Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága
nak a halottak is. A kolostor tele volt halott szerzetesekkel, a falba, a folyosóba, pádimen- tumba temetve: és ők „csontkezűket kidugták a vakolat alól". Pl. A sárkányfejü ház című elbeszélésben egy befalazott holttest él, hiába könyörög a falon kívül lévő élőkhöz. Ott maradt. Egyedül. S közben „Miskolcziné közelebb húzta a karosszéket, hogy a befalazott hallja az álmokat, amelyeket látogatói elmondanak. És a legenda szerint a falba épített halott felel- getett az álmok rejtélyes kérdéseire, ő szolgált a megfejtésekkel, mert odaát volt a másvilágon és már mindent tudott - életet, álmot, halált..." Másutt - Krúdynál „az elhagyott hidak alatt kidugják lábukat az öngyilkosok a folyóból"; - „mintha éji sétára indulna egy halk kísértet." - „mintha az út a másvilágba vezetne" - „éjfélt kongatnak, halottak sétálnak el az ablak alatt." - Széplaki „mintha minden hajnalban a másvilágról tért volna vissza." - „a bástyafalból éjfélkor kilép egy aranysisakos középkori király." - „az öregasszonyok, akik ilyenkor mindenféle kályhacsövekből, bezárt vén könyvekből előjönnek..." - „halála után, midőn a hófúvással vagy a síró őszi széllel elszökdösött a kriptából..." Ady Endre A menekülő lovas című versét küldte Krúdy Gyulának, - Krúdy pedig hosszabb terjedelmű prózai írásában örökítette meg Ady mindennapjait, éjszakáit. Olykor talán egy-egy jelkép, szimbólum is érezteti Ady hatását: a „Halál házáról" ír; a „Halál bús öregember"; a „vörös postakocsi" indul útnak; „a tücsök volt a dajkám", „szerelmes tücsökről" ír, „Ti nem hallottátok még a tücsköt, amint éjfél felé különös, varázslatos, másvilágias zene hangzik fel hirtelen egyhangú dalában?" - kérdezi az N. N. című regényében. Rezeda Kázmér, Szindbád, Nagy botos Viola - sokszor emlékeznek, ifjúságukat idézik. Krúdy írásmúvészetének egyik kulcsszava: az emlék, az emlékezés, sőt még egyik elbeszélésének, A vadmacskának a szereplőjének „Emléki"nevet ad. A Krúdy-hősök nem is igazán a jelenben élnek, hanem a homályos félmúltban, a holdfényes álomban, az emlékezés múlt idejében. Számos alkalommal egy-egy Krúdy-hős egyszerre találkozik a jelenben egy lánnyal és „közvetve" az ő anyjával, akit hajdan szeretett. így a cukrászdába lépve látja az anyjára hasonlító lányt, és a nyakában lévő medaillonban felismeri önmagát a fényképen, akit a lány apjának nevez. A Szindbád ifjúsága című regényében szerepel ez a jelenet A hídon címmel, melyben utolsó utazására indul Szindbád, a hajós. Az Őszi utazások a vörös postakocsin című regényében a bécsi Matschacker Hofba megy, ahol hajdan nagyapja is járt. Pipázik, hallgatja a hóhullást, mint ősei. Emlékek, titkok, élmények, álmok kapcsolódnak itt össze - a „zöld vadászról" a Máramarosban, Rudolf trónörökösről, akinek eltűnt teste a koporsóból... A Boldogult úrfikoromban című regényében Kacskovics, a középkorú úriember társakkal együtt betéved a „Bécs városához" című kocsmába, különböző alakokkal találkoznak, táncolnak, isznak, behallatszik a Teréz-templom tornyából az óraütés. Egy emlék, egy mozdulat, egy pillanat, egy hangulat jelenik meg a regényben. Ez a fontos. Hiszen Krúdy regényei „cselekménytelenek", alig történik bennük valami. Az útitárs című regénye a vonat „holdfényes" pályáján megy, és egy felvidéki városka jelenik meg előttünk, az űtitárssal és szerelmeivel, középkori homállyal, olykor 200 esztendőt, kénszagot, eltűnt keresztet idézve, holdfényes hangulatban, az emlékezés költőiségében. A vonat: a történet elmondásának színhelye. De az igazi „színhely": a múltbeli kisváros. A szerelem van talán a legtöbb Krúdy-írás középpontjában. Hiszen: „szerelem nélkül egy lyukas pénzt nem ér az élet." Máshol meg ezt írja: „Most jut eszembe, hogy a szerelem minden a világon." Mindenütt ott a szerelem, Nagybotos „életre-halálra hazudott" - a szerelme miatt. „Setétke vagyok, akit csak éjjel, estve látnak a férfiak, és máskor soha észre nem vesznek. Csak nézz a holdba..." Máshol pedig a „boldogság" és a „bolondság" a szerelemben találkozik, az igazi élet része: „szeretni tudtunk, hogy kedvünk volt az élethez. Ah, hisz az a legcsodálatosabb, hogy élünk!" Krúdy félig-meddig azonosulva regényhőseivel, így Szindbáddal stb. - vall a szerelemről, a nőkről. Az egyik szerelemben „örökre boldoggá" teszi a lányt, a másik „bűnös szerelem", teli „mélyen szunnyadó lelkiismerettel"... Van „reménytelen" szerelem, „végzetszerú" szerelem. Egyszer megnyugszik ebben az ér56
