Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Kovács Gábor: Az „inspiráló hatás"

módosítja vagy ellenáll neki. Vak ellenállásra egy ilyen pártindulattól nem tüzelt parlamentben csak ritkán kerül sor, s ha mégis, az ország és kormány közt mély meghasonlás jele. Parlament és kormány közt ilyenkor a népszavazás döntsön. Ha a kormány győz, a javaslat átment, a javaslat átment s a követek mennek haza; ha az országház győz, a kormánynak kell lemondania."85

Németh László nem teszi föl azt az eléggé nyilvánvaló kérdést, hogy a fentiekben körvonalazott, a népszavazás intézménye által a közvetlen választói ellenőrzésen alapuló államszervezet vajon technikailag mennyire volna kivitelezhető. Nem foglalkozik azzal a problémával sem, ami pedig a népszavazás kérdésével kapcsolatban óhatatlanul fölmerül: ez pedig a közvélemény változékonyságának és manipulálhatóságának a problémája. Utóbbi hiányosság már csak azért is érdekes, mert 1932-ben Nephelokokkiigia című pamflet- jében már foglalkozott a modern tömegtájékoztatási eszközök manipulativ szerepével.86 Ám, ha a fenti idézetet figyelmesen elolvassuk, akkor kiderül, hogy itt ez a kérdés miért nem foglalkoztatja: a népszavazást ugyanis a véleménykülönbségek szélsőséges különbségének esetére véli alkalmazandónak. Mivel nincsenek pártok, nincsenek jelentős véleménykülönbségek sem. Valószínűleg érzi azonban, hogy ez talán mégsem ilyen egyszerű, ezért a Tájhaza és alkotmány utolsó bekezdése a reformok kezdeti időszakára lehetségesnek tart egy reformdiktatúrát is: „Újabban a parlamentek népszerűtlenségével nőtt a diktatúrák népszerűsége. Két rossz közül ezt tartják a kisebbiknek. Szabadelvű honfitársaim ijedelmére be kell vallanom, hogy én a diktatúrát, egy irány hőskorára, nem tartom rossz államformának. A hőskorára: nem, de öregkorára: igen. A történelem erkölcsi földlökésekben fejlődik, s a diktatúra az új földlökések kiinduló fészkét dúlja szét."87

Nem szabad ebből az idézetből többet kiolvasni, mint ami benne van: a diktatúra hangsúlyozottan csak mint időleges eszköz, s nem mint kívánatos végállapot jelenik meg. Másrészt idővel - a külpolitikai fejlemények és Gömbös kormányzásának tapasztalatai hatására - Németh László ez ügyben megváltoztatta a véleményét. Mindenesetre politikai nézeteit áttekintve kétségtelen hogy ezek számos ponton - közvetett választás, pártok szerepének negatív megítélése - erősen emlékeztetnek Szabó Dezső politikai reform-elképzeléseire.88

Németh Lászlónak a politikumra vonatkozó elképzeléseit Bibó felfogásával összevetve talán itt mutatható ki a legtöbb különbség. Az önkormányzat fontosságának hangsúlyozása persze Bibónál is központi elem, ám ő egyáltalán nem osztja Németh Lászlónak a korabeli kultúrkritika liberális demokrácia-bírálatával erős rokonságot mutató politikum-kritikáját. A politikumot ő kezdettől fogva az emberi élet alapvető jelentőségű szférájának tartja. Jóllehet ez a politikum-felfogás erősen republikánus ízű, abban az értelemben, hogy igen nagy jelentőséget tulajdonít a közvetlen demokráciának, ám Bibó sohasem fogadja el a két világháború között igen elterjedt politika-csömört. A weimari demokrácia történetéből ő nem azt spengleri neokonzervatív konklúziót vonja le - amelyet lényegében véve Németh László is oszt -, hogy a parlamentáris - képviseleti jellegű és pártokra alapozott - demokrácia valójában csupán a plutokrácia uralmát eltakaró fügefalevél. O éppenséggel azért akarja a zsákutcás jellegű társadalmi, politikai és társadalompszichológiai mechanizmusokat feltárni, hogy ennek nyomán ismét lehetségessé váljék az általa az európai kultúrkör talán legnagyobb civilizációs teljesítményének tartott modern politikai intézményrendszer működése. Ez a meggyőződése egyaránt központi motívum az 1943-44-es Egyensúly-könyvében és az 1971-72- es esszéjében

Ám térjünk vissza Németh Lászlóhoz! Lényeges, hogy nála a politikai reformok ügye szorosan összekapcsolódik az elitkoncepcióval. Hangsúlyozza ugyanis azt, hogy a szükséges változtatásokat csak egy új vezetőréteg irányításával lehetséges véghez vinni. Hiába vannak a „történelem alatti" parasztságban rejtett és még ki nem aknázott tartalékok. Egy eljövendő társadalmi és szellemi megújulás számára, ezek felszínre hozatalához, vagyis az általa kifejtett reformkoncepciókhoz egy új elitre van szükség: „Éppen mi magyarok va99