Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Lengyel András: A József Attila-életrajz kutatásának néhány kérdése
amit Babitsra rávetítve, elutasít. A szöveg és szöveg viszonyát megtestesítő változat az egészebbnek csak speciális (s csak tendenciaszerűen létezhető) esete; egy olyan változat, amely tendenciává is csak bizonyos történeti fejlemények eredményeként válhat, s mint ilyen is önfélreértés. Léte tehát megmagyarázandó. 4 A József Attila-kutatás - ha eltekintünk Kulcsár Szabó Ernő lekezelő, sőt lebecsülő véleményétől - látszólag jó helyzetben van. A József Attila-irodalom immár könyvtárnyi, s Szabolcsi Miklós, aki évtizedeken keresztül meghatározó egyénisége volt a kutatásnak, be tudta fejezni nagymonográfiája utolsó kötetét is. A Kész a leltár (1999) megjelenésével teljessé vált a költő életének és művének az az impozáns földolgozása, amely, nagyon tudatosan, egységben akarta láttatni az életutat s az életművet, amely tehát a maga integratív módján részben föltárta, részben összefoglalta mindazt, ami a tárgykörben addig tudható volt. S nem is vitás, a négykötetes, összességében több ezer oldalra rúgó nagy összefoglalás még jó ideig megkerülhetetlen lesz: minden értelmezésnek valamiképpen innen, a Szabolcsi lerakta (összefoglalta) alapértelmezésből kell kiindulnia. Teljesen azonban e nagy munkával sem lehetünk elégedettek. Szabolcsi Miklós igazában nem filológus, hanem esszéíró alkat volt, legnagyobb erényei - a lényeg megragadása, tömörítése, elegáns előadása - esszészerű megnyilatkozásaiban érvényesültek igazán. Az életrajzi filológia (s végső soron maga a nagymonográfia megírása is) számára csak egy önként vállalt, s becsülettel teljesített, ám - fölismert szükségessége ellenére - némileg alkat-idegen feladat volt. S mivel a József Attila-értelmezés elsődleges feladata hosszú időn keresztül a kultikus és/vagy „politikus" értelmezésekből való kikevergődzés szakmai föltételeinek megteremtése volt (ez, nyugodtan mondhatjuk, lényegében mára sikerült is), az életrajz óhatatlanul kapott egy elegáns, finom stilizálást - mielőtt egy sor probléma részletes és konkrét tisztázására sor került volna. Ez az adott kutatástörténeti helyzetben teljességgel indokoltnak, szükségszerűnek tekinthető, ám úgy vélem, dacára a ma más irányba távolító szakmai trendnek, ma már nem tartható. Szerencsére a József Attila-kutatás, amely elmarasztaltatott a biográfiai, kór-, párttörténeti kutatások túlhajfásában, az évtizedek során meglehetősen nagy életrajzi anyagot halmozott föl. Ezek az adatok persze sokezer publikációba, gyakran hírlapi közleményekbe szétszórva, olykor „idegen" érvelésekkel vegyítve, egymásra még nem vonatkoztatva, mintegy nyersanyagként léteznek - de léteznek. S bár a jelen állapotban ez az anyag alkalmatlan az értelmezés érdemi befolyásolására, értelmezésbeli fölhasználásra, egy nagy lehetőség immár megvan. Az az adattömeg, amellyel nagyságát illetően legföljebb csak a Petőfire és Adyra vonatkozó anyag vetekedhet, integrálható egy napról-napra haladó, nagyon részletes József Attik-kronológiában. Egy ilyen összeállítás természetesen sok mindent „nem tudna", sokféle jogos és valóságos szakmai igényt nem elégítene ki. De rögzítené a „nyomokat", mindent, ami elérhető, s egy ilyen, szoros időrendben nagy részletességgel egybeállított nagy anyag olyan szilárd és részletes életrajzi vázat adna, amely megbízható alapja, kiindulópontja lehet egy sor további különféle kutatásnak. S egy ilyen kronológia összeállítása, „némi" tájékozottságon túl, elég nagy részben „csak" szorgalom és munka kérdése. (Sajnos, az elvileg szóbajöhető kutatók száma kicsi; Péter László például immár jó ideje eltávolodott a József Attila-kutatástól, Tasi József pedig meghalt. Magam persze, ha körülményeim engednék, vállalkozhatnék erre a divattól amúgy is lenézett munkára, azaz megehetném, amit most „kifőzök", de ki tudja, mire futja még az időből, erőből. Mindenesetre nem zárom ki annak lehetőségét, hogy végül is készítek egy ilyen kronológiát. Aki megéli, meglátja.) 21
