Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Virág Zoltán: Az azúr enciklopédiája (Tolnai Ottó írásművészetéről)
adriájával és „azúrral teli égi lavórjával", az 1994-ben megjelent Kékítűgolyó (új prózák könyve) novelláinak viola-programjával, továbbá a Balkáni babér „egy semmis száraz tó közepén kell tengert festenem magam köré" létszükségletével, kétségtelenül az „adrián égő" deltájával. A delta már a legkorábbi kötetek óta egyre erősebb és terebélyesebb helyszínrajzot kap, a szerző külön könyvet szentelt neki, nemrégiben szerkesztőként közreműködött a Műhely kitűnő Adriaticum Adria Jadran számának (2002/4.) létrehozásában, s esszéiben, tanulmányaiban előszeretettel tér vissza hozzá lépten-nyomon. „Számomra a delta is egyfajta sziget: geometrikus park és dzsungel is egyben. Olyan terrénum, ahol a sós és az édes víz keveredik, ahol a folyó és a tenger közösülése, nemi aktusa zajlik szakadatlanul. Élő modell, természetesen frizírozódó, amelynek sűrű nádasában még mindig meghúzódhat a pákász." Egy Tolnai Ottó válogatta fontos kötet16 bevezető írásában olvasható mindez a delta szituációról, a deltáról, ahol a mérhetetlen mozgásfelületnek, gyűjtőterületnek a minoritás és marginalitás esztétikájának alapsémájává tágulva növelődik meg a jelentősége. A többgyökerű identitás, a keveredés és (kon)fúzió mintaképéül szolgál, meghatározó része a tenger doxográfiájának, így a vernakuláris eszközkészlet nyelvjátékainak ötvözete a maritim ikonográfiát, kulturális emlékezetet, történeti tudatot egy beteljesítendő küldetés, egy fenntartandó leszármazás, egy megnövelendő terület általánosított érzése17 értelmében lendítheti mozgásba és működtetheti állandó érvénnyel. A thalasszális elv fölfokozásának jelentős, reprezentatív foglalatai - ilyenek A gyönggyel töltött browning 2 984-ből, a Vérző raszter, a Fuldokolva, A tengerről verselve, a Csak egi/re kékebb, a Levél arról hogyan tanítani vajdasági irodalmat Velencében, és a WS az adrián a Versek könyvéből, a kis toll pcrcegve suhan, a nemcsak a homokban, a még clbújdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten, a désirével a kiserdőn lázasan, a ma kellene indulnunk az adriára kezdetű darabok az árvacsáthból, továbbá a Mediterrán képeslap, a Pécsi noteszlap, a Spiritusz, avagy jó volt ráébredni, a Szemelvény a velencei vértanúból, a Metka, A költő figyelmének elterelése (kisiklatása), az Érzékiség g\/ónásom, és az Adriadalom a Balkáni babérból - a tenger chrómáját (az ógörög xpcepa kifejezés színre, felszínre, bőrre, felületre, jellegre, díszítettségre, modulációra vonatkozó gazdag jelentésterjedelmében), a kék színtanát és a tulajdonlás meg a bir- tokolhatatlanság gondolatfutamát adriatikus nemzet(iség)i versidomként formálják teljessé. Az azúr endklopédistája nemcsak a maga barokk elődjével, az adriai tengernek syrenájával, Zrínyi Miklóssal, a Szabadka és Fiume között tour-retour ingázó kedves partnereivel, árvacsáthtal és désirével, hanem közvetlen szellemi rokonaival (elsősorban Domonkos István és Fenyvesi Ottó műveinek hasonló koloritjára és formakultúrájára gondolhatunk a vajdasági irodalomból), vagy az övével analóg értéktartományban és felségterületen mozgó költőtárssal, az erdélyi származású Bállá Zsófiával fenntartott szövetségben láttathatja és értelmezheti létezési határhelyzetét. A „Zsófinak is van tengere/ így moshatja két (sőt több) tenger hazánkat/ hazánkat amely spirituális kétségtelen" hangsúlyozása, a „nem csak zsófi tengere fekete/ az úr tőlem is visszavonta/ egy nádszálon szívja el a levegővel / tőlem is visszavonta az azúrt / immáron az én tengerem is fekete" felismerése és az „idehaza amikor összekacsintva mögöttem / azt mondták kisebbségi létére többségi (felséges- / felségi) vizekkel páváskodik/ vígan így dalol" ismert vádjának ironikus túlpörgetése a Balkáni babér már említett, Spiritusz, avagy jó volt ráébredni című versében nem véletlenül tekinti életforma és stílus eltéphetetlen kötelékének a „mindig számkivetésben"18 élő kisebbségi író potenciális partnerségét és/vagy idegenségét. A műnemi és a műfaji rétegzettség, a nyelvi és kulturális határsértés, a kaleidoszkopikus művé- szetszemlélet, a mediterrán feeling, az akvatikus gesztusok, a faktografikus mozaikstruktúrák a szétbeszélésnek, a szétírásnak, a repesztések, szakítások kontúrjait, törésirányait, nyomvonalait követő lejegyzésnek, átmásolásnak, átrajzolásnak köszönhetően élesztik újra és reflektálják nap- ról-napra, kötetről-kötetre az „így szeretek én írni/ piszkosan/ piszkozatot csak" (Versek könyve), a „folytatom azt, amit nem írtam, és soha nem is fogok megírni" (Virág utca 3), a „hirtelen nem tudtam / milyen nyelven is álmodom/ milyen nyelven is fog megszólalni / a dal", a „versül tudni többé már majd sosem is tudhatok", vagy a „dal már nekem rég ad acta = csupán csak riadalom" (Balkáni babér) tehertételeit és sorozatos kilátástalanságát. Közben viszont lecsupaszítják, teljesen 117
