Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Kolozsi Orsolya: Három nemzedék (Végel László: Parainézis)
Damján Pál visszaemlékezései által idéződik be, míg a regényidő jelen idejében a hatvan év körüli Damján és fia története tematizálódik elsősorban. A fő kérdés az, feltárja-e múltját nevelt fia előtt Damján, meg tudja-e magyarázni neki, mi történt, és miért? Megérti-e valaki a tettei mögött rejlő szándékokat? Megérti-e ő maga? Az igazság végül kiderül, majd egy meglehetősen rövid epilógus mutatja be a szereplők sorsának későbbi alakulását, egészen Damján haláláig, mely a regény záróképe is egyben. A szöveg nemcsak az egymást követő nemzedékek sorsának, problémáinak különbségeit mutatja be részletesen, hanem ezek egymástól való elszigeteltségét, a kommunikációra való kölcsönös képtelenséget. Azt, hogy a különböző generációk nem találják a közös hangot, holott problémáik nagyrészt azonos gyökerűek: ,A köztük lévő szakadék idővel áthidalhatatlan lett. Damján Pál mentegette magát: mindhiába tenne tanú- vallomást, hiába elevenítené fel a múltat, Gábriel nem bocsátana meg neki; ugyan miért értené meg, hogy mindenki szenvedett és tévedett. Nem várhatja el ezt tőle, hiszen azok az idők, melyekben értelmetlen történetek játszódtak le, végleg feledésbe merültek. Elsikkadtak, kifakultak."f‘ Ez a felfogás egy, a magyar- és a világirodalomban egyaránt jelenlevő hagyományhoz kötődik, melynek kiemelkedő darabjai Thomas Mann Buddenbrook Mz című regénye, vagy Heinrich Böll alkotása a Biliárd fél tízkor, hazánk irodalmában pedig Nádas Pétertől az Egy családregény vége, vagy Esterházy tiarmonia Caelestise, melyet - ismerve a szerb nyelvű változat megjelenésének idejét - jócskán meg is előz. Ezek a regények a különböző generációk közötti feszültséget, konfliktusokat nemcsak a történelem, hanem általában egy család keretei közé helyezik, hiszen a helyzet így még markánsabb: megfigyelhető ezáltal, hogy rokoni kapcsolatban álló, ezért némiképp hasonló képességű, mentalitású emberek hogyan kerülnek szembe, vagy éppen hogyan veszítik el a kapcsolatot egymással. Ezek a problémák rendszerint férfiágon jelenítődnek meg, apa-fiú, esetleg nagyapa konfliktusaiban. A nő többnyire csak háttérként van jelen, a változásban (mely a létrejövő ellentétek legfontosabb oka) valamiféle állandóságot képvisel, a család melegét, az összetartozást, mely a női princípiumhoz kapcsolt képzetekből következik. A patriarchális modell Végeinél is megmarad, itt azonban a nő nemhogy a változatlanságot jelentené, épp ellenkezőleg, a „fémmé fatale" szerepeltetésével épp a nő válik a cselekmények mozgatórugójává. A délszláv Miroslav Krleza drámái, többek között a Glcmbay-ciklus képviseli igen erősen ezt a hagyományt, talán ehhez kapcsolódik a Parainézis is. Bizonyos szempontból Végei Juditja is az időtlenség képviselője, hiszen még halála után is állandóan jelen van, passzív alakítója az eseményeknek, de az általa képviselt időtlenség nem megnyugtató, hanem valami állandóan mozgó és mozgásra ösztönző, nyugtalanító, dinamikus jelenlét. Az archetípus egyértelműen az ótestamentumi, csak részben kanonizált judit-könyv hőse, egy szép betuliai özvegyasszony, aki úgy menti meg szülővárosát az asszír ellenségtől, hogy szolgálőlányával elmegy Holofernész táborába, és elhiteti vele, hogy segíteni akar a város elfoglalásában. Elcsábítja a hadvezért, s amint kettesben maradnak annak sátrában, levágja a fejét és hajnalban a város falára tűzi. Ez az ősi történet a nőt szintén aktív, sorsfordító cselekedetek végrehajtására is képes szereplőként, egy város megmentőjeként tünteti fel. A fenti hagyományokon kívül még jó néhányra utal a szöveg, méghozzá meglehetősen direkt formában. A regény címe paratextuális utalás Kölcsey művére, vagy tágabban értve a parainesis- irodalom egészére. A parainesis görög eredetű szó, jelentése intés, intelem. Az intelem gesztusa hívta életre az egyik legrégebbi irodalmi műfajt, mely általában egy olyan levél, beszéd vagy végrendelet, mely egy konkrét, megnevezett személyhez szóló intelmeket tartalmaz, és a megszerzett tapasztalatokat hagyományozza. A regényben is található egy ilyen levél, melyet Nádas Ferenc ír fiának, s mely először Damjánhoz kerül, s csak később az őt megillető helyre, Gábrielhez. Ez esetben a parainézis tehát csupán csak egy betét, egy levél formájában, de egy jóval általánosabb szinten akár az egész szöveg értelmezhető intelemként. Ha a magyar irodalmi hagyományoknál maradunk, nem kétséges, hogy Végei regénye legerőteljesebben Kölcsey 1834-es, unokaöccséhez írott Parainesisét idézi. De hol áll a XIX. századi szöveghez képest? Kölcsey művének legfőbb üzenete, hogy az ember a közösségé és nem önmagáé, valamint az, hogy az élet teljessége a cselekvésben fellelhető: „Az élet fő célja a tett." Mindezek mellett az erkölcsi ideál, a „rény" követése is elsődleges feladat. A reformkori klasszikus konkrétumokat sorol fel, meghatározza, hogyan boldogulhat az ifjú az 123
