Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Szigeti Lajos Sándor: Öntudatos kamaszvágyak (József Attila két ifjúkori versének kontextusa)
nem közlésük rendje szerint sorolja fel, hanem valószínűleg saját értékrendje szerint, melyben csak Babitsot helyezi önmaga elé. Ráadásul ebben is kegyes csalásnak lehetünk tanúi, Babits ugyanis nem önálló költeményével szerepel, hanem egy Baudelaire-vers, Az eladó múzsa fordításával. Itt jegyzem meg, hogy Szabolcsi Miklós tehát tévedett, amikor úgy hitte, József Attila csak később (kötetből) ismerhette meg a Buadelaire-verset, hiszen itt láthatta már akár a kefelevonatot is (valószínű, hogy Szabolcsi sem vette kézbe a Csöndnek e számát, amely csak a szegedi Somogyi Könyvtárban található meg). A folyóirat - mint utaltam is már rá - a szegedi fiatalok csoportjának 1919-ben kezdődött lapalapítási kísérletei közé illeszkedik, s a címlapjának bal felső sarkában található felirat szerint a korábban indult Színház és Társaság című hetilap égisze alatt szerveződött mint „Irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat". A lapot Koroknay adta ki, Vér György és Fodor István szerkesztette. A januártól márciusig megjelent három számban József Attilának több verse is napvilágot látott, az elsőben az Önarckép (a cím alatt apró betűkkel: 1923 január 5 [sic!]) és a Komor búcsúzás, a februáriban a Szerelmes kiszólás, a márciusiban a Leányszépség dicsérete (Espersit Cocának). Ugyanebben a számban a Szemlében már meleg hangú szerkesztőségi cikket: ismertetést olvashatunk József Attila kötetéről, a Szépség koldusáról. A Csöndet megszűnése után tartósabb lapvállalkozás, a Színház és Társaság követi 1923 őszén. A Csönd első számából közvetve magyarázatot találunk a címre is. Vér György szerkesztő Prológus-féle című írásában inkább csak jelzés, sejtés az, amit a címválasztás mögötteséről megtudunk: „Csönd volt az élet és csönd volt az éj ... Dicsértessék a Csönd! - mindörökké, ámen - amely teremtőbb ezerszer, mint hangos háborúk." A kiadó, Koroknay József Csönd című írása már többet árul el a folyóirat terveiről, programjáról, de még ez is túlzottan metaforikus ahhoz, hogy konkrétan többet tudjunk meg magáról a csönd hívásáról: „... errefelé a mi tájunkon nincsenek hatalmas, évezredes tölgyfa tőkkel fedett bérces óriások; nem zúgják vissza viharok véres jaját égbe növő sziklák és nem indulnak meg kopár tetőkről romboló lavinák. A mi tájunkon csöndes, szürke, magyarpor fedte magyar mélaság nyújtózik a rónákon, ahol csak a termő Életmag végtelen aranysárgája, csak pipacsos pirosság és búzavirágos kékség a színeink. És ős-Szeged mohos lábát fáradt-lassan mossa hegyek és síkok Tiszája. Ám a magyar végek homokján láthatatlan, de hatalmas fala emelődik Múzsa- templomának. Csöndes szolgái örök imát morzsolgatnak a Szépség oltárán; az örök Ember fájdalmait és örök miértjeit szedik litániákba és csöndben forgatják gondolatgöröngyök drága olvasóját alkotó kezükben. Csöndben csöndül a Múzsa-templom halk szavú harangja a puszták széles téréin és hívők seregei sereglenek új imaszóhoz. Új irodalom zenéje zeng a hajnalodó vacak éjszakában és roggyant inak új erőket nyernek, fáradt karokban az izom duzzad. Ezzel az új erővel mélyen vetjük ekénk vastag vasát a még fel nem tört, buján parlagozó magyar mezőbe. A mi tájunkon Múzsa szolgái csöndes imákat szövögetnek és én, aki huszonegynéhány esztendeje ábécévé vésett bamba ólombabáimmal babrálga- tok, fölfogom a jövőbe nézők igéit és csöndben megszületik a csönd..." Még egy érdekes, immár Hont Ferencre vonatkozó, filológiai szempontból sem mellékes észrevétel: már korábban is tudtuk (Vö. Szabolcsi, 1963, 406), hogy Hont Ferenc fennmaradt olvasmánynaplójának az egy évben elolvasott könyvek jegyzékében a világirodalom, a magyar irodalom, az irodalomtörténet, a lélektan s az esztétika, a politikai irodalom s a zeneesztétika nem egy műve szerepel. Hihetetlen olvasott volt már egészen fiatalon is. Ady, Kassák, Kosztolányi, Balázs Béla, Rilke, de Csokonai, Schiller, Tolsztoj, Schopenhauer és Freud is szerepel a listáján. De nemcsak olvassa például Freudot, hanem „tolmácsolja" is, ír is róla, s éppen a Csöndben, mégpedig annak első számában (1923. január 14-én) Homályos Ferenc néven Freud alapján a következő címmel: A közlés pszichikai okai. Vázlatos gondolatok egy tanulmányhoz. Azaz. József Attila már ekkor - tizenhét-tizennyolc évesen - jó „tolmácsolásban" ismerhette meg Freud egy-egy gondolatát. (Vö. Szigeti Lajos Sándor, 1988: 258-261) 32
