Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

a hazugságnak (tudás ~) az ítélkezésnek (irgalom—)

Hiányaimhoz annyiban ragaszkodom, hogy ne a közöny fosszon meg tőlük. -»hit I.III., -> remény III., -> szeretet Jókai Anna

hiány Vili. (görög: endeia, erémia, szterészisz; latin: inopia, privatio, absentia; francia: manque, insuffisance, absence, déficit; német: Mangel; angol: lack, absence, shortage, scarcity). A magyar szócsalád alaptagja, a hiányos, származékszó: a híján megszilárdult rágós alakulatból jött létre - s melléknév képzővel." (1) A híján viszont a régi nyelv manapság csak egyes nyelvjárásokban élő hiú szóból származik. Ennek jelentése kettős: „üreg" és „üres". Feltehetően ősi örökség az ugor (finnugor?) korból.(2) Ezt az ősi örökséget a történelmi tapasztalataink sulykolták olyan határozott és jellegzetes nyelvi képződménnyé, amelyikhez foghatóan éles jelentés-kontúrja a felsorolt nyelvek közül csak a német szónak van.

Az antropológia mérvadó művelője, Arnold Gehlen - történetesen német - ezt használta ki: az ember „Mängelwesen", „hiány(oló) lény".(3) A felismerés előzményei, mint rendszerint, a régi görögökig követhetők. Platón Prótagorasz szájába adja a Prométheusz-mítoszt. Amikor a halandó lények a világra jöttek, az istenek megbízásából Epimétheusz mindegyiküket ellátta a túlélésükhöz szükséges szervekkel és képességekkel. Mire az emberre került a sor, ezekből a képességekből nem maradt semmi: „ott volt csupaszon az emberi nem".(4) Ekkor érkezett Prométheusz, aki azzal segített az emberen, hogy hiányainak a pótlására ellopta Héphaisztosztól és Athénétől a tüzet és a mesterségbeli tudást. Ennek a hasznosítása és művelése a kultúra és a civilizáció fejlődéstörténete.

Ilymódon a Hiányoló Lény a kozmológia és az antropológia Határán keletkező Kezdet, kezdemény. A Világból kiszakadva előálló élőlény Egyed, aki eleve meg van fosztva a Mindenségtől. De aki ugyanakkor felszerelkezések kezdeménye. A metafizika az előbbi, az ökonómia az utóbbi viszonylatban vizsgálódik elsősorban.

Arisztotelész(5) a megfosztottságot (szterészisz) tartotta a Logosz (és vele a forma) és az anyag mellett (ős)elvnek. A metafizika azon volt, hogy a megfosztottságból erényt csináljon. Kései, de nemesen betetőző gondolkodója, Hegel, a hiány megszüntetésére irányuló vágyat hangsúlyozta: „Csak az élőlény érez hiányt. Mert csak ez a természetben az a fogalom, amely önmagának és meghatározott ellentétének egysége. Ahol korlát van, az csak valamely Harmadik számára, a külső összehasonlítás számára tagadás (Negation). Hiány ez azonban, amennyiben az Egy(ed)ben megvan a Rajta-túl-kifelé-Lét (Darüberhinaussein), amennyiben az ellentét mint olyan bennrejlő (immanent), és benne van tételezve. Ilyen a szubjektum, ami az önmagával ellentmondást magában bírja és elviselni képes; ez teszi az ő Végtelenségét." (6)

Miután a metafizika a mi korunkra hiú reménynek bizonyult, a gazdagságra vár - ha a teljesség és a teljesedés feladata többé már nem is, de - a gyarapodás feladatának a megoldása. Ennek a feladatnak a paradoxona az egyén megosztottságának növekedése a jóléte arányában. A javak egyre változatosabb formákban egyre növekvő termelése a termékek végeláthatatlan sorában játssza vissza a kozmikus Mindenséget, amitől a történelmének kezdetén csupasz ember eleve megfosztó ttnak találta magát.

A posztmodern hiány(lás) a reklámozott teljesülés-kínálatok özönében átélt hozzáférés- és felélés-korlátozottság. „Számtalan dúskálási mód, ínycsiklandozó ételek, pompás testek, távoli vidékek és utazások, helyszíni közvetítés az Űrből, fényes karrierek, alter66