Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
utasítva Berzeviczy vádjait, hanem felajánlva a szóértés valamiféle lehetőségét is. „Micsoda magyar átok állja útját e megértésnek? - olvasom - Hisz elvi ellentétek, a nemzeti kultúra a legsarkalatosb pontjaiban, nem választhatnak el magyart a magyartól! S ahogy a Kisfaludy Társaság szónoka kívánja a magyar kultúra munkálását: múltban gyökerezve, s mégis maradiság nélkül, hittel a »nemzeti lélekben, mint eleven valamiben, amely történetileg fejlődik, amelynek fejlődése megszakíthatatlan folytonosság, amelyben mindig benne van a múlt eredménye, a jelen hatása és a jövő csírája«: annak mi mindannyian és minden hátsó gondolat nélkül csak tapsolni tudunk!" A jelenben ismét a „kettészakadt irodalom" kiábrándító látványa fogadja a magyar irodalom iránt érdeklődő, ehhez az irodalomhoz ragaszkodó olvasót. Egymásra fenekedő írói szekértáborok szólják le egymást: az egyik tábor műveletlen „mucsaiként" bélyegzi meg a másikat, ez pedig gyökértelen nemzetietlennek nevezi ellenfeleit. A Kortársban azt olvasom Esterházy Péterről, hogy „átlépte a magyar írók morális köztársaságának határait", a másik oldalon pedig megakadályozták azt, hogy az esztendő legjelentősebb irodalmi díját az esztendő legjelentősebb epikai munkája: Szilágyi István regénye kapja meg. Holott mind a Harmónia caelestist, mind a Hollóidőt úgy fogjuk számon tartani, legalábbis az én meggyőződésem szerint, mint az évezredforduló klasszikus remekműveit. A magyar irodalmi életben ma az írói szolidaritásnak nincs helye, és nincs olyan általánosan elismert írói tekintély, mint például a két világháború közötti időkben Babits Mihály, aki kezdeményezhetne valamiféle józan megegyezést. Ehelyett vádaskodások vannak: rágalmak, gyűlölködések, lekicsinylő kritikák vagy még azok sem, hiszen a két nagy „szekértábor" lakói és katonái már nem is érdeklődnek egymás írásai iránt. És persze a vádaskodásokban most is szerepet kap a szakmai irigység, a közepes tehetségek indulatos gyűlölete a valódi tehetségekkel szemben. Szolidaritáshiányos irodalmi életünk egyelőre hatékonyan rombolja a magyar irodalomnak azokat a történelmi és erkölcsi értékeit, amelyeket ez az irodalom 1956 forradalmában és a pártállami hatalommal szemben kibontakozó szellemi ellenállásban létrehozott és felmutatott. Pomogáts Béla Isten 1. Nem hiánya mutatja-e fel leghívebben a Jelenvalót? 2. Isten a leggazdagabban konstruált és legnagyobb műgonddal szerkesztett hiány. -> hit I-III. 3. Isten egészíti ki a Valamit Semmivé. -> Semmi Balia D. Károly Isten formájú hiány „A hiány az egyetlen tulajdon" - írta volt Sz. J. barátom, költőtársam (kinek hiányát [baráthiány] máig szenvedem), és én csak hozzáteszem: személyre szabott, személyes. Magam az apa-, barát-, haza- és szeretethiányt éltem (élem) meg a legnehezebben, de/vagy talán éppen emiatt, a földi életben ugyan csak felismerhető - ám ennek betöltési igényének szándéka mégis: csak az e világi létben eldönthető -, de legfontosabb hiánynak (esetleg költőiebben: a hiányok hiányának) ma az Istenhiányt nevezem. Az Istenhiány Isten formájú. Semmi mással nem helyettesíthető be maradéktalanul, csak magával az Istennel. Immáron, itt és most: e hiány betöltésének ígérete éltet. -> hiánytalan hiány, -> Név Szügyi Zoltán Isten legabszurdabb hiánya Uram, add, hogy ma se szoruljak istenhitre. Balia D. Károly 92
