Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Jász Attila: Miért nem írok regényt
Jász Attila Miért nem írok regényt [í. ] Mert nem tudok. Mondjuk. Mert nincs olyan első mondatom, nem tudok olyat felállítani, amely elég fedezetet jelentene egy regény végigírásához. És akkor még az utolsó mondatról nem is szóltam, nem beszélve az olvasó által tetszőlegesen felüthető bármelyikről. Szóval nem megy. Nem mintha próbáltam volna. Komolyan semmiképpen. Gyerekkoromban igen. Nyitottam egy füzetet, és elkezdtem írni azt a történetet, amit mindenki elkezd olyankor. Sziget, hajótörés, kalandok stb. Egyfajta egyveleget Tom Sawyer- és Robinson-élményekből némi indiános kalandvitellel fűszerezve. Tizenegynéhány oldal. De az ember felnőtt (ha...) és szomorúan konstatálja, nem fog regényt írni, a vágy még meglenne, de a háttér, a fedezet már nem. Az első mondat előtt elakad. Mert az első mondat leírása a világon a legnehezebb dolog. Egy mély lélegzet után hosszan benntartani a levegőt, majd a megfelelő pillanatban hosszan fújni ki, hogy a kifújás intenzitása meghatározza a következő lélegzetvétel, a további mondatok ritmusát. Kimondani az első hiteles mondatot, mintha az ember legalább azt mondaná, Fiat lux, és senki sem egy újfajta gépkocsi-márkára, hanem arra a világteremtő varázsigére gondolna, hogy legyen világosság. Legyen világ, egészen egyszerűen. Egy regényvilág, egy másik, mint amiben élünk, de azért hasonlíthat hozzá... És lön. Lenne. Lennének szereplők, lenne főhős, környezet, cselekmény, idő meg minden, ami egy regényhez kell. Készen, kompletten. De mindez nagyon nehéz ügy. Túljutni ezen az első mondaton. Egy mai osztrák regényíró ír erről nagyon pontosan, kicsit okoskodóan ugyan, de nyilván tapasztalatból: „Az első mondatokkal az elbeszélő elvált a történet végtelen sok lehetőségétől, és egyetlen egy mellett, a maga lehetősége mellett döntött, és az összes lehetséges helyszín, idő és személy között megtalálta a maga helyét, a maga idejét, a maga alakját." Christoph Ransmayrnek persze könnyű, ez akár egy zseniális első mondat is lehetne. A Kezdet. Amelyben ott van az Ige. De hát egy mondatnak általában szüksége van igére. Anélkül elég nehéz szabályos mondatszerkezetet létrehozni. Ransmayr tehát, az elhíresült osztrák író tudja ezt. Ahogy azt is, hogy a regény által teremthető lehetséges világok legutolsó változata is mindig nagyon hasonlít arra a helyre és időre, amelyben élünk. Furcsa adomány (vagy teher), hogy a szubjektum számára (egy adott pillanatában) mindig csak egyetlen valóság létezik, az itt és most világa, ha tetszik, valósága. 102
