Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról
tudom, hogy ez 1948-ban vagy 49 elején lehetett, utána Mándy elhallgatott, illetve elhallgattatták. Ha ezt mondjuk, hogy elhallgatott, az nem azt jelenti, hogy sértődötten bevonult egy sarokba, és dacosan hallgatott, hanem azt, hogy nem közölték, amit írt. Karcsúi Kulcsár István: Egyáltalán nem közölték, és emlékszem egy mondatára, mondtam, hogy Iván, azért neked megjelent annak idején egy-két dolgod. - Azt mondta: igen, ez tulajdonképpen mázli dolga, mert az ember leüthetett egy hangot. És ettől boldog volt. Lator László: Közben élte azt az életet, hogy... Korcsai Kulcsár István: Népművészeti Intézet... Lator László: ...de hát volt olyan idő, amikor semmit se csinált, csak részben átdolgozott a Rádiónak, részben szocialista-realista szerzők rossz kéziratait írta át, legalábbis úgy emlékszem, ezt is csinálta, ez is az egyik pénzkereseti forrás volt, aztán pedig az, amit az Előadók, társszerzők, a hallgatás évei alatt írott novellái beszélnek el: akkoriban sokan, hallgató írók abból éltek, hogy elmentek előadni, Rákospalotán vagy Újpesten összeterelték a viszolygó melósokat, és meg kellett hallgatniuk az író elvtársat, aki rendszerint egy szovjet regényről tartott előadást. Erről szól egyébként az Előadó érkezik című remekműve, annak is valóságos figura a hőse, Biller, nyugodtan megmondhatjuk, mert nem bántunk meg vele senkit, Szabó Ede, a nagy tehetségű kritikus alakmása. Albert Zsuzsa: 1948-tól 1955-ig nem jelent meg kötete. Vidor Miklós: 1955-ben a Magvetőnél egy olyan húszíves válogatott novellák, az volt az ő visszatérése. Domokos Mátyás: Igen, az volt a visszatérése, de ha már szóba hozod a Biller-novellákat és társait, arra is emlékszem, hogy 1951-ben vagy 52-ben Szilveszter éjszakáján Lengyel Balázséknál voltunk, még a Kékgolyó utcában, s biztos, hogy ott volt Ottlik, Iván, Jékely. Talán Mészöly, és talán Kormos. Valamikor az éjszaka folyamán Jékely és Ottlik egymásnak ugrottak, és arról kezdtek el nagyon szenvedélyesen szemrehányást tenni egymásnak, hogy: miért nem írsz?, ez disznóság, gyalázat, egy írónak írni kell, és kemény szemrehányásokat tettek egymásnak. Iván ezt hallgatta, s amikor hozzáfordultak, csak annyit mondott: én írok. Később sokan kérdeztük, én számtalanszor megkérdeztem tőle a következő évek során, hogy írtál-e az asztalfióknak az ötvenes években? - Ezt-azt - válaszolta. - Hol vannak a kéziratok? - A szekrény tetején egy vulkánfíber bőröndben. - De húsz éven át soha nem mutatta meg senkinek, hogy mi van, egyáltalán: van-e valami ebben a legendás bőröndben. 1970-ben aztán kinyílt a bőrönd, s megjelentek az Előadók, társszezők novellái. Ötvenes évekbeli hétköznapi sorsának, a „pálya szélére" szorított irodalmároknak sivár életanyagából, a „rossz anyagot" megnemesítve, remekműveket formált. Káló Flórián: Mándy költő volt, miközben a morbiditáshoz volt hajlama. A Fabulya feleségeinek a befejezése, amikor Fabulya, Turcsányi és Zsámboki ezzel a lufival elindulnak a Károlyi kert irányába, ez maga a költészet. Nekem egyenrangú az én talán egyik legkedvesebb regényem, Turgenyev: Apák és //tikjának a befejezésével. Nagyon szerette egyébként, ha észrevették benne a költőt. Albert Zsuzsa: Azt hiszem, hogy a legjobb jelenlegi prózára ez általában jellemző, fontos.. Káló Flórián: A mindenkori legjobb prózára jellemző. Albert Zsuzsa: Az is lehet. Szóval, nem elég csak történeteket mondani, annak a hátterében filozófiáknak, magatartásnak és még valami többletnek is kell lennie. Káló Flórián: Magával érdemes beszélgetni. Rába György: Ami a Fabulyát illeti, itt talán érdemes még néhány szót hozzáfűznünk. A két legfontosabb személyre, az íróra és a modellre, akik nagyon jó barátok voltak. Káló Flórián: Kulcsregény, mint tudjuk. Rába György: Sőt, annyira kulcsregény, hogy nem is kell titkolnunk a neveket. 109
