Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

sa, éppúgy, mint hajdanán: erős és határozott, hisz ez aligha csupán az életkor s a testi erő, sokkalta inkább a karakter függvénye.

Meg-megszólítom néha, sőt lázálmas tűnődéseim már-már azt a képtelenséget is elibém vetítik, hogy meg sem halt: ott ül egy Bajkálon s mindenen túli Barguzinban, s a csípős mahorka füstjétől köhécselve orosz, csecsen vagy épp burját nyelven, de leginkább magyarul szép verseket ró egy nyírfaháncsra.

Ugyan miért is ne élhetne még? Hisz az a két hetes nem oly nagy idő, eltelik hamar, észre sem venni szinte - s már odavan. -»Hiányaimnak összege Buda Ferenc

napilap Olyan újság, melyet a legkülönbözőbb időben és testhelyzetben kézhez vehet az éppen ráérő, felüdülni vágyó, érdeklődő és stílusra is valamit adó ember; forgathatja, hajtogathatja, böngészheti, eközben perelhet magában a tényfeltáró és magyarázó tollnokkal, kinek nyelvezetét ízlelgetheti; távoli országok nyomorúságát idézheti maga elé egy megrázó fotó láttán. Egyszóval olyan újság, melyből megtudhatjuk, hogy bár semmi új sincs a nap alatt, mégis érdemes egy pillantást vetni a nagyvilág történéseire, s nem kapunk azonnal gyomorgörcsöt egy pártszónok ordenáré megnyilatkozásától, egy bombasztikus hír kétértelmű címétől, egy rosszmájú publicista cinikus kritikájától, s nem érzünk nyomban késztetést arra, hogy a mellék- helyiségben könnyítsünk magunkon, megismételve G. B. Shaw szellemes mondását: tisztelt uram, kritikája itt van előttem, biztosíthatom róla, nem soká mögöttem lesz.

Bálint Péter

nemzedék Hasonló ízlés és/vagy életkor egymáshoz láncolta, kötelékben röppenő művészcsapat.

Nincs nemzedék, amelybe úgy igazán beletartoznék, valahogy odapottyantam az irodalomba, mint afféle bennfentes marslakó. Estek után elnézem a megszállottan beszélgetőket, értőn együtt-hallgatókat, akik közös rémek elől futottak, közös ideálok után. Irodalmár szülőktől származván, koravénebb voltam a talán több illúzióval, több izgalommal, több szorongással nekiinduló kortársaimnál, hírből-névről jól ismertem a „nagyok", az ilyen-olyan díjasok közül nem egyet, s így előttem nem voltak bálványok az irodalmi élet kulcsfigurái, hanem csak afféle Jóskák, Pisták, akik verik a feleségüket, szeretőt tartanak, isznak, besúgnak-besúgatnak, hadakoznak-kokettálnak a hatalommal, hülyeségeket-okosságokat összeírnak. A nálam pár évvel idősebb generációból pedig sokaknak tejfeles szájú, hencegő kisgyerek maradtam, akit félig se lehet komolyan venni. Rosszban nem vagyok senkivel, egy fenékkel ülök két lovon, úgy vagyok, mint egy vidéki fellépés alkalmával, mikor egy-egy hozzám egyaránt közel álló (adott esetben ülő) népies és urbánus szerző közé ültettek: egyikkel népdalt daloltam, másikkal Rilkéről értekeztem. Élvezettel mindkettőt. Köztes állapot vagyok, ifjak közé vén, vének közé tejfelesképű. Népiesnek urbánus, urbánusnak népies gyökerű.

Akik valamely nemzedékhez tartoznak, kifelé nehezebben nyitják meg nemzedéki élményeik arzenálját, mint ha egymás között vannak. Be kell indítani őket, és akkor előjönnek a körúti padokon, kerti összejöveteleken, füstös szerkesztőségekben, füstös kocsmákban meggyőződésről, irodalomról, nőkről, hazáról, sorsról, politikáról folytatott végtelenhosszú viták képsorai, az anekdoták, a becenevek, a lázasan olvasott-felolvasott, még forró művek emlékei. Ez nekem kimaradt, még ha hívnak-járok is hellyel-közzel társaságokba. Alighanem magam-magamnak kell nemzedéket fabrikál117