralkodó eszméket. Szerbiában változott a politika módszere, változtak a politikusok, de az uralkodó eszmék alig-alig. Nagyobb gond lesz velük, mint a gazdasággal.

(Az elnémított társadalom) Megnyertük a választásokat és ezzel mindent eldőlt. Aki elégedetlen, az vessen magára. Aki hatalmon van, azt tesz, amit akar. A pártok kiérdemelték a választók bizalmát, a társadalom némuljon el. A közélet arra való, hogy mindenre rábólintson. Ezeket a vezényszavakat olvastam a kormányváltás után hónapokon át a rezsim- párti újságokban, természetesen rezsimpárti újságírók tollából. Valahogy így értelmezik nálunk a demokráciát. Vannak azonban, akik szubtilisebben gondolkodnak, mint ahogy az egyik rangos elméletíró tollából olvastam: „Ahol az uralmi elit - különösebb következmények és hatalmi kockázat nélkül - elveheti az államot a társadalomtól, ott a demokratikus hatalomgyakorlás eszközeit alkalmazhatja liberális módon („puhán"), paternalista- autoriter módon („keményen" vagy „félkeményen") és despotikusán is. A parlamentarizmussal agyonverheti a parlamentet, a pártrendszerrel a pártokat, a sajtószabadsággal a szabad sajtót. Az állam a szabadságot is használhatja bilincsként, az egyenlőséggel is ütlegelhet, és a testvériséggel is egymás ellen uszíthatja polgárait. Ebben csak a társadalom akadályozhatja meg, ha megvan benne az önszerveződés és önkormányzás képessége, igénye és akarata."

(A csodáról) Az este rövid áramszünet volt, az erkélyen állva bámultam a sötétségbe bur- kolódzó várost. A Fruska gora felől szellő lengedezett, az ősz édeskés illatát hozta. Az áramszünet a télre emlékeztetett, a gyertyákra, a hideg szobákra, s néhány meghitt beszélgetésre. Bizalmam főképpen azokban van, akik mindezt átélték, mélységesen emberivé tették őket az embertelen tapasztalatok. Maradt néhány barát, ez a legnagyobb csoda, amit életem során átéltem.

(Az erkölcsi tartásról) Az áldozatról az beszéljen, aki feláldozta magát, ne pedig az, aki másokon kéri számon. Mert könnyű áldozatra rábeszélni az embereket, s aztán továbbáll- ni. Ez akkor is érvényes, amikor a nemzeti identitásról beszélünk.

(Őrségváltás) hatvannyolcban úgy láttam, hogy a volt kommunista vezetők gyerekei lázadnak az apák ellen. Volt ebben valami rokonszenves, mint minden lázadásban. Ma más40