Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok
áll mellettem a kirakat előtt, azt forgattam a fejemben, hogy minimál programként legalább az egyiket felcsípem..." - írja a téma fölvezetéseként az álnév gyanús nevet viselő kritikusnő.) ím a csevegés, a pletykálkodás irodalmiasítva. Vagy másként: az irodalom csevegéssé, pletykálkodássá oldva. Hiszen az oldottság és a tök lazaság mindenek fölötti jó. így vág vissza az irodalom. A visszavágósdit játszó pedig főként saját magát törli képen. Ez a bumeráng törvénye. A már éppen nem diákok szerkesztette lap kettős száma többek között répaverseket közöl. A répa az Internet hozadéka ugyan. E szerint azonban nem elégszenek meg feltalálói a háló adta publicitással és az ott szerezhető népszerűséggel, nyomtatásra is vágynak. Sőt televíziós műsorba is bekívánkoztak a répaversek. Komoly esztéták foglalkoztak velük. Új korszakot jósolván megjelenésükkel az irodalomban. Az anonimitás új korszakát. Amikor is az irodalom olyan társasjátékká válik, amelybe bárki bármikor beszállhat a maga ötleteivel. Bedobhatja a répáit. Ilyeneket: „Eb gondolat bár, meglehet: / Vágyban, répámmal hálni meg!"; „Ah, kurvajó élni!/ és répát kajolni mindenek felett!/ Mindent a seggünk alá tesz a jóisten/ és ezér csak koszit kell rebegni/ annak aki nyújtja mind a kéjeket/ nem neked mer te buzi vagy". „Még ívnak a völgyben a répakirályok,/ még zöldéi a zeller a zablak előtt"; „Répa vagyok - mit érdekelne/ engem a répaság maga?" Diákcsíny ez vagy valami más? (Csínytevő diáknak lenni - nemcsak megbotránkoztató. A csínyek nyomában ott van a derű. A játék humora és öröme. Sőt még egyéb is! Hajdanában a testvéremmel, gyerekként mi is átírtuk a DlVSZ-indulót! Efféle szentségtörő gyerekes játékokról szüléinktől, nagyszüleinktől is hallhattunk, amikor felidézték nekünk saját gyermekkoruk átköltött Petőfi- és Arany János-sorait.) Ez a répásdi diákcsinynek túl sok. Főképp súlyos tanulmányokkal vegyítve! Nyomtatásban - magas helyekről szerzett pénzeket emésztve fel. Paródiának viszont túl kevés. Karinthyt akarnák lefőzni vele? Hogy Arany János is marháskodott? „Hasadnak rendületlenül légy híve, óh magyar!" Csakhogy Arany megírta ám A walesi bárdokat is! Többek között. S a „Hasadnak rendületlenül" nem a Szózatból és nem a Szózat szerzőjéből űz gúnyt. Jól tudjuk, kiből! Kikből! Kifélékből! Már hallom is az ellenérveket! A WC-költészet és a falfirkák is költészet. Miért ne lehetne költészet a répa! Pedig csak epigonizmus ez is, mint a visszavágó irodalomban közölt irományok. Mert nem csupán az irodalom termeli ki epigonjait, hanem az antiirodalom is. A lapok ma tele vannak az antilíra, a szövegirodalom utánérzéseivel, a médiaműfajok irodalmiasított sódereivel. Vajon többet ártanak-e az előző fejezetben tárgyalt naiv-lelkes szerzők naiv és hamis szólamaikkal, a giccsirodalom termelői, mint az antilíra, a szöveggyártás, a sóderek dilettánsai? Melyik a nagyobb ízlésromboló? A giccs? Vagy a sóder? Folyik mindkét szubkultúrában az önmitizálás. Az egyik oldalon a leszorítottság igazmondó heroizmusa építi légvárait, a másik oldalon az alpáriság, a pornográf hiperszexualitás, az aberráltság, a dekonstruktivitás és az erőszak mítoszán dolgoznak e másféle bálványok imádói. Tehetség kerestetik Ahogy megyek a 9-es busszal végig a Baross utcán, a Kőbányai úton, arra gondolok, aki itt él, és tegyük fel, naponta kell utaznia ezen vagy egy ilyen járaton, ha netalán ír, írhat-e másként, mint a répaversekkel heccelődők. Irhat-e másként, mint az írás cinikusai? Tudhat-e beszélni másként, mint a dadogó irodalom? Szólhat-e másról, mint undorról, megvetésről. Aki nap mint nap megteszi ezt az utat, ilyen utakat, úgy érezheti, mosdatlan szájúnak kell ahhoz lennie, hogy ne legyen hazug. Elő kell idéznie a legnagyobb nyelvi botrányokat, hogy őszinteségét legalább maga elhiggye. 120
