Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Legenda Kemény Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
nem is egy két-három nemzetiség által lakott területen történne, hanem tudomisén Kiskunparadicsomfalván, ahol református magyaron kívül aztán senki sincs az égvilágán. Az ötvenes-hatvanas években alakult ki ez a sterilitás, amikor szinte kényszerítették az írókat, amikor kimérték hivatalosan, hogy a szocialista realizmus nevében például Nagy István regényében ennyi sztahanovista, kohász kell legyen, ennyi román főhős, és a negatív hős lehetőleg ne legyen román és ne legyen párttag.- Tóth István: Kitűnő prózaírónak tartom, különösen jónak tartom az önéletrajzát, de általában a természet leírásait, a vadászattal kapcsolatos dolgait, tehát rendkívül üdítő jellegűek, könnyed természetűek, érdekesek. A legérdekesebbnek én az önéletírását tartom, lenyűgöző, ahogyan feltárul egy emberi jellem a változások különböző fokozatain. Érdekes az, hogy ugyanez a fajta lelkiség jellemezte a gyermekeit is. Rendkívül nagyvonalú emberek voltak, rendkívül humánus gondolkodásúak, különösen közelebbről ismertem Árpádot és Miklóst, akivel a Színiakadémián együtt dolgoztunk, ők a díszletet, a színpadi dolgokat készítették, én pedig esztétikát tanítottam. És Mikoltot ismertem, akivel Párizsban sokat csavarogtam. Egy művészi galériának volt a titkárnője, rendkívül kedves, művelt leány volt. Több ízben telefonáltunk közösen az édesapjának, aki nagyon kedves volt, és továbbította az üzeneteimet Marosvásárhelyt. A vécsi református templomban, ahol Csiha Kálmán nagyon szépen beszélt Kemény János életéről a százéves évfordulón, és a szellemi életnek, a társadalmi életnek a nevezetesebb emberei jelen voltak, mindenki kedvező helyen volt, főhelyen, a kedvenc fia, Miklós pedig szerényen bejött és állt. Hát, mint ismerősnek, mondtam, hogy üljön mellém. Én nem ültem főhelyen, de elég rendes helyem volt a pádon. O egyáltalán nem ünnepeltette magát, pedig hát az ő apját dicsérte mindenki, ez a keményjánosi szerénység azt hiszem, mindegyik gyermekét jellemezte.- Vári Attila: Ha az ember a kezébe veszi a XX. század elejének lexikonjait, döbbenten fedezi föl, hogy a történelmi neveket viselő családokban szinte nincs olyan, ahol ne lett volna regényíró, drámaíró, költő, tehát még él egy a jó értelemben vett főúri dilettantizmus. Kemény János nem azért hozza létre a Helikont, ilyen hatalmas pénzbedobással, hogy önmagát nyomja előtérbe, itt arról van szó, hogy amikor a legeslegelső prózai antológia megjelenik, az erdélyi fiatalok antológiája, Kemény János már ott van. Kérdeztem, hogy Elek apót miért nem hívták meg soha, s azt mondta: ide figyelj, vonalat húztunk. Csak azok szerepeltek nálunk, azok jöttek össze, akik a háború után indultak, hiszen az a problematika, az a mentalitásváltás, az a szemléletváltás ment bennünk végbe, amit valahogy összhangba kellett egymással is hoznunk, meg egymással megbeszélnünk. Benedek Elek már öreg volt hozzánk képest.- Marosi Ildikó: Az lett helikonista, akit Kemény János nyaranta meghívott három napra, két napra, négy napra a marosvécsi Helikoni írói találkozóra. Az 1926-os találkozón huszonheten voltak jelen, és végül is minden évben bővült ez az írói társaság, úgyhogy 1943- ra, amikor az utolsó találkozó volt, ötvenöt meghívott tagja volt a marosvécsi Helikon írói közösségnek. O volt a házigazda. És Auguszta néni a háziasszony, akire szintén nagy terhek hárultak. Az írókat nagyon szerette Auguszta, mert ezek mind tudtak európai nyelveket, Auguszta néni pedig nem tudott magyarul, amikor idekerült. Lassan-lassan megtanult, de soha tökéletesen, hibátlanul nem tudott, de itt Bánffytól, Kuncztól elkezdve mindenkivel nagyszerűen lehetett diskurálni, mert mind szellemesek, kedvesek voltak. A találkozó óriási előkészítést kívánt. Negyven embert fogadni három-négy napra, elő kellett készíteni a vendégszobákat, reggeli, ebéd, vacsora... És a vécsi találkozók után mindig voltak nagy havasi kirándulások, fel a kisvasúttal a havasra, az Istenszékére, gyönyörű helyekre. Ide mindig elment Auguszta néni is, János bácsi testvérei is, Béri néni is, akibe egyébként Dsida volt nagyon szerelmes. Auguszta is nagy vadász és nagy halász is volt. A későbbi években egy nagy záró 60
