Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról
Domokos Mátyás: A papára jellemző történet az is, amit Ivántól hallottam: talán 1941-ben vagy 42-ben egyszer őt behívták katonának, és akkor Iván egyszerűen elbujdokolt, ahogy az iskolának hátat fordított, a hadkiegészítőnek is. Ellenben az öreg bement a hadkiegészítőbe, a táskából kivett egy csomó kéziratot, lecsapta az asztalra, s fennkölt arccal azt mondta: Iván fiam ezt küldi a hazának! Gondolván, hogy ezzel megtette hazafias kötelességét. Szóval ilyen figura volt az öreg. Vidor Miklós: Meg kell mondani, hogy egy jó szó is hangozzék el Gyuszi bácsiról, bizony az ő nagy linkócisága bizonyos esetekben és helyzetekben üdvösen érvényesült. Emlékszem arra, hogy 1944-ben, amikor Ivánnal ketten voltunk már jóformán csak itthon, akkor mindenféle csomagokkal és egyéb küldeményekkel csillagos házakba kellett járnunk, és elvinni a vinnivalókat. Ezt illő frászok között, de becsületesen teljesítettük, és a szervezést biztos, hogy Gyuszi bácsi csinálta. Hogy ezt nem egészen önzetlenül csinálta, erről most ne beszéljünk talán. Amint azt Gyurka nagyon pontosan megfogalmazta, Iván egész életének alapvető komplexusa volt az apja. Korcsai Kulcsár István: Egyébként nekem van egy Mándy Gyula verseskötetem, valóban megjelent. Vidor Miklós: Nekem is van. Két kötet. Rába György: Egyszer azt mondta nekem Iván, legnagyobb elképedésemre: - Hát, tudod, amikor én úgy éber-álomban - nem hiszem, hogy a képzelgés szót használta, talán a fantá- ziálást, de erről volt szó lényegében véve - úgy magamat elgondolom - s akkor ő már lehetett ötvenéves -, én még mindig centercsatárnak képzelem magamat. Ez valamelyest közelebb visz az írásainak a megértéséhez is. Egyik vallomásában elmondja, hogy pályája kezdetén azzal adták vissza az írásait, hogy: hát nem lehet tudni, hogy ki beszéli Ez végig megmaradt, és ez lett az egyik előnye, egyik jellemző tulajdonsága az ő írásművészetének. Tudniillik, ahogy az író a vallomását teszi, ez az író az a csupa félelem gyerek és kamasz, akinek a tudatába rögtön belépnek az ellenségek, az ellenfelek, akik csakugyan mondják a magukét, ő is elmondja a maga félelmeit és kétségeit, és ilyenformán több ember beszél egy ember szájával, az író szájával. Ezért nem lehet tudni, hogy ki beszél, ugyanakkor a képzeletnek és a valóságos történésnek egy rendkívül érdekes erős, egymást fölerősítő játéka zajlik le előttünk. Lator László: Honnan veszi Mándy Iván a novellái, regényei - bár azok is inkább novellák - anyagát? Abból, amit most itt elmondtatok az apjával való kapcsolatáról anekdotákkal, valami lényeges dolog derül ki, az, hogy alakult ki Mándy Iván közérzete, helyzete a világban. Azt gondolom, leginkább ezt a közérzetet írta ő állandóan. Egyébként mit csinált? Én csak arra emlékszem, hogy eszpesszókba, kávéházakba, esetleg kocsmákba járt, emlékszem, hogy itt nem messze, a Rókus kórház mellett volt egy nagyon lepra hely... Vidor Miklós: a Hullamosó. Lator László: A Hullamosó, igen, ahol még volt alkalmam találkozni Csikó bácsival, akit Mándy Iván előre felvezetett. Csikó bácsi ült az asztal mellett, és időnként felnyerített, talán ezért hívták Csikó bácsinak. Vagyis a figurái ott voltak előtte, körülötte, de nem emlékszem, hogy bármelyikükkel beszélt volna Iván. Ilyen értelemben sem lehet őt realista írónak gondolni. Volt az a, mondjuk, gyerekkorából hozott közérzete, helyzetérzete, és ahhoz egyszer csak úgy megjelentek a megfelelő figurák. Rába Gyurka azt mondta az előbb, hogy a fantázia, a képzelgés és a valóság összekeveredett benne. E tekintetben biztos, hogy Krúdy rokona, én leginkább őt érzem mögötte. Kormos egyik versében is ketten jön- nek-mennek, az egyik Pistoli, aki Krúdyt, a másik Csempe-Pempe, aki Mándy-hős, és Mándyt takarja. Albert Zsuzsa: Valaki írja róla, hogy hisztérikusan, túlfűtött érzelmek felé fut ki a történet. Frászos és döbbenetes. 106
