Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
csakhogy a magáénak tudhasson egy nőt. Am, mi sem bizonyítja jobban, hogy az ember oktondi fajzat, nem éri be egyszeri hódítással, mindig újabb és újabb trófeára van szüksége, akár a szívinfarktus vagy a tönkremenés árán is. Csak kevés férfi veszi észbe, hogy múlandó a heves vágyakozás és felkorbácsolt gerjedelem, negyven fölött inkább csak képzeletünk játszik velünk, semmint ösztöneink késztetnének szerelmeskedésre; jobb tehát beérni azzal, amink van, mintsem káprázatot kergetnünk, mely pénzünkkel együtt önbecsülésünktől is megfoszt. Viszont e nőbűvölésnek az elegáns, megnyerő, nem állati mohóságról árulkodó, szalonképes változata: a flörtölés, mely kellemes időtöltés és művészet, nyelvöltögetés és mértéktartás, mintha Krúdyval együtt kiment volna a divatból, s helyébe a moliére-i érintésőrület lépett volna. Bálint Péter csapat Akkor volt jó, amikor még magam sem tudtam a csapat létezéséről, hogy én vagyok a vezető-, a pálya- és a kapusedző, az állandóan úton lévő játékos megfigyelő, a szertáros, akkor kezdődött a csapat romlása, amikor elhittem, hivatott vagyok mindegyik tisztségre, sőt, nem is létezhet számomra más feladat, minthogy összehangoljam szerteágazó tennivalóimat, szüntelenül formáljam a játékot, egyre gazdagabb, finomodó fantáziával és elméleti megalapozottsággal. Úgy hittem, a játékosoknak nincs ugyan egyforma szerelésük, ám van valami közös jelleg öltözékükben, s ha netán levetnék, akkor is összetartoznának szemük, hajuk, nevetésük, mellük, bőrük, fenekük, járásuk okán, a játéktér az egész város, erkélyek, járdák, útkereszteződések, buszmegállók, hidak, nappal és éjszaka, a csapat tagjai bennem ismerik meg egymást, ha feltűnik egyikük, rögtön köréje teremtődik a többi, bárki bármikor improvizálhat, nem sínyli meg a csapatjáték, s új tehetséget adhat egy érettségi tabló. Soha, senkinek nem mondtam, kisasszony, bekerült a csapatba, némelyikük cinkos mosolya mégis elárulta, sejt valamit, és jöttek az idegenlégiósok, a metrón csukáját kecsesen tartó párizsi, az örök tavaszban felhőfejest bemutató kunmingi, a higanymozgású chicagói, a Zatterén a becsúszó lábat ügyesen átugró velencei lány, álltak sorban a szertár előtt, s én olyan szereléket osztottam, amelyik felvillantotta legjobb képességeiket, finom vádlijukat, meztelen derekukat, hosszú nyakukat. Mára már be kell látnom, túlságosan bíztam az alibi játékosokban, szinte senki sem játszott a saját posztján, a legtehetségesebbek kölcsönben voltak vagy a kispadot koptatták, a szertárban téblábol- tam, amikor meg kellett volna hajtanom őket, kapusedzést tartottam, amikor ki kellett volna dolgoznom a taktikát, igen, felforgattam a hadrendet, foszlányok sem maradtak az ötletességből, így aztán feloszlott a csapat, észrevétlenül, ki tudja hány éve, csak néha, a hiánya sajdul bennem, lassan már fel sem tudom idézni az elfutásokat, a csúsztatott fejeseket, a kiugratásokat és a finom testcseleket, de hát úgysem vágyom már másra, minthogy egyérintőz- zek egyvalakivel a Rába-part füvén. Villányi László 23
