Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Kolozsi Orsolya: Három nemzedék (Végel László: Parainézis)
történelmi hitelesség, hiszen elsődlegesen, a különböző intertextuális utalások figyelembevétele nélkül is egy kiváló kor-és társadalomrajzot is olvasunk. Mindvégig érezhető, hogy a rendszer csupán egy illúzió, egy mesterségesen kreált világ, ahol a valóság megismerése szinte lehetetlen, hiszen itt még az őrület sem valóságos, mint ahogy alkalmi munkája során Gábriel kideríti, nem létezik a sokat emlegetett zárt osztály. Mit jelent ez? Foucault szerint,10 kinek vizsgálódásai a társadalmi rendszerek természetére irányulnak, egy adott társadalom értékrendszere és normái úgy határozhatók meg leginkább, ha az ezen a szabályrendszeren kívül eső réteget vizsgáljuk, azaz azt, mit nem bír el a rendszer, mit vet ki magából? Hiszen a szabályok épp attól szabályok, hogy bizonyos csoportok vagy szubjektumok nem tartják be őket. Ez a marginális réteg tehát nem csupán kívül kerül a rendszeren, hanem perifériára szorulásával legitimálja is azt. Az őrültek csoportja az egyik ilyen peremhelyzetű réteg. Ha azonban még a negatív meghatározás fogódzója is elvész, azáltal, hogy nincs ilyen periféria, a zárt osztály teljesen üres, akkor hogyan határozható meg a rendszer és a rendszeren belül mozgó szubjektum? Nyilvánvalóan sehogy. Ugyanezt a problémát jelzi az önéletrajz megírásának lehetetlensége is. Damján, hogy megértse saját múltját, memoárja összeállításán fáradozik, ezt az erőfeszítést azonban nem koronázza siker, soha nem az születik meg, amit szeretne, nem képes megértetni, és megérteni saját történetét, nem képes meghatározni önmagát: „Próbára tette önmagát: elhatározta, megírja emlékiratait, szembenéz múltjával. Elvtársai tanácsára Bajor Zoltánt, az ismert írót kérte fel, hogy gondozza a szöveget. Hónapokon át diktált neki, de belátta hiábavaló munka; képtelen feleleveníteni saját múltját. Avagy nincs már múltja? Saját élete idegeneden el tőle? (...) A hiteles részletek nem tárták fel az igazságot. Ráébredt, hogy az esendő emlékezet nem kárpótol. De győzögette magát: belső zűrzavarát csak akkor győzi le, ha kitör a személyes élmények bűvköréből. 'n 1 Ez az a probléma, mellyel az összes szereplő viaskodik, hiszen cselekedeteiket nem érzik sajátjukénak, szinte észre sem veszik, és egy gépezet részeiként működnek, éppen ezért a regénynek még a legnegatívabb figurái is felmentődnek, hiszen ez a hozzáállás implicit tartalmazza, hogy mindenki egyformán a rendszer áldozata, és minden győzelem csak pillanatnyi, valójában mindenki ugyanolyan kiszolgáltatott. Azért néha a legjobb gépezetbe is homok kerül, az emberi tényező nem száz százalékig kiküszöbölhető. Ennek kiváló példája a Judit-szerelem is, mely Damján életében az egyetlen valóságos dolog, s mely legutolsó pillanatában is elkíséri. Halála pillanatában is Judit jelenik meg előtte, és utolsó mondata a mottóval keretbe is foglalja a regényt: „Mindig őt kerestem... - suttogta... és sohasem érkezett meg.'^2 A regény tehát rendkívül hiteles korrajz a kommunizmus évtizedeiből, de jócskán túlmutat a puszta ábrázoláson, hiszen intertextuális utalásaival, szerkezetével, szépirodalmi többletével az ínyenc olvasó ízlését is kielégíti. jegyzetek 1 Végei László: Parainézis. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2003. 2 Végei László: Paraneza. Beograd, 1987. 3 Pályi András: Szépség és emlékezet. In: Elet és irodalom, 2003. június 27. 4 Tito 1980-ban hal meg. 5 Parainézis 9-10.O. 6 i.m. 10. o. 7 i.m. 77. o. 8 i.m 78. o. 9 i.m. 78-79.0. 10 Michael Foucault: Őrület és társadalom. In: Michael Foucault: Nyelv a végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen, 2000. 11 Parainézis 12. o. 12 i.m. 182.0. 125
