Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága
lyekre megy; az ezredes meg a szerencsétlen „kófic", az újságíró sorsát akarva átélni: a legrosszabb kocsmák rossz ételeit és italait fogyasztva készül a párbajra. Meglepő a befejezés: a győztesnek látszó ezredes hal meg, aki az ország „legjobb céllövője volt". És az esélytelennek tűnő hírlapíró győz, ő marad életben. „Éjfél felé, amikor csillapodott a vendégforgalom, János, a csaposlegény a hátát a szekrény sarkának vethette, és a délutáni vendég furcsaságain gondolkozott. Nem, sehogyse jutott eszébe, hogy ő volna az a bizonyos hulla, amelyet elfuvaroztak. Aki után a cifra szivarszalag maradt a sarokban." (Utolsó szivar az Arabs Szürkénél). A Nyugat 1927-es évfolyamában látott napvilágot az Utolsó szivar az Arabs szürkénél. Ez egyértelmű értékelés. (De az is, hogy az Akadémia szegedi novellaelemző konferenciáján 1970-ben Kosztolányi Caligula, Krúdy Utolsó szivar az Arabs szürkénél, Móricz Zsigmond Barbárok és Nagy Lajos Január című alkotását vizsgálták. Akadémia K. 1971.) A regény műfaja is átformálódott Krúdy Gyula kezében: a hagyományos cselekmény visszaszorult, fontosabbá vált az író, az epikai-lírai hős benső világa, érzelmei, vallomása. A regény inkább novellafüzér, kisebb részek állnak össze: a hangulat az igazi szervező, rendező elv. Nem is az a fontos, hogy mi történik Krúdy regényeiben, hanem sokkal inkább egy fájdalmas emlék, egy elfojtott sóhaj, egy szerelmes pillanat, egy bonyolult-zenei összetett mondat, egy többszörös hasonlat, egy nagyszerű étel stb. Krúdy stílusa, „gordonkahangja" elvarázsolja olvasóit. így maga az író is megszólal, a Gordonkázás című vallomásában: „De jó lett volna akkor tartózkodni a földön, midőn nem volt háború... -... De jó lett volna akkor élni, mikor a húsvéti reggelnek olyan illata volt, mint a fiatal nők hajának... - De jó lett volna akkoriban Pesten járni, amikor valódi krinolinban repült a dáma... - De jó lett volna akkoriban Magyarországon lakni, amikor 'földi Kánaán' volt a királyság neve... - De jó lett volna farsangba maszkabálra járni a régi Redut-ba... - de jó volna ötven esztendő múlva élni... - De jó volna ötven év múlva sírboltszagú szalonkabátban sétálni az Andrássy úton!" Az előbbi mondatok azonos kezdete, ismétlődése, ritmikus- sága világosan alátámasztja az írás fájdalmas lírai hangulatát. Krúdy a részletek mestere, az apró képek, jelzők egymás mellé illesztésének varázslója. Illés Endre Krúdy többemeletes hasonlatairól ír, hogyan kanyarodik másfelé a mondat, miként csillogtat meg egy-egy távoli szépséget. Pl. „Klára végre is elővette ábrándos tekintetét, amely olyan volt, mint a kora tavaszi alkonyat erdős, dombos vidéken, hol még a lapályan elnyúló rétekre gyönge köd úszik, mintha a mezők álma volna." (A vörös postakocsi). Természetesen az Illés Endre által emlegetett első réteg - „Klára tekintete" - után indul a kép, a hasonlat - „kora tavaszi alkonyat" -, mely tovább folytatódik egy mellékmondattal, a dombos vidék jellemzésével - „lapályon elnyúló réteken" -. De a kép, a látvány tovább gazdagodik, szélesedik egy hasonlattal: a köd - „mintha a mezők álma volna". S most már a költészet magasabb emeletén járunk Krúdyval. Vagy még egy viszonylag hosszabb részletre figyeljünk! „Olyan fiatal, mint a küszöbön levő március és mégis régi ékszerek jutnak az ember eszébe, midőn arcszínére visszaemlékezik. Különös kövek és rózsaszínű pírban égő aranyak, amilyenekből a Szent Lajos koronája volt. Volt egy nyári reggel az Alpesekben körül a pirosló havú szűz ormok, lenn a mélyben a tengerszem kéklik és az erdőben piros gyöngyvirág nyílik." (A vörös postakocsi). A fiatalság jellemzésére a „márciust" idézi, de váratlanul a régi ékszerekre emlékszik. Most az emlék kétszeres: először az ékszerekre gondol, aztán az arcszínére emlékezik vissza. Megáll, eltűnődik a kövek különösségén, rózsaszínű, égő árnyalatán. Mint egy festő. Még egy váratlan utalás Szent Lajos koronájára, és aztán egy hatalmas természeti képpel fejezi be - „Alpesek", „pirosló hó", „kék tengerszem", a fent és a lent ellentéte, színek villognak. A nagy panoráma képét leszűkíti, közelhozza a „fényképezőgép", az írói figyelem lencséjét: „az erdőben piros gyöngyvirág nyílik." (Mellesleg ez a piros a messze pirosló havasokkal „rímel".) Krúdy hasonlatai sokfélék: szépséget felfedezők, rejtélyes kapcsolatokra figyelők, a természet gyönyörűségét újra ábrázolók, a témától elkalandozok, hirtelen közbevetésnek is 59
