Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
a második világháború előestéjén, midőn a náci-német fegyverek időleges sikereitől megrészegült jobboldali közvélemény képtelen volt józanul felmérni a világháború kimenetelének következményeit, és egyszerűen „lehazaárulózta" azokat (még Bajcsy-Zsilinszky Endrét is!), akik óvatosságra intették a nemzetet. És ez történt a második világháború végeztével, midőn az elvetélt fegyverszüneti kísérlet ugyanúgy a nemzeti stratégia és a konszenzus-építés hiányát bizonyította, mint az 1945 után létrejött felemás demokrácia, amelynek politikai elitje, legalábbis ennek az elitnek nagy része, aggálytalanul vetette magát Rákosi Mátyás bűnszövetkezetének karjaiba. A nemzeti konszenzus és ennek következtében a közmegegyezésre alapozható nemzeti stratégia azóta is hiányzik. Mi több, a mögöttünk lévő tizenkét esztendő során méginkább mélyültek a hazai politikai osztályt és a társadalmat megosztó szakadékok. Következésképp nincs olyan közös cselekvési terv sem, amely mögé a nemzet (majdnem) egésze oda volna állítható. A köztársaság, és ez magát a köztársasági eszmét csúfolja meg, a mi esetünkben „negyven százalékos" köztársaság: a nemzetnek nagyjából ennyi percentje állítható valamely kormányzati megoldás mögé. Mindebben az a leginkább különös, hogy az ország igazán jelentős stratégiai érdekeiben mind a két nagy politikai tábor: a jobbközép és a balközép egyetértenek, és legfeljebb a politikai paletta szélső zónáiban tartózkodó csoportok utasítják el ezeket a stratégiai érdekeket. Melyek is ezek az érdekek? Véleményem szerint maga a többpárti demokrácia és parlamentarizmus, a szociális piacgazdálkodás, a kisebbségi magyarok iránt tanúsított szolidaritás, az európai integráció, sőt jelenlétünk az északatlanti katonai szövetségben. Ezeket a történelmi és stratégiai célokat valójában csak szűk csoportok, szélsőséges politikai mozgalmak kérdőjelezik meg. A nagy politikai erők szembenállása és főként ennek retorikája viszont olyan engesztelhetetlen indulatokat mutat, amelyek a kívánatos és lehetséges stratégiai konszenzust is elfedik és idővel véglegesen tönkre is teszik. így azután mind a nemzeti stratégia, mind az ezt megalapozó nemzeti konszenzus fogalma a „hiánylexikon" lapjaira kívánkozik. Pomogáts Béla név Reggelente munkába menet megnézem a postaládánkat, a liftből kiszállva azonnal rálátok. Alig egy évvel ezelőtt nem múlt el nap, hogy ne rettegve pillantottam volna arrafelé, és ne kellett volna konstatálnom, hogy megint valaki fel akarta feszíteni az éjszaka. Mintha egyenesen a postaládánkon akartak volna bosszút állni, hol a pillanatragasztóval rögzített névtáblánkat feszítették le csavarhúzóval, hol petárdával robbantották be, gyújtották föl; fenyegető leveleket, virgácsot tettek bele, cigarettacsikket dugtak a „szájába". Mi meg szorgalmasan megjavíttattuk, egyre vastagabb fémpántokat szereltettünk bele, és azon gondolkodtunk, vajon ez minek a jele, puszta gyermekcsínytevés, vagy már figyelmeztetés: ti nem közénk tartoztok, nem akarunk benneteket itt látni. Volt idő, amikor megkértük a postást, ne is hozza ki a leveleinket, majd mi hetente kétszer megvárjuk a posta ajtajában, mikor hatalmas táskájával elindul széthordani a küldeményeket, olyankor ideadhatja mind. Sokszor szobroztam így a posta előtt, s nagy megdöbbenésemre nem is egyedül. Emberek tömege várakozott a pénzes postásra már hajnalban. A nyugdíj kellett annyira, hogy nem tudták kivárni, amíg megérkezik a lakásukhoz, elcsigázott öregemberek rimánkodtak elvékonyodó hangon, 119
