Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Beke György: Fekete Város
vállalat ajánlatot tett a román kormánynak, hogy az általa kialakított felszereléssel kiszűri a levegőből a felszálló kormot és újra hasznosítja. A jövedelem felét kérte ezért.- És elutasították a javaslatot?- Kiárusíthatnók-e az ország függetlenségét? - kérdezte, felelősségre vonóan az előbb szóló. - A román föld kincsei nem eladók senkinek! Felnőttek évtizedek óta hozzászoktak ehhez a látványhoz. A Ceausescu-diktatúra idején a legjobban szennyezett vidékről, a fekete világról egy szó sem jelent meg a sajtóban. A statisztikai jelentések hatalmas számai eltakarták Kiskapus fekete világát. Viharosan növekvő számok voltak. A diktátor feleségének „szívügye" a vegyipar, roppant állami pénzeket fektettek bele. Új városok létesültek, amelyekben a vegyipari kombinát az élet és a halál ura volt, szinte már a rabszolgatársadalom törényei szerint. De a gyermekek nyomban észreveszik, ha az őket körülvevő világban valami természet- ellenes. Székely fiatalasszony utazott mellettem, Csíkból jött. Óvodáskorú leánykája Kiskapus fekete házainál felugrott a helyéről, az ablakhoz szaladt és izgatottan kiáltotta:- Nézze csak, édesanyám! Itt a hó fekete!... Miért ilyen fekete itt a hó? Mintha kéményseprő hullatná az égből... Ez a „fekete hó" nem borítja-e be az emberek lelkét, érzéseit, viszonyát egymáshoz? Régi irataim, jegyzeteim között egy nyomdai levonat, úgy a hatvanas évek közepéről. Véletlenül őrződött meg. Lemondtam arról, hogy megjelenjék. Ha ki van szedve, akkor az Előre elfogadta, de nem közölte. A széljegyzet szerint megjárta magát az írás Kolozsvárott is, az Utunk szépirodalmi folyóirat szerkesztőségében. Levél érkezett a szerkesztőségbe. Egy 16 esztendős leány Kiskapusról azt kéri, hogy segítsünk neki elhelyezkedni. Odahaza az apja üti-veri az édesanyját, a testvéreit és persze, iszik. Ő maga kiskorú még, ezért nem akarják felvenni munkába, meg hát más baj is van vele, családi nehézségek miatt csak négy elemit végzett. ígéri, elvégzi a hetet, mindenképpen elvégzi, mert tanulni szeretne... Zsebrevágtam a levelet és elutaztam Kiskapusra. Egyenesen a tanácselnököt kerestem meg és elébe tettem a kislány sorait. Végigolvasta, egy arcizma sem rándult meg.- Az utolsó szóig igaz - mondta szomorúan.- Ismeri ennek a családnak a helyzetét? Furcsállva nézett rám. Valami ilyesféle fejeződött ki a tekintetében. „Nem nagy falu ez a város, még szép volna, ha nem ismerném a családot." Pedig nem lepődtem volna meg, ha vállát vonogatja. Fülöp Dénes - ez volt a tanácselnök neve - nemrég került a helyi tanács élére. De régi kapusi. Újszékhelyen született, a Székelyföld nyugati peremén, az apja molnárnak került ide 1939-ben. Maga itt végezte az iskolát, méghozzá Antonescu marsall fasiszta uralma alatt, de magyarul. Hétosztályos magyar elemi volt akkor Kiskapuson. Ezzel a hét elemivel nevezték ki Nagyekemezőre, az akkor még többségében németek lakta faluba, Medgyes mellé, a traktorállomás igazgatójának. A kommunista párt bizalma emelte ki, majd tíz év múlva ennek a bizalmatlansága menesztette. Medgyes, a körzet első titkára kirendelte a kombájnokat az éretlen búzába. Fülöp Dénes visszaparancsolta őket. Ki az úr itt, a párt vagy maga? - kérdezte a feldühödött párttitkár. Egyik sem, hanem az Isten. Még nem érlelte be a búzát. Tanácselnöknek jelölték. Ott úgyis csak szervezni kell tudni. Felnézett az íróasztala mellől:- Ki akar menni az erdészékhez? - kérdezte. A levélíró kislány apja ugyanis - Coman Vasile - erdész volt. Bólintottam. Felhívta telefonon az egyik üzemet.- Holnap reggelre elkértem egy terepjárót.- Autót? Minek?- Az erdészek nem szoktak a városban lakni. 108
