Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Beke György: Fekete Város
Másnap reggel, mikor utánam jött a kocsi - csupasz szalmán aludtam, takaróm a csillagok voltak, amelyek besütöttek az ablakon a tanácsi vendégházba -, Fülöp Dénes ott ült a sofőr mellett.- Úgyis ki akartam menni hozzájuk. Az úton több szó nem esett az erdészékről. Lekötött a táj, a hepehupás Küküllő-mente. Hegyi útra tértünk, erdők között jártunk. A sofőr egyszerre megállt:- Tovább csak gyalog mehetnek. Le ezen az ösvényen. Erdei tanya lépett elő a csupaszodó, őszi fák közül. Kívülről gondos ember háza táját mutatta minden. Kicsinyke szántóföld a ház mellett, egy sánta öregember éppen a burgonyaindákat gyűjtötte, hogy helyet csináljon az ekének. A ház maga tágasnak tetszett, tornác futott előtte. Szemben istálló, ajtaja nyitva, egy tehén szénát ropogtatott. Az udvar gondozott. Bent az ajtó fölött szarvasagancs. Vadászember tanyája. Kopogtatásunkra alig jött válasz. Bentről olyan zsongás hallattszott, mint felbolydult méhkasból. A gyermekek szétrebbentek. Egy nagyobbacska fiú az ajtó mögé bújt el. Az apróbbak kirajzottak az udvarra, vékony köntöskében. Egyikük a fára függesztett hintához szaladt és játszani kezdett. A háziasszonyon kopott balonkabát, összehúzta magán, mentegetőzött, hogy a ruháját éppen most mosta ki... Mária, a nagylány, aki a levelet írta, rendesen fel volt öltözve. Restelkedett, mivel a konyhában meglátszott a sok gyermek nyoma.- Hány gyermeke van asszonyom? Magyarul beszéltünk, az asszony magyar.- Tizenöt gyermeket hoztam a világra, nyolcán élnek közülük - mosolyodott el fáradtan az erdészné. Mária a legnagyobb. O szeretne munkába állni. A sorban következő kislányt szakiskolába íratták be Medgyesre. A kisebbek elemisták vagy még óvodáskorúak. A szobában új bútor, tucatkészítmény, de jól szolgál. Részletre vásárolták.- Mária akarta, hogy vegyük meg - kezdte törölgetni zavartan a székeket az erdészné. - Most vonták le az utolsó részletet.- Akkor majd megkönnyebbül a költségvetésetek - mondta Fülöp Dénes, aki szemmel láthatóan otthonos volt ebben a házban.- Hiszen nem ez a nagyobb baj...- Tudom: az urad italozása. Hol van most?- Kint az erdőben. Úgy mondta, hogy délutánra hazakerül. De abból este lesz...- Miért nem jöttél hozzám panaszkodni? - kérdezte szemrehányóan, de nem ellenségesen a tanácselnök. Megállt az asszony a konyha közepén, egy darabig tűnődött, hogy beszéljen-e, aztán mégis belekezdett:- Magyar vagyok. Maga is magyar. Vaszit kihozná a sodrából, még jobban megverne. Amiért a magyarokhoz megyek panaszkodni. Ne üsse bele egy magyar se az orrát az ő dolgába, mert ő román ember, neki egy magyar se parancsoljon.- Pedig fogok. Mondd meg neki, hogy jöjjön be a tanácshoz. A múltkor is üzentem, nem jött.- Mivel maga üzente. - Az asszony most belekezdett a panaszkodásba, mintha egyszerre minden búja, bánata eszébe jutott volna. Úgyis mindegy, verést kap ezért, de legalább elmond mindent. Hányszor kékíti meg a hátát az ura... Hányszor töltik az egész éjszakát az erdőben, a vadak között... Máskor a koromgyárban találnak menedéket, az elég közel ide, ha légvonalban megyünk... Megállt a beszédben, aztán mintha megbánta volna mindazt, amit elmondott, fordult a szavak iránya, mint a szeszélyes szél: 109
