Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (napló)
Egyedül talán csak a páros lábon való ugrándozásbán mutat átlagon felüli rátermettséget. Miért kedvelem őket annyira mégis? Lehet, hogy épp azért, mivel a jellegzetes madár-tálentumokból oly kevés jutott nekik? Hisz a tehetségteleneket (bűnösöket, gyarlókat stb.) is lehet szeretni, mégpedig mindenféle magyarázat-kötelezettség nélkül. Nem a tehetségtelenséget (bűnt, gyarlóságot stb.): az általa sújtottakat. Lám: az az ácsmunkában s emberhalászatban egyként jártas Joshua nevű tanító - aki önmagát szerény méltósággal csak az Ember Fiának nevezte - a gondviselésről szólván úgyszintén a verebeket hozta elő hasonlat s példa gyanánt: „Ti drágábbak vagytok sok verebecskénél." (Ámbár igaz: nem az ügyetlenségükre, inkább jelentéktelen voltunkra utalt.) Mélyen megértem hát T. D. verebek iránti olthatatlan vonzalmát. Bizonyára magam is tartottam volna sérült, hajléktalan, számkivetett - esetleg priuszos - verebeket s egyebeket, ha hosszú (ámbár így visszatekintve nagyon is röpke) évtizedekig nem éppen gyerekek tartásával lettem volna elfoglalva. (Igaz: e fiák s leányok némelyike tartott aztán időközben mindenféle kisebb-nagyobb lényt, olykor tucatszámra - helyettem is.) (De hogy az állattartók jeles táborából ki ne maradjak: magam egyszer néhány napig egy jókora keresztespók gazdája voltam. Talán tíz éve, hogy egy szép reggelen rátaláltam, nyomban ébredés után. Ott tanyázott békés nyugalommal a párnámon, egy-két ujjnyira az arcomtól. Mi vonzotta épp oda? Máig sem tudtam teljes bizonyossággal megfejteni. Talán megérezhette, hogy én sem irtózom tőle. Engedve a hirtelen támadt birtoklás-vágynak, egy félig kihúzott gyufásdoboz igénybevételével foglyul ejtettem, majd betelepítettem egy kiürült befőttes üvegbe. Hogy újdonsült barátom kereket ne oldhasson, az üveg száját lefödtem egy méretre szabott kartonlappal. Még valami nehezéket is raktam rá: a biztonság végett. S hogy teljes legyen a komfortérzése, időnként legyeket fogdostam s beadogattam neki. Ám az én pókomnak nemigen esett ínyére a fogság, még az ingyen kapott zsákmány ellenére sem: harmadnap titkon félretolta tömlöce fedelét s ismeretlen helyre távozott. Többé nem jött vissza a párnámra pihenni. Ismét meg kellett bizonyosodnom felőle, hogy a rabság senkinek sem való. Se póknak, se békának, se madárnak. Még egy sután rebbenő verébnek sem. Az ember időnként elviseli.) * A tehetség (avagy: a tehetségtelenség - mindegy) viszonylagos voltáról: Ó, bárcsak tudnánk annyira repülni, mint egy veréb! * Nagyon is sűrű sorban, egymás után távoznak a barátok, pályatársak, kedves ismerősök. Rövid idő leforgása alatt legutóbb négyen: Parancs János, Kiss Ferenc, Kálmán Lajos, Hideg Antal. 98
