Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

(Félelem az ihlettől) A nyári kánikulában gyakorta vesz erőt rajtam a gyengeség, nem bírok írni és olvasni, szégyenkezem, hogy lopom az időt. Fizikai gyengeségem kényszerít a való­ság tudomásulvételére, hiszen nem menekülhetek a szellemi világba. Alkonyatkor szomor­kásán tekintek ki az ablakon, attól tartok, hogy ha estére, amikor kissé összeszedem ma­gam, és mégis a papír elé ülök, akkor nem azt írom, amit éppen akarok, hanem pusztán lejegyzem azt, amit nálamnál magasabb erő diktál. Az ilyesféle ihletet mindig elutasítottam. (Sorskérdések) Másodszor érkezik a kérelem, írjak a sorskérdéseinkről. Attól félek, túl da- gályos meghatározással állok szemközt. Talán csak a görögök tudtak a sorsról méltósággal írni, bizonyára azért, mert hitték, hogy a rájuk boruló csillagos ég és a lelkűkben rejlő erköl­csi parancs összhangban van egymással. Ez az összhang azonban már régen megszűnt. Az ég beborult, lelkünk sivár lett. Másokat kárhoztatunk vagy egymást, de önmagunkat soha. (Nyafkaságainkrúl) Az eltorzult fejlődés továbbra is a nyomunkban van, mégpedig a legké­zenfekvőbb formában: az államkapitalizmus asszimilálja az államszocializmust. Megemész­ti, tehát megőrzi. Mivelhogy a polgári fejlődésnek nincs hagyománya, a rendszerváltás mo­dernizáló folyamatok további elfojtásával járt. Nézzünk csak körül! Soha annyi nosztalgia ebben a szerencsétlen térségben, mint manapság. Vannak, akik királyságról, vannak, akik a né­hai úri világ elővarázsolásáról álmodoznak. Tamás Gáspár Miklós éles szemmel veszi észre ezt a tünetet a jelenkori művészeti tevékenységekben is. A magaskultúra nyafka passzivitása ugyan a modernség formakényszerének ürügyén mindig „újat" akar mondani, de csak olyasformán, hogy a régi iránti áhítat érintetlen maradjon. A nyafka passzivitás termeli ki a mindent, tehát a semmit sem korrodáló iróniát is. Nem véletlen, hogy a mai prózairodalom legdivatosabb vonulata éppen az irónia és a nosztalgia vegyítéséből áll össze. Egy csipetnyi irónia, egy csipetnyi nosztalgia: állítólag ez a mi világunk. A régi szent, az új pedig parancs. Túlontúl frivol divat ez. Neofrivol, mondaná Halász Gábor. Uri neofrivol, tenném hozzá. (Minden ismerős, minden idegen) Néha úgy érzem magam Újvidéken, mint Márai Kassán. Amikor hosszú idő után hazalátogatott, minden ismerős volt számára és minden idegen. (Mindennapi szürrealizmus) Kisebbségi kormánypártunk közleményét olvasom a státus­törvényről. A kormánykoalíció képviselői tárgyaltak a kormánykoalíció képviselőjével, te­hát egymás között. A köztársasági kormány alelnöke a szövetségi kormány külügyminiszteré­vel, mármint Goran Svilanovictyal. Goran Svilanovic előzőleg a szövetségi parlamentben beszámolt arról, hogy Vojislav Kostunica szerint a státustörvény nincs összhangban a ju­goszláv alkotmánnyal. A kormánykoalíció szereplői megállapították, hogy az elhangzott észrevételek - mármint Kostunica álláspontja - nem politikai jellegűek, hanem szakmaiak. Vagyis csakis arról lenne szó, hogy az anyaországi jogászok szakszerűtlenek, mert nem tud­tak szakavatottan megalkotni egy törvényt, amelynek tartalma ellen egyébként nem emelt kifogást. Úgy látom, kisebbségi kormánypártunk erre hajlik, minden rendben van tehát, egy kicsit megfedi az anyaországi szakembereket, a nemzetközi jog magyarországi szakér­tőit. Ámde, nem olyan biztos, hogy az anyaországi jogászok éppen olyan szakszerűtlenek, hiszen a jugoszláv parlamentben Svilanovic másképpen interpretálta ezt. Ha valami nincs összhangban az alkotmánnyal, akkor ez nyilvánvalóan szakmai kérdés is, de elsősorban po­litikai. A szürrealista közleményből nem tudható meg, hogy elfogadhatónak tartja a kor­mánykoalíció a státustörvényt vagy nem. Törje a fejét a szegény kisebbségi polgár! Az al­kotmányt sérti, mint ahogy Svilanovic mondta a parlamentben avagy szakmai vétség áldozata lesz, miként azt a VMSZ közleménye sejteti? Mi a hiteles? Az, amit Goran Svilanovic a parlamentben mondott, vagy pedig az, amit Svilanovic a zárt tárgyalóterem­ben állított? A külügyminisztérium ezzel kapcsolatban nem adott ki közleményt. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom