Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Legenda Kemény Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
hogyha lehetne azt mondani, egy szellemi népfrontot alakítani arra, hogy a magyar kultúrának, s főképp a magyar nyelv tisztaságának a védelmében összefogjunk... A másik része pedig a dolognak, hogy megkeressük azokat a gazdasági feltételeket, amelyeknek az alapján a könyvkiadást meg lehetne csinálni, annál is inkább, mert hiszen Kos Károlyék nagyon lelkesen megindították az Erdélyi Szépmíves Céhet, de nem volt meg a gazdasági lehetőségük. A másik körültekintés pedig az volt, hogy hogyan hangsúlyozzuk azt, hogy az un. Petőfi- utánzók világával, azokkal a konzervatív emberekkel, akik Adytól, Kosztolányiig, Karinth- yig, Schöpflin Aladárig mindezt nem veszik komolyan, hogy ezekhez semmi közünk sincs, hogy azok kimaradjanak, hogyan lehet ezt mind úgy összeállítani, hogy ne legyünk többen harminc embernél, mert fizikailag nem tudjuk megoldani. Eszerint próbáltuk az embereket összehozni egy körlevélben. Illetve kétféle körlevél volt, az egyikben olyan emberekhez írtam, akiket már ismertem, a másikban olyanokhoz, akiket nem ismertem, csak tudtam, hogy írók, és tehetségeseknek látszanak. A szöveg lényegében egyezett, azzal a különbséggel, hogy akit ismertem, annál hivatkoztam a régi barátságra, a másiknál pedig nem. Az első Helikoni Találkozó 1926-ban volt. Vári Attila: János bácsit amennyien szerették, pontosan annyian átkozták is. Nem, nem, azért kevesebben. Jogosnak tartotta, hogy ezekből az erdőkből Helikon lesz, és Szépmíves Cch lesz, kolozsvári színház lesz. A másikból kolozsvári református gimnázium lesz, és marosvásárhelyi református gimnázium. Valahogy úgy vagyok én János bácsival, mint hogyha meg kellene határoznom a felhőtlen eget. Nem tudom meghatározni, de annyit tudnék mondani róla csehovi módon, hogy: az ég kék., az ég ragyogóan kék, esetleg bővíteni tudnám... a személyisége olyan varázslatos és annyi emberséget sugárzó volt. Nem tartozott a nagy anekdotázók közé, nem tartozott azok közé, akikkel lépten-nyomon történik valami, de hiszen azért történt az évszázadok alatt a családjával éppen elég sok minden. Nem tartozott azok közé, akik ha kimennek az utcára és mellettük zuhan le éppen egy akkora tégla, amitől meg lehetne halni és azt rögtön el is mesélik, nem, ő olyan egyenes vonalúan élte az életét, hogy az szinte elmesélhetetlen, annyit lehet mondani, hogy élt. S nagyon szépen élt. A barátságunk gyakorlatilag akkor mélyült el, én huszonhárom évesen...-Albert Zsuzsa: Maga olyan unoka-korú volt. Majdnem.- Vári Attila: „Csak" negyvenhárom év a korkülönbség. 1969-ben megindult Bukarestben a Televíziónak egy rövid kis magyar músorkája, csütörtökönként fél óra és vasárnap a déli órákban 1 és 2 óra között egy egy órás műsor, Bodor Pál lett a főszerkesztő, meghívott oda dolgozni, első lépésben abban egyeztünk meg, hogy még elég sokan élnek a helikonosok közül, végig kellene őket látogatni. És döntöttem Kemény János mellett. Ez már az én találmányom volt, hogy mivel itt van közöttünk a házigazda, a koronatanú, szembesítsük a túlélőket. Jöjjön velem, ketten kérdezzünk, és beszélgessünk a hajdani helikoni időkről. Gyakorlatilag csak az első műsor készült el. És el is indultunk, emlékszem, 1969 decemberében Mikulás és Karácsony között olyan iszonyatos köd volt, hogy Marosvásárhelytől Kolozsvárig vagy hat órán keresztül mentünk egy autóval. Annak idején nem igazán volt a szerkesztőség sem jól elengedve pénz dolgában, egy ágyas szobák nem nagyon voltak a szállodákban, János bácsival három-négy napig egy szobában aludtunk. Rossz alvó volt, korán ébredő, és elég sokat beszélgettünk a Helikonos időről. 1969-ben a barátságunk már olyan volt, amit „atyaiként" szoktak emlegetni. Nagyon beteg volt, ő azt hitte, hogy súlyos asztmája van, de akkor már a tüdőrák kikezdte, hiszen másfél év múlva, 1972-ben halt meg. Rengeteg mindenről mesélt, a helikoni előkészületekről, arról, hogy miért olyan az erdélyi román irodalom és az erdélyi magyar irodalom kapcsolata amilyen, hogy szinte nincs kapcsolat, hogy mitől volt például az a dac bizonyos írókban, hogy olyan steril környezetben játszatják a regényeiket, a színtér olyan, mintha 59
