Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Csiki László: A mesélő rendőr (regényrészlet)

A három férfi csak ült magának. Szemközt velem a negyedik, az én emberem, valami egyetemes minta szerint a zöld pulóveres vadőr tartását vette fel: az asztal felett mereven előre feszült a könyökén. Dühbe gurult, vagy kétségbe esett, nem tudtam eldönteni. Azt viszont tudtam: én itt sérthetetlen vagyok, és ez az önhitt tudat újabb elégtételt okozott. Kapjátok be! - rikoltottam magamban. Ez itt megkapta a magáét, és viselte is, láthatólag. Láttam. Öreg volt már ahhoz, hogy rejteni bírná. Öreg volt, és rosszul tanulta meg a leckét. Öreg volt és csalódott. Nem bennem, talán nem is önmagában, hanem a tökéletesnek tartott felsőbb forgatókönyvben, mely szerint dolgozott, és azzal együtt talán a felsőbbségben. Sőt, az egész intézményben, mely képtelen volt megalkotni számára a megfelelő kifejezéseket, hézagmentessé tenni a gondolatmenetét, még ha annak végső célját elhallgatta is előle. Magára hagyták mégoly kurta útján, és elmulasztották figyelmeztetni a veszélyekre, s hogy nem igazodik el köztük a puszta rutinjával. Ott ült, félrészegen és magányosan, akár a párizsi forgatagba keveredett paraszt, aki azt se tudja, mit mondjon majd, ha dolga végezetlen hazaér. Lehet, hogy máris sorolta magában a mentségeket, amiért öreges szó- szátyárságában elárulta a forgatókönyvet - a létezését -, és legfőbb ellenérve az lehetett, hogy nem látta át a teljes dramaturgiát. Miért nem szóltak? Szerintem ezt hangicsálta, ismételgette abban a hatalmas ürességben, amelybe vereségével került hirtelen, békés sörözgetés közben, amit szintúgy le kell tagadnia, mint balfogását, amivel megadta nekem a lehetőséget a visszakérdezésre. - Miért nem szóltatok? - Lefogadtam volna, hogy azt forgatja magában, örök barátságot ajánl, és cserébe a hallgatásomat kéri. Tartott még annyira hiszékenynek. Bizonyára megmondták neki, hogy naiv és tájékozatlan vagyok. (Éppen emiatt esetleg veszélyes is, hiszen kusza bolyongásaim során olyasmibe tenyerelhetek, amit nem ők raktak elém.) Külföldi vagyok, elpuhult és tudatlan, nem edzettek meg az övéhez fogható tapasztalatok, a három műszakos szolgálatok a hivatal alagsorában és az utcán, majd egy oldalsó őrnagyi irodában, különben is, másra jár az agyam: arra, amire a végbe hanyatló messzeségben kitanítottak, vagy csak öntudatlanul magamba szívtam.- Ahhoz mit szólna - vetette fel a fejét -, ha én most rendőrt hívnék és lefogatnám feketén vágott hús birtoklásáért?

Az asztalon, reklámszatyorban, könyökömnél feküdt a meleg hús. Azon kívül volt még valami valóságos: a megalázott, elhagyatott titkosrendőr dühe és kisszerű fenyegetése egy érzékszerveknél felfeslett, rücskös bőrzsákban, ami ő maga volt. Vereségének bizonyságaként hatottak.

Egy-null, barátaim. Ide.

28