Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

A kiválasztódás minősége: ami elejét veszi a társadalmat működésképtelenné ro- hasztó kontraszelekciónak..

A kiválasztás minősége: „Igazsággyanánt szemétdombot soha ne öleljek, anyám." (Nagy László)

A magatartás minősége: alázat, de nem megalázkodás, méltóság, de nem gőg, szolgálat, de nem szolgalelkűség.

Az élet minősége. (Ami természetesen nem ellentétes az anyagi jóléttel, de nem is óhatatlanul azonos vele, még ha sokan össze is tévesztik egymással e kettőt.)

A minőség sorvasztó hiánya folytán kerül otthonodba - ha van otthonod - célszerű, használható holmi helyett esetleg csúcstechnológiával létrehozott, ám eleve eldobni szánt bóvli, poharadba poshadt tej, műanyag kannából kimért műbor, fejed fölé szilárd ácsolat helyett rozoga tákolmány, felelős tisztségviselő, posztjára méltó államférfiú helyett hanyag, nemtörődöm, sőt korrupt hivatalnok, hatalom-mániás pojáca-politikus.

E hiány révén regnál a mamutjövedelemmel párosult szellemi aszály, válik a tagolt, értelmes, tiszta beszédből tonnaszám termelt híg szóömleny, szófosás, hordalék-szöveg.

Minőség uralmából a minőség elárult, levert forradalma. Buda Ferenc

mínusz egy forradalom Kolozsvárt élő, magyar igazolványát nem csupán a belső zsebében, hanem főként a szívében-agyában tudó, hatvanadik évén jóval túl jutott, mégsem csak hátrafelé figyelő közemberként és irodalmárként próbálom elkészíteni hiánylistámat. (Kész a leltár?) A feladat bonyolut voltáról már a leírt első mondat újra- olvasásakor számot kell adnom, abból ugyanis következik, hogy - ellentétben az innen elszármazott sok magyar íróval, művésszel, szakértelmiségivel (közeli rokonaimmal, barátaimmal) - én nem hiányként élem meg Kolozsvárt; nap mint nap koptatom járdáit, kerülgetem (ha autóba ülök) az úttestek gödreit, gondolkodom a román nemzeti zászlókkal, eco-vécével és a római Traianus-oszlop ide szánt másolatát hírlelő alapkővel körülvett Mátyás-szobor mai státusán, amit a gyalázkodó (pár éve a szobortalapzatra kiaggatott) polgármesteri felirat s az ásatásinak-régészetinek csúfolt mélyebb gödrök tesznek igazán funarivá. Vagy hát mégis a hiánylistára kívánkozik a gyermekkoromban és még az ötvenes-hatvanas, sőt hetvenes években megvolt Kolozsvár? De hiszen most is itt írjuk-szerkesztjük a Korunkat, az Utunk helyébe lépett Helikont, könyveket jelentetünk meg, színházunk és operánk van, vannak iskoláink - és van persze Házsongárdunk (közös a régi kolozsváriakkal, németekkel, románokkal is).

Ha ugyanitt, 1989 decembere előtt készítem a listámat, ugyanilyen joggal választom címként: Mínusz egy forradalom. Legfeljebb nem forradalomnak, hanem változásnak mondom azt, amivel mínuszban vagyunk. Több mint tizenkét éve viszont a forradalomnak hitt-remélt valamit kellene tisztázni, értelmezni - a hiányt kötelességünk tudatosítani. De lehet-e ezt szócikkbe foglalni? Lehet-e, képes vagyok-e a csalódásainkat úgy kodifikálni, hogy az megközelítse az erdélyi (romániai) magyarság csalódottságát? Hozzátéve persze, hogy a magát demokratikusnak mondó román értelmiségrész (és munkásság- és parasztság- és tisztviselőcsapat-rész) csalódásai (leszámítva a pártkatonává letteket) részben rokonok a mieinkkel. A feladat nagyságát felmérve, maradok a továbbiakban irodalom-közeiben, megpróbálom betartani a Forrás szerkesztői levelében javasoltakat — elsősorban az erdélyi magyar irodalmi közélet és közérzet oldaláról közelítve a hiányt, persze nem spórolva meg néhány észrevételt az „odaát", „ideát" vonatkozásában. Azt szokták-szoktuk mondani, hogy a magyar irodalom, a magyar kultúra, a magyar nemzet átível a határokon; én valóban így gon112