Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Nagy Gáspár: Mint tükörben felejtett szavak... (Orosz István: Útvesztők című bibliofil verseskönyvéről)
Kolozsi Orsolya Három nemzedék (Végei László: Parainézis) A Végel-szövegek kedvelőinek a tavaly megjelent Exterritórium című regény után nem kellett sokat várniuk a következőre, mely idén jelent meg az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában. A Parainézis^ természetesen nem újdonság a szerbül (is) olvasók számára, hiszen 1987-ben Belgrádban már napvilágot látott2. Ennek okai valószínűleg Magyarország és az egykori Jugoszlávia eltérő politikai viszonyaiban keresendők, melyeknek különbözősége miatt a „cenzurális szempontok leginkább mégiscsak szerbül voltak áttörhetőek."3 A szerb szöveghez képest azonban változtatások valószínűsíthetők, melyre a regény végén jelölt, a mű megírásának idejére vonatkozó időintervallum (1987-2003) enged következtetni. Mivel a szerb nyelvű változatot vélhetően kevesen ismerik, jelen dolgozat kizárólag a magyar nyelven írott szöveget vizsgálja, annak is főként a különböző hagyományokhoz való kapcsolódását, és az ehhez tartozó problematikát, röviden felvázolva azokat a lehetőségeket, melyek mentén különböző nézőpontú értelmezések működtethetők. A regény cselekménye - ezt már a cenzúra kapcsán írottak is sejtetik - a jugoszláviai kommunizmus néhány évtizedét öleli fel, a második világháborút követő időszaktól egészen Tito haláláig*. Ebben a történelmi korszakban mutatja be három nemzedék életét. A szöveg azonban nem történelmi regény, hiszen tényszerű adatokkal alig találkozunk, megismerjük azonban, hogy az adott politikai viszonyok milyen hatást gyakorolnak az egyén életére. Három generáció életútjának ábrázolásával Végei az individuum morális és egzisztenciális problémáival, kérdéseivel foglalkozik, az objektívnak mondott történelmi tények helyett. Az első generáció reprezentánsa Damján Pál, a legidősebb szereplő, aki a partizánakciók hőse, az aktív és idealista rendszerépítés képviselője. Történetét visszaemlékezéseiből, saját értelmezései során ismerhetjük meg. A második generáció a Damjánt lassanként félreállító, kompromisszumokra, megalkuvásra kész középkorú nemzedék, akik iróniával kezelik saját konformizmusukat. Végül megjelenik a fiatalok világa, melynek középpontjában Damján nevelt fia, a huszonéves Gábriel áll. Ez a világ nagyon sok rokonságot mutat Végei egyik korábbi regényének, az Egy makró emlékiratainak világával, melyben még a lázadás is lehetetlen, s melynek meghatározójává így a közönyösség, a cselekvésképtelenség válik: „Körülötte kocsonyás és amlmas élet zajlott, az emberek Iwjszolták a pénzt, de mivel azt nem volt szabad túlzásba vinni - hiszen a nagy vagyon gyanút keltett - az élvezetekre vetették magukat. (...) Olcsó volt minden, az izgalom és a nők, a dicsőség, a siker, a hatalom. (...) Egyszóval kellemes volt az élet. Mindenki egyszerre volt cinikus és szolgalelkű, a kettő tökéletesen megfért egymással. (...) Hiszen Gábriel is, akárcsak a többiek, meg volt győződve arról, hogy bármit tegyen is, rendkívüli dolog nem történhet, "s A felsorolt alakoknak helyet adó szöveg cselekménye röviden a következő: Damján Pál fiatalon, lelkes kommunistaként megismerkedik Judittal, akibe egy életre szólóan szerelmes lesz, s akiről később megtudja, hogy az illegális párt „kivégzőembere". A nő egyik feladata lenne Damján megölése, ezt azonban, nem tudni miért, nem teljesíti. Később megismerkedik Damján egyik barátjával, Nádas Ferenccel, akihez hozzá is megy, s így egy rendkívül érdekes, érzékeny szerelmi háromszög alakul ki, mely az érzelmeken kívül politikai-vallási kérdésekkel is erősen terhelt. Ferenc később Damján „rábeszélésére" életét áldozza néhány fiatal kommunista megmentéséért, Juditot pedig nem sokkal ezután árulás vádjával bíróság elé állítják, s mivel Damján nem hajlandó tanúskodni mellette, halálra ítélik és kivégzik. A lelkifurdalástól vezérelve a férfi magához veszi és sajátjaként neveli Judit és Ferenc gyermekét, Gábrielt. Ez a történet voltaképpen csak a regény előtörténete, hiszen kizárólag 122
