Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Az inkvizítor és az eretnek (Márai Sándor: erősítő)
róságokra is ügyelt, hogy a Nap forogjon a Föld körül, ez állítás ellenkezője pedig eretnekségnek minősüljön: 107., 125., 127.) A regény utalásrendszere látens, sejtelemszerű, s a textus varázsa éppen abban áll, hogy a nyelvi megfogalmazás nem egyértelmű, hanem kétértelmű, nem homofon, hanem polifon. Fájdalom, akad példa a túlfeszítésre is, arra, hogy a célzásnak a 16. században nincsen fedezete, s merőben idegen is tőle. A nyelvi oszcilláció ez esetben elmarad, s a szöveg felszínére merészkedő utalás félreérthetetlen. Ilyennek ítéljük Padre Alessandro látomását a koncentrációs táborokról (56-59., 176.). Ne tagadjuk: ez bizony eléggé kínos melléfogás, nem az anyagból szervesen következő, spontán kifejlő vízió. Tetézi a bajt, hogy a Jegyzetek egyike (179-180.: 5. kommentár) még külön értelmezéssel is megtoldja eme kortévesztő szövegrészt - teljesen szükségtelenül. S ha már a szerzői annotációk kerültek szóba; mondjuk ki, kertelés nélkül: a zömük tehertétele a regénynek. Direktek, didaktikusak, szájbarágósak, meggátolják, hogy a befogadó maga asszociáljon, ilyképp fölöslegesek. A Rómában történt valami textusához fűzött, viszonylag terjedelmes Jegyzet organikus kapcsolatba került a művel, izgalmas és termékeny párbeszédbe elegyült vele.23 Ezúttal nyoma sincs ilyesminek. Az erősítőt kiegészítő kommentárok többsége nem tesz mást, mint hogy „lefordítja", „elmagyarázza", aktualizálja azt, ami egyébként nem volna oly magától értetődő. A „jelen-referencialitás" mechanizmusa a Caesar-könyv ívein jószerével észrevétlenül - Márai egyik kedvelt kifejezését használva -, „zörejtelenül" működött, itt viszont némelykor — s légióként az írói Jegyzetek felelnek ezért - tolakvón, látványosan és „zajosan", s ez a körülmény nem válik javára a regénynek. Ámde az oktató szándék nem csupán a kommentárok sajátja; veszedelme - diszkrétebben bár - itt-ott a mű szövegében is kísért, példának okáért a befejező oldalakon (174-177.). Akármilyen szép is, remek, találó fordulatokban akármennyire bővelkedik is az erősítő zárlata, didaktikus jellege tagadhatatlan. Avagy ne legyünk ily rigorózusak, vélekedjünk enyhültebben? Az „ávilai rendtárs" minden bizonnyal igényelte a nyílt kimondást, a tiszta szót, szüksége volt arra, hogy elmagyarázzák neki a pálfordulás indokait és lényegét... Említettük volt: az erősítő két történelmi korszakról is szólani kíván, s teszi ezt oly módon, hogy csupán az egyikről beszél, ám a közös jegyek okán a másikra is gondolni lehet. Nincs kétség: noha az ellenreformáció és az inkvizíció idejében járunk, érintőlegesen a fasizmusról, leginkább és valójában pedig a bolsevizmusról is szól a mese, azokról az egyedül üdvözítő ideológiákról, amelyeknek nevében és jegyében parancsuralmi rendszerek, sőt, birodalmak szerveződtek. Nem akarván ugyanabba a hibába esni mint a Jegyzeteket koncipiáló, Padre Alessandro látomását „lefordító" Márai, megtartóztatjuk magunkat a közvetlen egybevetésektől. Mily kecsegtető vállalkozás lehetne pedig a katolicizmust a kommunizmussal, Rómát Moszkvával, Spanyolországot Magyarországgal, a tridenti zsinatot (24-25.) az SZK(b)P valamely kongresszusával, netán a kommunista pártok moszkvai tanácskozásával, a Santo Ufficiót a GPU-val, az AVH-val (esetleg a Gestapóval) azonosítani, s Szent Ágoston mondását, „Roma locuta, causa finita", ekképp átírni: Moszkva locuta, causa finita!... Kecsegtető, mégis szánalmasan botor próbálkozás volna ez; erőszakot tenne a regényszövegen, megfosztván lényegétől: lebegő, örökkön kétértelmű mivoltától. E merénylet helyett jóval bölcsebb beérni annyival, hogy kiemelünk - a teljesség igénye és kommentálás nélkül - egynéhány passzust az erősítőből; olyanokat, amelyeknek jelen-referencialitását elvitatni vajmi nehéz lenne. Soroljuk hát! A zsinat megfogalmazta és a pápa szentesítette dogmák kételytelen elfogadása mindenki számára kötelező; az egyház „egyetlen Cél"-ja az, „... hogy ne legyen másféle kereszténység, csak amit Róma kinyilatkoztat", s e „nagy cél" érdekében „... 70
