Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Virág Zoltán: Az azúr enciklopédiája (Tolnai Ottó írásművészetéről)
Virág Zoltán Az azúr enciklopédistája Tolnai Ottó írásművészetéről „Blue transcends the solemn geography of human limits." Derek Jarman „We, on Balkon, we are the future!" Slavoj 2izek A határterületek kijelölése, a határvonalak meghúzása a területszerzés és a területvesz(t)és alapvető konfliktushelyzete. A régiók terje(szke)désének és összehúz(ód)ásának folyamata aligha tekinthető természetesnek, ezek zonálisan, nyelvileg, kulturálisan összeérhetnek ugyan, de semelyik sem oldódhat fel csorbítatlanul a másikban. Bármely határszabás és határmódosítás a korlátozás vagy a csonkítás paradoxiális aktusa, mivel nemcsak a központi rangot, a fölérendeltség helyzeteinek és szerepeinek elsőbbségét biztosítja, hanem a kívülit, az átellenben levőt, a renden kívüliek rendjét is állandóan létrehozza. Mindaz, ami a határon túl, a térközökben, a mozgó periférián helyezkedik el, s éppen a nyelvi és a kulturális többlakiságban nyeri el értelmét, felfogható és mozgásba hozható az identitások erősítésének birodalmaként, a nagyobb egységen kívüli szórványok markáns egységükként, a világok sokaságaként. A kisebbséginek nevezett irodalmak pluráHs kódrendszere, egyidejű sokoldalúsága a több kontextusból megszőhető1 egyediségből forrásozik. A minor (beszéd)helyzet irodalom- és kultúraközisége, a jelkapcsolatok és a jelfolyamatok cseréje a régiókijelölés és a területi átszerveződés dimenzióinak feltárásában és kitágításában nyilvánul meg leggyakrabban. A saját tájszólás, a saját harmadik világ, a saját pusztaság keresésekor és megtalálásakor a nyelv deterri- torializációját a jelentésbeli reterritorializádó2 követi és ellensúlyozza. A sokak által a vándorlások, áttelepülések korának tekintett elmúlt évszázad a multinacionális államalakulatok létrejöttének kedvezett, amelyben a kultúraközi közösségek interakciójaként is értett nemzet(iség)i irodalmak sorozatosan átrendezik, átírják és újraértelmezik a racionális, a törzsi, a felekezeti, a nyelvi, a kulturális, a nemi stb. hovatartozás-feltételek, identitásképzetek és formák rendeltetését. A minoritárius helyzetben az elbeszélt identitás és a történeti tudat összeműködésének, a narratívum én-konstituáló termékenységének3 módozatait a különböző nyelvi alapok, kulturális források kereszteződése, egymásra hatása, kommunikációja minősítheti leginkább. Ezért nem szerencsés és elegendő például az újvidéki Új Symposion folyóirat nemzedéki arculatát, legjelentősebb alkotóit, korszakait, utóéletét kizárólag a szemiotikái ellenpraxis, a kulturális diverzitás letéteményeseiként számon tartani, hiszen a Belgrad, Zágráb, Ljubljana felé is mindig tájékozódó symposionista költők, írók, teoretikusok a történeti avantgárd révén nemcsak legitimáló nyelvi horizontokat ismertek meg hanem a magyar irodalmi és irodalomtörténeti gondolkodás stabilnak vélt eszméit is problematikussá tették4, ezáltal pedig folyóiratuk nyitottá vált a kortárs irodalmi és művészeti hatások befogadására és akár a neoavantgárd, akár a posztmodern irányában való továbbgondolásra5. A kulturális kötődések uralhatatlanságát, a kultúrák kezdődésének és végződésének elhatárol- hatatlanságát, a transzlokádó, a közbeékeltség intenzivitását Tolnai Ottó írásművészete a mindennapok szétszálazódó aspektusainak összetartásával, rendhagyó és ismeretlen értéktartományok folyamatos előtárásával és érvényben hagyásával világítja meg. A szerző szövegeinek soroló, ha- ladványos jellegéből következően a „dolgok sokkal inkább kívülről befelé hatolnak, s visszaverődésükkor azért maradhatnak mégis tárgyszerűek, mert nem a személyiség valamely mélyrétegének, érzelmi alapjának, hanem elsősorban az érzékeknek, az imaginativ és szenzuális recep114
