Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Kolozsi Orsolya: Három nemzedék (Végel László: Parainézis)
életben, és kijelöl egy viszonylag tisztán körvonalazódó utat, haladási irányt. Végei Ferencének intelmei már nem tudnak ilyen világosak lenni, az erkölcsi relativizmus, az egyértelmű értékek hiánya miatt. Az Istenhez vezető utat keresi, és a megtalálás nehézségeit, akadályait fogalmazza meg. Az individualizmusról Kölcseyhez hasonlóan vélekedik: „Nem tudtam szabadulni ettől az ellentmondástól, ezért szándékom ellenére clmagányosodtam. De sohasem akartam ez lenni, nincs megalázább dolog, mint nyavalyás individualistaként meghalni. Azt kérdezed, mi az az individualizmus? Tapasztalatom szerint, ez az élet igazi összefüggéseinek eltékozlása. Az üres látszatokkal való megelégedés. Dölyf."7 Ugyanakkor Kölcseyvel ellentétben a közösségi összefogásban, vagy a tettek erejében sem hisz: „A harmadik akadály a közös cselekvés mámora. Elhiteti magával, hogy a lettek megváltoztatják a világot, de ha elmúlik, az ember romlottabb lesz. A kommunisták, a nacionalisták, a telhetetlen polgári osztály képviselői mindig ebben a mámorban robbantották fel az individualizmust. Veszélyes szándék. Eltorlaszolnak maguk előtt minden utat."* Mindebből az következik, hogy mindenféle próbálkozás eleve kudarcra ítélt, nincs biztos út, mely végigjárható lenne. A három nemzedék alakjainak történetei is ezt példázzák, bármerre is indulnak el, bármennyire különböző utakon, azok rendszerint ugyanoda vezetnek: az illúziók, ideák elvesztéséhez, a kiábránduláshoz, majd az ezzel való szembenézés és együttélés erőfeszítéseihez. Talán épp ezért mondja Ferenc levele végén az Istennel kapcsolatban: „Boldogok azok az idők, amelyekben minden út végigjárható, mert kegyvesztett lesz, aki egyetlen útban bízva öntelten találkozik az istennel. Ezzel a tudattal indulok feléje, ha megtalálom, nem lesz hozzá egy jó szavam sem."9 Mindez természetesen megkérdőjelezi a parainézis létjogosultságát is. Rákérdez arra, lehetséges- e a tapasztalatokból olyan következtetésre jutni, melyek abszolútak, minden időben, és bármely körülmények között alkalmazhatók? Nem éppen a keresés-e a lényeg a biztos célhoz vezető, egyetlen lehetséges út helyett? Ha a parainesis szükségszerűen kudarcra ítélt a huszadik században, hogyan interpretálható a nevelődési regény fogalma? Végei regénye ugyanis ehhez a hagyományhoz is csatlakozik, illetve erre a hagyományra is rákérdez. A szöveg műfaji megjelölése nevelődési regény, mottója pedig a Wilhelm Meister tanulóéveiből kölcsönzött idézet: „Félelmetes dolog örökké keresni, de sokkal félelmetesebb találni valamit, és elhagyására kényszerülni." A másik fontos előszöveg tehát Goethe nevelődési regénye, mely szövegszinten is gyakran megjelenik. A nevelődési regény a fejlődési regény egy speciális típusa, melynek alapvető jellemzője, hogy központi hőse valamiféle fejlődésen megy keresztül története során, mely leggyakrabban pozitív irányú. A Parainézis hőseiről elmondható-e mindez? Fejlődés helyett inkább változásról beszélhetünk, hiszen a cselekmény folyamán szükségszerűen történik valamiféle változás, de ez nem tart egy állandó irányba, éppen ezért inkább valamiféle egyhelyben topogásra emlékezetet, az egyén és a nemzedékek szintjén is. Ha nem lehetséges intelmek összeállítása, út kijelölése, akkor nem lehetséges nevelődés sem. Ezért tűnik védhetőnek egy olyan értelmezés, mely mind a parainézis-irodalomra, mind a nevelődési regény hagyományára ironikusan utal, s hozzájuk való viszonyában nem a folytatás a hangsúlyos, hanem a folytathatóságra való rákérdezés. A szöveg a fent részletezetteken túl még számos toposzt használ fel, bővítve ezáltal az értelmezési lehetőségeket. Ezen szövegközi utalások közül a legjelentősebbek a bibliai nevek, melyek az Új- és Otestamentum különböző szövegeit mozgatják. A már említett Judit-történet mellett Ferenc „őse" Assisi Szent Ferenc, Damján Pálhoz pedig az Új testamentum egyik leghíresebb alakja, a tarzuszi Pál és a nevéhez kapcsolódó pálfordulás köthető. Gábriel pedig az arkangyalok egyike, Isten hírnöke. Érdekes, hogy míg a szövegben megjelenített generációk közül az első és a harmadik bibliai neveket kap, a közbeeső, a megalkuvásra építő, talán legnegatívabban ábrázolt negyvenes generáció alakjai a leghétköznapibb neveket (pl. Szabó Károly, Bajor Zoltán) viselik, jelölve ezzel azt, hogy a regényalakok hibái közül talán a konformizmus a legsúlyosabb, mely már semmiféle archetípus, vagy toposz használatával, beidézésével nem igazolható. A regény mindezen motívumok, toposzok összekovácsolásával sem válik áttekinthetetlen, kaotikus szöveggé, sőt, egy igen fegyelmezett, áttekinthető világot fikciónál. Ennek alapja a 124
