Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága

zésben, máskor titkon már menekülni akar, a másik nő jut eszébe. Bonyolult is a szerelem: egyszerre szeret a férfiba az anya és a lánya. Vagy nem őbelé szeretett bele, hanem egy másik, távoli, régi szerelmes nőre emlékezteti őt. És mennyi nő kavarog körülötte: „nyolcvan nő élt Magyarországon", akikbe régen és most szerelmes lett Nagybotos Viola. Az elhagyott nők „elátkozzák, megbabonázzák, ellene imádkoznak, és felbőszítik ellene" az embereket, véresre veretik, börtönbe zárathatják - gondolta Nagybotos a nőkről, „akiknek kezébe helyezte sorsát/'Kiismerhetetlenek a nők: olykor hencegni kell előttük előkelő barátaival (s „másnap a kedvese lesz"), máskor pedig „vadmacskának" nevezi a nőt, aki összekarmolja. Az egyik nőt a budai hegyek közé csalja ki, hogy meghódíthassa, a másikat „Anyegintől" tanulva édesgeti magához. Estella szemeiben „hamis fényt lát", a Madame nemes alakja a szarvaséhoz volt hasonló, (-„és térdig érő barna haja sátorként fedte; a szeme tündöklő tiszta és érzelmes, lába kicsiny és derekát egy gyermek átölelhette; homlokán méla bánat, amely megnemesítette arcát, mint a kazáni Mária arcképe." A vörös postakocsi). Az előbb csak félig idézett, lírai hangú jellemzés egy kicsit érzékelteti azt, hogy Krúdy milyen módon mutatja be a nőket. Azt hisszük, hogy a „líraiság", a „költőiség" az, ahogyan felfokozott érzelemmel, jelzőkkel, hasonlatokkal, hosszan, megállva és újrakezdve vall a nőkről. A szerelmes őszi éjszakán „a háztető felett magasan a vadludak kiáltanak." Máskor a szeretett nő zöld harisnyáján tűnődik el: „a harisnya olykor világoszöld volt, mint a mély erdőben futó patak, máskor sötétzöld, mint a rétek alkonyati szélben." Sokszor vall költőként a női bokákról, lábakról - „selyemharisnyában", máskor meg Szindbádként csak a „térdekkörüli részekre" kíváncsi, a harisnya lehúzása után a „testen található finomságok." Egyszer a nők kiszolgáltatottsága keseríti el, máskor a férfiak szomorú sorsán elmélkedik. „Az egész Pest egy nagy nyilvános ház" - állapítja meg. Ahogy Ady verseiben összefonódik a szerelem és a halál, hasonlóképpen Krúdy Szindbád-történeteiben is közel a halál, öngyilkos lesz egy lány. („Odalent van, uram?", s leugrott a magasból, meghalt, véres lett a hó, s babonásan megborzongott.) Krúdy mindig szerelmesen vall a nőkről, a „lábvallásról", soha be nem telve, felfokozott boldogságában „üdvösségről" írva, csókokra, illatokra, hangokra, simogatásokra emlékezve... („mint a csodatevő kápolnák csengettyűi, jöttek el velem emlékbe." N. N.) Költői és aforisztikus mondatokat ír le egy-egy nőtípusról: „A feleség fénylő rendjel-csillag a diplomata-frakkon, eltűnése hamarosan észrevehető. De a szerető csak egy kedves kis zsuzsu az óraláncon, sokáig járkálhatunk, s nem jut eszünkbe, hol veszítettük el." (A vörös postakocsi).

„Az élet álom", - írta Krúdy elbeszéléskötete fölé. Álmoskönyvet jelentetett meg, és prózai írásait át- meg átfonták az álmok. Ködből bontakozik ki egy női alak, „mint egy látomány". Őszi gyerekkori mesemondás után „álomtalan" volt. Máskor „csodálatos éjben", „tán ilyenkor száll le Krisztus a keresztről az útszélen" - sűrű, hangtalan álom járja át. A nyírségi vidék - álmosító volt, álmodozott, ábrándozott. Az álmok néha útrakelnek, „felkapaszkodnak az eltévedt szénásszekerekre." Álmainkban „megszólítanak", „útrahívnak", „vámmentesen" közlekedhetnek, „álomkocsiban" járhatnak, „Álomországba" röppenhetünk, „piros pongyolákra" pillanthatnak, „álmaiban"élt szerelmével. „Az álom: vér- cseppek. Annyi álmunk van, ahány csepp vérünk", - írja. Az álom és a valóság olykor nincs túlzottan messze egymástól. A szegény költő „szépet" álmodik, „azt álmodhatom, amit akarok." A feleségek délutáni álma „veszélyes", mert megálmodják az igazat, férjük szerelmeiről. A reggeli álomnak „gyöngyvirág-illata" van. Krúdy sokszor ír az N. N. című regényében az álmokról: „Maga elszokott attól, hogy az álmait lássa, mert olyan helyen él, ahol az emberek nem érnek rá gondolkodni, álmodozni, lehúnyt szemmel figyelni. Ámde mi itt mindenre ráérünk, és a valóságban látjuk közelgő éjszakai álmainkat. Mert az álmok valahol messze laknak egy tartományban, ahonnan estére szétrepülnek a vadkacsákkal. Leszáll udvaromra a vándormadár pelyhe, és messzi idegen országokban járok álmomban, aranysárga palotákban megyek ki és be, kék hegyek állnak a látóhatáron, és a hegye57