Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

féle tünetet észlelek. A volt kommunista vezetők gyerekei, avagy unokái lassacskán átveszik a hatalmat, de egynéhány régi tanítást, főleg a tekintélyelvűségre vonatkozót, jól megtanulták. Srdjan Bogosavljevic közvélemény-kutató munkásságának köszönve tudjuk, hogy rögtön október 5-e után kialakult az új tekintélyelvűség az új értékrend kárára. Sajnos, az irányított sajtó megint ennek szolgálatába lépett.

(Ihnj-tyuhaj) A belgrádi független újságírók egyesülete tiltakozik Kostunica és a Szerbiai Demokrata Párt méltánytalan minősítései ellen. A nyomásgyakorlás megengedhetetlen módszereiről van szó. Vajdaságban úgy látszik, ilyen esetekről szó sincs. Ezen a tájon csak született demokraták teremnek. A vajdasági magyar sajtómunkások között szintén csend honol, tudomásul veszem, hogy nyomásgyakorlásról szó sincs. Dicsekszenek is ezzel. Ebből szükségszerűen következik, hogy még a nagyobb demokratikus hagyományokkal rendelkező nyugati országok politikusai is a vajdasági magyar politikusokhoz járhatnának iskolába, hogy megtanulják, mi fán terem a sajtószabadság. Mert ott néha-néha elhangzik egy-egy panasz, de nálunk minden eszményi.

(Búcsú fiatal barátaimtól) Újra áttelepült Magyarországra néhány ismerős fiatalember. Búcsút veszek tőlük, szánakozva nézünk egymásra, még csak nem is panaszkodhatunk, hiszen létezik a kormányban elhelyezkedő pártunk, amelynek a frakcióvezetőjét Cedomir Jovanovicnak hívják. Akik a katonaság elől menekültek, azok sem nem térnek vissza. Alighanem igazuk van, hiszen kisebbségi világunk egyre inkább beszűkül. Eltávozott értelmiségi barátaimra gondolva hozzátenném: szellemileg és politikailag. A katonaság ugyanis már nem zargatja őket, de a szellemi szűklátókörűség, a politikai dölyf zaklatná. Miért térjenek vissza tehát? De azok sem térnek vissza, akik távolból tanácsokat osztogatnak, hogyan maradjunk a szülőföldön. Itt megállhatnánk egy pillanatra, hiszen legalább számukra ez erkölcsi kötelességük lenne. A magyar tagozatok továbbra is karcsúsodnak. Az asszimiláció felgyorsul, rövidesen lesz alkalmunk látni a következményét. Ezek után akad magyar politikus, aki a bársonyszékből elégedetten közli velünk: tudja, hogy mit tesz. Szédületes önbizalom! Móricz Zsigmond dzsentri-hősei jutnak eszembe.

(Pajzán szemrevételezés) Onagy Zoltán: Leevezni a Lókoson. 120 napos antialkoholista napló. Élvezem a világ pajzán szemrevételezését. Aztán megdobban a szívem. Hajnócziról ír 1986-ban: „Talán addig velünk marad, amíg élnek néhányan, akik ismerték, fontosnak tartják." Meglehet, hogy csak így illő írni a halálról: a barátok zsebtükrére gondolva. Azokra a barátokra gondolok, akik titokban előveszik zsebtükrüket, amelyben egy másodpercnyi időre megpillantanak bennünket, aztán ők is a saját halálukra, vagyis egy másik tükörre gondolnak.

(Valéry bátorsága) Csalások, lopások, visszaélések, túlkapások, megtévesztések, cselfogások, ravaszkodások, ármányok, álnokságok, fondorlatok, malverzációk, és természetesen a korrupció. Valéry pontosan tudta, miről van szó. „A hatalom visszaélés nélkül elveszti varázsát", írta. Voltak tehát költők, akik ezt ki merték mondani.

(Mennybolt, vesszővel és bottal) Szeptember 11-én kettő körül hazakeveredem, az orvosnál voltam, ágynak estem, mert nagy fájdalmak kínoztak. Úgy éreztem, még arra sincs erőm, hogy újságot olvassak. Furcsa módon, ez még vigasztalt is, legalább egy kicsit kiszellőztetem a fejem. Kezdek megcsömörleni a közélettől, a napi jegyzetelés az utolsó menedékhelyem. A. telefonál a munkahelyéről, kapcsoljam be a tévét. Felbolydult világot látok a képernyőn. Pontosan 14 óra 56 perckor egy repülőgép közvetlenül becsapódott a New York-i WTC iker-felhőkarcoló egyik toronyépületébe, tátongó üreget hagyva az épület elülső ré41