Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok

nck felnőni, megelégszik önnön csodálatával, ahogyan az értük és velük lelkesülő környezet a „tudatlanság bájának" szemlélésével. Az ilyen embernek „a hóna alatt az őstehetségből mankó lesz, amelyen a sánta láb könnyebben fut, és a megsértett önérzet könnyebben verekszik. Jaj annak, aki ezt a mankót sohasem hajíthatja el." Ami Németh Lászlónál máskülönben oly ritka, az irónia itt forrpontjára jut.

Az amatőr színjátszásról egyébként oly megértéssel értekező Németh László a kiállító őstehetségeknek kijáró szigorral - bár értékeiket elismerően - beszél a költőkről is, akiket úgyszólván a puszta küldött a Parnasszus ormainak meghódítására. Sinka Istvánnak „megnyugtató előszavak helyett minél több nyugtalanítást követel"16, Sértő Kálmánról pedig éles szemmel-füllel állapítja meg, hogy nem szabad beérnie első kötetének érdemeivel, „ha a valóságot a vaskosságból, a ritmust a rigmusból ki kívánja emelni."17 A minőséget mindenek fölött valóan tisztelő, és a nép megvalósítandó Eötvös Kollégiumát a mélyről jövő tehetségek istápolására gyógyírként ajánló Németh ekkor - 1934-ben - még nem sejtheti, hogy az őstehetségek kálváriája/diadalmenete újra megismétlődik mintegy harminc év múlva. 1966-ban a pozsonyi kiállítással, majd azzal, hogy (az Apollinaire-től származtatott) naiv művészek elnevezéssel egybeterelik őket, és külön múzeumot is létrehoznak tiszteletükre Kecskeméten. Megteremtve mitológiájukat is, a középkorig, majd a XVII- XVIII. századig visszanyúló eredet felkutatásával. A Henri Rousseau-ban és az 1908-as „vasárnapi festők"-nek, a „tiszta szív festői"-nek tartott körben előzményeik kijelölésével.18

Munkáikban elsüllyedt világokat vagy az egzotikumot csodáló romantika lel művészetet? Netán a városi ember könnyít odahajlásával, feléjük fordulásával rossz lelkiismeretén? A szándékolt primitivizmus, a naiv szemlélet - ma már tudjuk - iskolát teremtett. S nyomot hagyott az iskolázottak művészetén is. A naivokat bemutató szerző19 Anna Margit, Amos Imre, Galambos Tamás, Berki Viola rokonságára mutat rá. Munkásságuk ugyanakkor éppúgy levezethető a művészettörténet olyan külföldi alakjainak példáiból is, mint az Európán kívüli civilizációk ősművészetétől inspirált Gauguin, Matisse vagy Picasso. Témánkhoz mindenesetre ők és követőik is szolgáltatnak elnevezésükkel újabb adalékokat az amatőr, a műkedvelő jelentésű szavak mellé rendeződő fogalmak körének felvillantva egy új elemét: a naiv, a primitívek, a vasárnapi festők, a tiszta szív festői, a szórakozásból, szívből munkálkodók, az insitus per naturem megjelölésekben.

Kollektív és autonóm

Talán nem ok nélkül való a különbség az amatőrizmus kereteiben megnyilatkozó színház, tánc, zene értelmezői és a képzőművészek köreiben feltűnő amatőrök értékelői között. Néha még akkor is, ha a színházról szóló azonos a kiállításról beszélővel. Mintha nagyobb empátiával és megbocsátással viseltetnének az amatőrizmus iránt az előbbiek, mint az utóbbiak. Miért is? Más törvények uralkodnak azon művekben, amelyeket alkotói együttesek hoznak létre, mint az autonóm művészetek produktumaiban? A közösség együttes teljesítménye ellensúlyozhatja, ha egyszer-egyszer egyedeiben nem elég tiszta a hang, ha nem hiteles minden mozdulat, minden gesztus a műsor minden pillanatában? Az erősebb egyéniség viszi magával a gyengébbeket. A közösség lendülete megröptetheti a nehézkesen mozdulókat is. Az összjáték varázsa feledtetni tudja a nézőben, hallgatóban az egyes hibáit és hiányosságait. Míg a festő, a grafikus, a szobrász egyedül és pőrén áll ítészei előtt. Ahogyan a festőállvány, a rajzasztal előtt is. Az individuális alkotót nem menti fel senki és semmi, ha kicsorbult ízlésre valló giccset termel, vagy ha híján van a mesterség tudásának. De akkor sem, ha csupán jó mesterembernek minősíttetik. A színjáték, a tánc művelőiknek akkor is óriási hozadékkal bír, ha nem versenygyőztes a műsor. Ha nem hívják meg a rádióba. Ha soha nem kerül fel a képernyőre. Ha esztétikailag nem kifogástalan.

106