Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról
Domokos Mátyás: Emlegette Mándy Iván Bermuda-háromszögét: Mátyás tér - Teleki tér - Tisza Kálmán tér. De hogy miket vett ott észre Mándy: valami hallatlan (azt kell mondanom) eleganciával ebből a festői lumpen-világból olyan finomságokat, amikre nem figyel senki. Leírja például azt, hogy lát két kövér koldust. Ebben van valami döbbenetes és groteszk: ki ad egy fillért is egy kövér koldusnak? Ennél nagyobb szerencsétlenség nincsen! Ehhez képest az irodalom világában az, ha valakit agyonlőnek, semmi. Ennek van hatása. Két kövér koldus. O mindent elhagyott az írásból. Egy különös minimál art technikával jelenítette meg a világból azt, ami számára íróként fontos volt. És ezért van ilyen ereje és szuggesztivitása az írásainak, mert minden fölöslegeset elhagyott. Nincs ott az, hogy ez mondja, az mondja, a helyszínek leírásában is egy-egy vonással jelenít meg, mint azok a híres japán festők, rajzolók, akik egyetlen vonással egy egész világot föl tudtak idézni. Albert Zsuzsa: Ez költői próza, a költészetben is fontos az elhagyás. Lator László: Kormos fel is fedezte, hogy Mándy Iván költő, mert közölte egy írását egy vers-antológiában: joggal. Vidor Miklós: Én egy másik dologra térnék vissza, az ő idegbajára. Ami egész kisgyerek korában, elemista korában - hát őt elvinni az iskolába, az dráma volt. Hogy sikerült-e vagy sem, hát, tényleg, zsigeri ellenkezés volt benne. Valóban nem volt közösségi ember, úgyhogy az ő iskolából való kimaradása nem az iskola szellemének, vagy a tanárai kellemetlen voltának, vagy az osztálytársainak volt köszönhető, hanem iszonyodott attól, hogy egyik tégla legyen abban az épületben. Idősebb korára - mert erről sokat beszélgettünk, két neurotikus miről beszéljen, ha nem erről - azt mondta: nekem szerencsém van, mert ez folyton javult. Valóban javult, és ehhez hozzájárult aztán az is, hogy úgy negyvenéves kora után már végre kezdte megközelíteni azt a helyet, ami neki kijárt. Rába György: Domokos Matyi mondott itt egy művészeti szakszót, a minimál artot, - élete végén ezeket a képességeit egészen magas fokra emelte. Akkor írt néhány olyan novellát, ami nem más, mint egy-egy tárgynak az életre keltése, egy teljes élet bemutatása, a maga ellentéteivel, tragédiájával és groteszkságával: egy kalapnak a körüljárása, vagy a Kabinszúnyogok, ezek mesterművek. Amikor már az ember azt hiszi, hogy egy író mindent megcsinált, amire egyáltalán képes volt, akkor még egyet tudott lépni előre, és ez ennek a minimál «rínak még egy lépéssel előbbre vitele, még egyet csavart rajta. Ezek remek írások. Domokos Mátyás: Nekem e tekintetben utolérhetetlen remek az alig kétoldalas írás, a Kabinszúnyogok. Valaki boldogan kimegy a strandra a kánikulában, bemegy a kabinba, hogy levetkőzzön, és egyszercsak zümmögést hall, és aztán megrohanják és elkezdik csípni a szúnyogok, és most jön a lényeg!, a szúnyogok ezért bocsánatot kérnek, hogy „ne tessék ránk haragudni, hát mi csak a dolgunkat tesszük, csak a kötelességünket teljesítjük", és nem tudom megmondani, hogy hol és melyik mondatnál, de hirtelen az ember azt érzi, hogy ez egy óriási szörnyű metaforája annak a negyven esztendőnek, ami Ivánnak is a sorsa volt, politikai, történelmi értelemben, hogy az ember boldog gyanútlansággal belép az életbe, mint egy pompás, napsütötte strandra, és akkor rázúdul ez az ocsmány szúnyoghorda, a szenvedés és ráadásul a hóhér kér elnézést. Az áldozattól kéri a bocsánatot, és el is várja! Lator László: Persze, ezt az értelmezést is szívesen hallgatom, de lehetne ezt - nem akarok nagy szavakat használni, de valahogy - metafizikai értelemben, lételméleti értelemben... Domokos Mátyás: ...mind a kettő. A kettő nem zárja ki egymást. Lator László: Emlegetted a politikát, szó volt róla, hogy 1943-ban jelent meg a Csőszkunyhó, ha jól emlékszem, és úgy látszik, minthogyha Mándy pályája folyamatos - kiszorították ugyan a pálya szélére -, töretlen pálya lett volna, de ez nem így volt. Megjelent, úgy emlékszem, utoljára, vagy A huszonegyedik utca vagy talán a Vendégek a palackban, nem 108
