Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Kovács Gábor: Az „inspiráló hatás"
terjeszkedés egyben a kultúra mélyeinek elvesztését, elsekélyesedést is jelentette: „Az európai kultúra elérte lehető legnagyobb kiterjedését, s haldoklásra ítélte az összes többit, Japánon kívül minden nép befolyása alá került, s Japán is Európa tanítványa önnön hagyományaival szemben. Ilyen expanzió több nem jöhet, amíg a csillagok, szerencsénkre, el vannak zárva előlünk. Kérdés, hogy a második nagy növéskor zavarai kiegyenlítődnek-e ebben. A kiterjedés nem járt elsekélyedéssel? Ma már tudjuk, hogy igen. Európa ezt az óriási kiterjedést figyelme s élete nagy beszűkülése árán érte el."24 De mit jelent voltaképpen ez az elsekélyesedés? Az európai tradíciók elvesztését, elfele- dését. Németh László erősen hangsúlyozza a vallástalanodás folyamatát, és annak negatív következményeit. Az előbbi idézetben említett második növéskort, azaz a reneszánszot követő válság legfőbb okát is abban látja, hogy a kereszténység nem képes többé azt az integráló szerepet betölteni, amelyet a középkorban oly sikeresen játszott el. A Magyarság és Európa történetfilozófiai gondolatmeneteiben a középkor kiemelt szerepet kap. Németh László a kortárs konzervatív kultúrkritika számos képviselőjéhez hasonlóan ezt a korszakot az európai történelem kiemelkedő periódusának látja. A középkor pozitív értékelése egyben alkalmat ad neki a jelen bírálatára, illetve a jelenkori válság megjelenítésére is: „A középkor közös otthont tudott adni az embereknek a vallásban, s nemcsak a legmagasabb, az alacsonyabb ösztönöket is oda tudta vonni a magasabbak fennhatósága alá. Hatalomnak, érvényesülésnek, kéjvágynak nem volt meg a mai gazdátlan, durva önállósága. A technika egyoldalúvá tette az embert. A középkor teljességéből egy rideg ördögműhelybe dobott, a vallás boldogsága helyett a hasznosság és ésszerűség rideg parancsait adta vallásul."25 A középkor és a kapitalizmus kora élesen szembeállíttatik egymással: a középkorban az ember része a nagy kozmikus egésznek, s ez életének értelmet és hivatást ad. A 19. századi kapitalizmus kora széttöri ezt az integritást s az embert a tőkés munkamegosztás elidegenült társadalmi szerepeibe kényszeríti. Az első világháború utáni Európa válsága tehát minden látszat ellenére nem gazdasági, hanem vallási válság, illetve a kultúra válsága: a kettő tulajdonképpen ugyanaz. Persze a gazdasági válság is letagadhatatlan tény; ez voltaképpen a gépipari kapitalizmus válsága, melynek orvosságaként az intenzív minőségi mezőgazdasági termelést s az ezzel járó új életformát ajánlja - ezt jelenti a kert metaforája. Ha elővesszük a fiatal Bibó írásait, akkor számos ponton kimutathatóak, a feltehetőleg, mindenekelőtt éppen Németh László által közvetített kultúrkritikai szemlélet jellegzetes elemei. A pénz című írásának egyik fő motívuma éppenséggel a modernitásnak az az értékválsága, melyet ő is a középkor értékek által garantált világképével állít szembe: „Az európai emberiségnek kétségkívül voltak olyan korszakai, és éppen a legvirágzóbb, legteljesítőképesebb és legemelkedettebb korszakok voltak azok, melyek az értékes lehetőségek eloszlására és velük való élésre nézve olyan határozott rendben és egyértelmű erkölcsi közmeggyőződésben éltek. A középkorban is voltak lehetőségeik az embereknek, éspedig szigorúan megszabott és elhatárolt papi, úri, polgári és paraszti lehetőségek. E keretek között az élet lehetett kényelmes vagy fáradságos, változatos vagy egyhangú, jó vagy rossz, de az életnek és a javaknak ebben a rendjében az ember és ember között eloszlott lehetőségek szétválaszthatatlanul és szorosan összefüggtek azzal, ami az értékek elismert rendjében és egyensúlyában a papot, a nemest, a polgárt és a parasztot megillették. Az érvényes közmeggyőződés világa mellett könnyen meg lehetett állapítani, hogy ki az emberséges és mértéktelenül követelő, jobbágyait sanyargató földesúr, ki a józan és a garázda életű polgár, ki a szorgos és dologtalan jobbágy (...) Minden ember számára, bárhol állott az értékek lépcsőjén, adva volt az a lehetőség, hogy valamiféle módon, valamiféle élményen keresztül kapcsolatba jusson az egész rend alapját jelentő végső értékekkel is. A Szentföldre elzarándokolhatott mindenki, ki keresztes lovagi díszben, ki darócban és mezítláb. S az Egyház, mint ezeknek a végső értékeknek a földi letéteményese, nemcsak iga84
