Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - Kovács Sándor Iván: „Szegény Zrínyi, ha ehetett volna abból a vaddisznóból is..." (Illyés-emlékek, levelek, dokumentumok)

Illyés Gyula műveit én bujkáló humora, jó kedélye miatt is szeretem. Mintha Kölcsey- ben vagy Babitsban keresnénk a humort, olyan rejtetten mutatkozik. Szabad legyen száraz szemlémet három Illyés-anekdotával zárnom.

1.

Tihanyban vagyok, s már jönnék vissza, de még mindig nem mertem verset kérni Tőle.- Várnak a gyerekeim otthon, indulnunk kell, verseket szeretnék kapni a lapnak, Gyula bátyám.

Illyés már lép a versdossziéhoz, s idenyújtana két kéziratlapot. De Flóra néni közbekérdez:- Hány gyerekük van?

Felelem, hogy három: Felicia, Elektra, Adám.

Illyés érti a szót: még egy vers kerül elő mappájából.

2.

Juhász Ferenc csúszkál a jeges-havas Józsefhegyi úton, beesik Illyésékhez. Ledob bundát, kucsmát, csak úgy gőzölög a feje. Illyés kiteríti koponyája fölött két óvó tenyerét.- Mit csinálsz Gyula? - kérdezi riadtan Juhász.- Melegszem egy lángelménél - válaszolja Illyés.

3.

A világ legéletrevalóbb fotóművésze és filmcsinálója áttöri a Kútvölgyi Kórházban a nagybeteg Illyés köré húzott kordont. Mint kés a vajban, mint Juranics és Radivoj a török tábor sűrejében, oly magabiztosan halad célja felé. Elkábítja az utolsó főápolónőt is. Már látja a szépszál férfitest körvonalait a takaró alatt. Bátran odaszól:- Gyula bátyám, Domi vagyok. Hoztam egy csokor virágot.

Illyés, esprit gaulois-val, franciás szellemben azonnal visszafelel neki a fejére húzott takaró alól:- Adja oda az özvegynek!

94