Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Fekete J. József: Kisebbségben a regényben
meiről, az apjához való viszonyulásáról, vágyairól és lehetőségeiről, szigorú erkölcsének alkalmankénti fellazulásáról, presbiteri mivolta ellenére a gyülekezettől való eltávolodásáról. Közben szemléletes tablót készít a huszadik század második felének kisvárosi alakjairól, akiknek szellemi és morális magatartását a paraszti vagy polgári múltnak a megnyomorító jelennel való összeütközése határozza meg és lendíti a lefojtott nihil-tudat felszabadításának irányába. Az író végső soron a rendszerváltás előtti évekkel, évtizedekkel szemben a nosztalgiát választja. Ám ennek a nosztalgiának nem lehet a múlt a tárgya, hanem az elérhetetlen, a még meg nem tapasztalt. Az egyéni szembeszegülés a paranoiás hatalommal, amely a maga képére termeli ki a neki tetsző és megtűrt magatartásformákat, eleve kudarcra ítéltetett és csak az illúziókban élhető túl, amelyek végső soron a szellemi és erkölcsi nihil felé kormányozzák a sorsot. Az Alföldi portrék közvetlenségével szólítja meg az olvasót. Úgy tűnik, a közlendő rátalált benne a formára, amely a nyelvi erőteljességen túl magán viseli a szerző szerkesztési tapasztalatainak és arányérzékének kamatozó eredményét. A szerző az Alföldi portrék beszélőjeként és krónikásaként belülről szemléli a kisváros életét, a sorsokból kinagyított történetekhez való viszonyát pedig hol a patetikus azonosulás, hol meg az ironikus távolságtartás határolja be, ráadásul a hitelesség érdekében az ábrázolt közösség nyelvi határait se lépheti különösebben túl, bár ezt a korlátozást nehezen viseli és a narrátor saját történetében, erudíciójának palástja alatt szabadjára engedi tehetségét. Szövegének hangfekvései így is a kortárs magyar próza egyik leggazdagabb regiszterű megszólalásává avatják ezt a regényt. Ebben a műben azonban Bálint Péternek legnagyobb feladata mégis a szárnyaló képzeletének, kiváló nyelvi készségének, szerepjátszó, próteuszi hajlamának - legértékesebb írói adottságának - a megzabolázása volt. Megmutatta, ilyet is tud. Nem eltávolodva a tárgyától, belülről láttatva azt, visszafogottan ábrázolni, annyira stilizálva csupán, amennyit az egységes kompozíció megkíván, és a tárgy által követelt nyelvi konzervativizmus helyére sziporkázó gazdagságot csempészve, szinte könnyedén szórakoztatva elbeszélni a kor ugyan többnyire vértelen, de léleksuvasztó egyéni és kollektív drámáját. Tisztes teljesítmény, ez kétségtelen. S amíg lesznek ilyen regények, mint Balogh Robert és Bálint Péter munkái - hiszen valamilyen kisebbségi csoport megírásra érdemes története mindig is lesz - olvasójuk is akad. Jegyzetek 1 Kor társ Könyvkiadó, 2001 2 Múlt és Jövő Kiadó, 1999 50
