Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Az inkvizítor és az eretnek (Márai Sándor: erősítő)

szabadon körmöl a skribler" (174-175.) Aligha szükséges hangsúlyozni: a volt szerzetes költői kérdése egyben a Máraié is.

Az erősítő nem tagadja ab ovo a vallás, a hit, a kereszténység jelentőségét - épp ellenkezőleg. Expressis verbis tartalmazza szerzőjének ama régi meggyőződését, hogy a görög-római kultúra és a katolicizmus együttesen hozta létre a tüneményt, amelynek neve Európa, illetőleg európai műveltség (123-124.). Ámde benne él a regényben az a Márai-nézet is, hogy az elfajult, magát egyedül üdvözítőnek nyilvánító s ezáltal rémuralmat teremtő eszme előbb-utóbb fölfalja önmagát26, s a vallás fokozatosan és szükségszerűen tért veszít a rációval szemben. A szöveg szerint Giordano Bruno legnagyobb bűne éppen az, hogy úgy véli: „... az ember tovább jut a Tudással, mint a Hittel... " (124. - lásd még: 121., 123.), ráadásul bizonyos abban: „... minden Eszme, amely azonosul a Hatalommal, korrupt lesz és kegyetlen" (124.). A folyvást egy időmérő szerkezettel játszadozó Bellarmino (120., 122., 123., 124-125.) hasztalan mondja, maga sem hiszi igazán: „Róma mérhetetlen fölénye, hogy nem számol az idővel" (122.), s fölsejlik előtte az egyház jövendője is: „... aki csalódik, ellenség lesz. Amikor az emberek csalódnak a hitben, dideregni kezdenek az Értelem pőre sivárságában. Ilyenkor ijedten kapkodnak, a mágikusát keresik. Falkában jelennek meg a piacon a kabalisták, az okkultak, az illuministák... Ezekre még jobban kell vigyázni, mint a közönséges eretnekre. Az emberek nehezen búcsúznak a Vallástól. Rémülten értik meg, hogy felnyílott előttük a Semmi, s nosztalgikusan fordulnak a mágikus felé (135. - Tőlünk a kiemelés!). S szintúgy a jövőbe mutat - Márai véleményét rejtőn - a kardinális Giordano Brúnónak adott replikája: „... eljöhet a nap, amikor a Tudás is azonosul a Hatalommal és akkor a Tudás is korrupt lesz és kegyetlen", és e próféciára az eretnek „Nem felelt, sokáig hallgatott... " (124.). A Tudás veszedelmes voltából utóbb, immár Genfben a karmelita is fölfog valamit (164-165.),s fülébe jut a hír az irodalom erkölcsszemléletének radikális átalakulásáról: „Régebben úgy illett, hogy a regényes történetekben az erény elvegye jutalmát és a bűn megkapja a büntetést. Mostanában más a szokás; az újfajta regényes könyvekben inkább úgy esik, hogy az erény elveszi büntetését és a bűn megkapja jutalmát" (164.).

Magától értetődik: az erősítő foglalata a szerző lét-, világ-, történelem- s emberlátomásának is, persze, nem közvetlenül, hanem áttételesen, a szerzetes nyelvére transzformálva. Komor, illúziótlan vízió ez, s lényegét Michelangelo Piétaja, nem a római, hanem a firenzei jeleníti meg: „Ez az öregember-arc olyan közömbösen néz a mélybe, mint aki már nem vár választ az Istentől. A római Piéta, a Szűzanya fájdalmas és ugyanakkor engesztelt arca még azt mondja, az Áldozatnak van valamilyen értelme. A firenzei Piéta öregembere már úgy néz, mint aki tudja, hogy az Áldozatnak nincs semmiféle értelme", s ugyanez a fölismerés, ugyanez a végső közöny ül a halálra várakozó Bruno arcán és tekintetében (158-159. - lásd még: 99-100., 107., 109., 176.).27 „... nem Három, hanem Négy Egység alkotja a világot... az Atya, a Fiú, a Szentlélek és a Gonosz, a Male... " - tolmácsolja az eretnek teóriáját Bellarmino -, majd később: „... ez az ember (...) Egyszer azt mondotta, az Istennek szüksége van az Ördögre", amiképp „Lehet, hogy az inkvizítornak szüksége van az eretnekre" (126., 141. - A kiemelés Máraitól!). A létezésben s minden létezőben együtt munkál a Jó és a Rossz princípiuma, s hiányzik a rend, a harmónia - Madách Luciferével szólva -,„... az összhangzó értelem". Európa felboly- dult, megtelt álsággal és erőszakkal, s keresztül-kasul szabdalták az egymással ellenséges ideológiák. „Zavaros a világ, szentatyám" - mondja a zsidó zsibárus, kinek boltjában a narrátor szerzetesből írástudóvá változik (154.), s a szöveg megannyi részlete őt igazolja. Alkalmi érdekszövetségek születnek a nagyhatalmak közt, hogy rövidesen

72