Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - N. Horváth Béla: Wilhelm Reich- és József Attila- párhuzamok
N. Horváth Béla Wilhelm Reich- és József Attila-párhuzamok „Ismerd mega modern pszichológiát Szíved elöl nincs menekvés. Énekeld a munkások dalát." József Attila messianisztikus marxizmusa az 1932-ben keletkezett művek tanúsága szerint meglehetősen hirtelen változik. Alig egy éve a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet versei - átpoétizálva és politizálva a népi korszak műveit is - még a forradalmi hit meggyőződésével szólnak a proletariátus győzelméről, osztályharcáról, szebb jövőről. A marxista világkép differenciálódásáról - pontosabban az emberkép változásáról - az 1932 késő tavaszán, kora nyarán keletkezett versek (Ritkás erdő alatt, A hetedik) tudósítanak,1 s egy tanulmány, amely hisztérikus támadásra ingerelte az akkori mozgalmi vezetőket, s megrengette a költő mozgalombeli pozícióját. Az Egyéniség és valóság botrányára utal József Attila is egy későbbi írásában: „Ez írásomat a magyarországi marxisták majdnem kivétel nélkül támadták, különösen azt a passzusát minősítették antimarxistának, amely szerint az emberi test, illetve a munka termelési eszköz."2 A tanulmány fejezetcímei már árulkodóan vallanak a József Attila-i marxizmus átformálódásáról: 1. Társadalom, 2. Egyén, 3. A társadalmi forradalom, 4. A neurózis. A József Attila-i gondolkodásmód társadalom és egyén kapcsolatában érezhetően az egyénre fókuszál, az egyént akarja új dimenzióba helyezni. „Kétfrontos" harcot vívva szembeszáll az individualista felfogással, de „némely marxistákkal" is. Mint marxista, természetesen az egyén társadalomba ágyazottságát, meghatározottságát vallja, de nem fogadja el elvtársainak - általa leegyszerűsítésnek tekintett - nézetét, mely szerint az „egyének társadalmilag vannak föltételezve", illetve vitatkozik azokkal is, akik egyéneket, illetve egyéniségeket egyszerűen „társadalmi termékeknek fogják föl". Sajátos logikai fordulattal, s mintegy megengedő záradékkal fejezi be vitáját és saját következtetését: „... abba a hibába esnek, hogy befejezett társadalmi ténynek látnak olyan társadalmi folyamatot, amelynek csupán a végbemenetelével szólhatnánk befejezett tényről, vagyis akkor, amikor az egyén már meghalt, illetve megsemmisült, ám akkor is csak módjával."3 Ezek után vonja le következtetését, szélesebb értelmezési tartományt szabva így az egyén fogalomnak: „Az egyén illetve egyéniség tehát semmi módon nem fix vagy önálló alany, hanem társadalmi folyamat, a termelésnek tárgya és alanya, társadalmi alany és társadalmi tárgy."4 Az egyén, egyéniség folyamatként való felfogása azon természetes nézetből eredeztethető, amely szerint az ember egész léte társadalmi relációban és interakcióban teljesedik ki, tehát valóban tárgyiasul, amennyiben az egész élet folyamán rá gyakorolt társadalmi hatásokat befogadja. A József Attila-i gondolatmenet végkövetkeztetése azonban nem a „normál" folyamat rögzítése, hanem annak a konfliktusnak a leírása, ahol megbomlik a társadalmi alany és tárgy azonossága. A 3. fejezet a társadalmi forradalmat taglalja, s a korábbi sajátos fogalomhasználat interpretálja a József Attila-i forradalomfelfogás különbözőségét. „A társadalmi forradalomnak dologi kifejezésével, amely szerint a társadalmi forradalom azzal áll be, hogy a termelő erők szembekerülnek a termelési viszonyokkal, azonos tartalmú a társadalmi forradalom személyi kifejezése (a kiemelés tőlem: N. H.B), amely szerint a társadalmi forradalom akkor áll be, amikor társadalmi alanyok szembekerülnek a társadalmi tárgyakkal."5 Azaz József 74
